Gyanúsan sok fidelitasos költözött egy budavári magánklinikába éppen az időközi választás előtt

Gyanúsan sok fidelitasos költözött egy budavári magánklinikába éppen az időközi választás előtt

A Momentum és a 24.hu információi alapján elvben akár szavazhatott is az a mintegy húsz, a Fidelitashoz köthető személy akik egy Ostrom utcai magánklinika címére költöztek be a budavári időközi választás előtt néhány nappal. A Momentum képviselőjelöltje, 60 szavazattal maradt alul a fideszes Fazekas Csillával, Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő munkatársával szemben, ezért kifogást nyújtott be az eredmény ellen a helyi választási bizottságnál.

Azonban a fiktív lakcímbejelentés egy tavaly őszi törvénymódosítás értelmében már nem számít bűncselekménynek.

Az I. kerület 5. számú egyéni választókerületében azért kellett új választást tartani, mert a körzet korábbi képviselője, a korábban alpolgármesterként dolgozó, majd a Momentum elnökének választott Gelencsér Ferenc lett a párt frakcióvezetője.

Augusztus eleje és a múlt vasárnapi, szeptember 11-i választás napja között gyanúsan sokan létesítettek lakcímet a választókerületbe tartozó Ostrom utca 16. szám alatt. Beadványában a megjelölt személyek az augusztus 4-én a rendelkezésére bocsátott névjegyzékben még nem szerepeltek. A Korsós Borbála, a Momentum politikusa szerint

az érintettek az I. kerülethez valójában és életvitelszerűen nem kötődnek, ellenben egy részük a Fidesz ifjúsági szervezetéhez vagy Fidelitas-tagokhoz kapcsolható, ezért kérte a jogsértés megállapítását.
Mint a 24.hu írja, az Opten céginformációs adatbázisa szerint néhány nappal a budavári időközi választás előtt mintegy húsz, a Fidesz ifjúsági szervezetéhez köthető személy létesített lakcímet az Ostrom utca 16. szám alatt, köztük:
- Baczkó Norbert, a Fidelitas alelnöke, aki a Fidesz listás országgyűlési képviselőjelöltje volt az április 3-ai választáson, és a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa;
- Hurta Adrienn, aki korábban a Budavári Önkormányzat egyik bizottságának nem képviselő tagja volt, valamint kormányzati tanácsadóként dolgozott az Emmi megbízásából tavaly december és idén május között;
- Orbán Gergely, aki korábban a Fidesz EP-képviselőjének, Deli Andornak volt a gyakornoka;
- a budapesti Fidelitas egyik koordinátora;
- a székesfehérvári Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség korábbi tagja;
valamint Baczkó Norbert számos – közszereplőnek nem minősülő – ismerőse.

A 24.hu információi szerint olyan is akadt a bejelentkezők között, akinek még az édesanyja is erre a címre jelentkezett be a választás előtt.

A tulajdoni lapok alapján a lakóhelyükként szolgáló hat ingatlan egyaránt két, járóbeteg-ellátással foglalkozó cég tulajdonában van, ugyanis a bérházban egy egészségügyi centrum működik. A cégek Babai László érdekeltségébe tartoznak, aki a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke. A milliárdos forgalmú Prima Medica Egészséghálózat alapítója egészségügyi témákban jó párszor vállalt már nyilvános szerepléseket is.

A 24.hu kereste Baczkó Norbertet, aki átjelentkezéséről annyit mondott a lapnak, „én ott fogok katonaként működni”, állítása szerint Böröcz László munkáját fogja segíteni a kerületben. Azt nem volt hajlandó elárulni, hogy szavazott-e az időközi választáson.