Jobbik: A polgári engedetlenség polgári kiállássá alakult

Jobbik: A polgári engedetlenség polgári kiállássá alakult

A fideszes egypárti túlhatalom 12 év alatt úgy beszabályozta a sztrájkjogot, hogy a pedagógus kollégák érdemben nem tudnak jogszerűen sztrájkolni

- válaszolt Brenner Koloman az ATV-ben arra a kérdésre, hogy miként értékeli a peagógusok gördülő sztrájkját.

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a sztrájkjog ellehetetlenítése nyomán bejelentett polgári engedetlenség, így szerinte polgári kiállássá alakult.

Brenner Koloman felidézte, hogy a '80-as évek végén - mások mellett - Orbán Viktort is a soraiban tudó akkori ellenzék a Helsinki folyamatokra hivatkozva úgy tettek, mintha egy megszállt kommunista országban lennének emberi jogok.

Tehát én ehhez tudnám hasonlítani ezt a mostani helyzetet

- tette hozzá.

A jobbikos képviselő elmondta, korábban olyan javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely a pedagógusok számára forrásokat vonnának el a költségvetésből.

Van honnan! Százmilliárd ment a propaganda minisztériumnak, a Vodafone megszerzésének a százmilliárdjai és ez amúgy is egy értékválasztás, hogy mire juttatunk pluszforrásokat

- hangsúlyozta Brenner Koloman.

Az Orbán kormány és a brüsszeli vezetés közötti vita nyomán Brenner Koloman szerint el lehet képzelni azt is, hogy a kormány belengeti az EU-ból való kilépés, az úgynevezett „huxit” lehetőségét. Ennek nyomán felidézte, a Jobbiknak most van egy népszavazási kezdeményezése annak érdekében, hogy a parlament legalább három évig ne tárgyaljon a kilépésről.

Erről még ugye nem döntött a Nemzeti Választási Bizottság, de ez egy komoly eszköz lenne, hogy a magyar választópolgárok kinyilváníthatják azt, hogy megkötik a fideszes képviselő kezét.