Napok óta állnak sorban tűzifáért Monoron, de nagyon sokan hiába ácsorognak

Napok óta állnak sorban tűzifáért Monoron, de nagyon sokan hiába ácsorognak

A Blikk tudósítása szerint van, aki sámlival, más forró teával állt sorba, hogy hozzájusson a tűzifához. Már a reggeli órákban hosszú sor kígyózott a monori erdészet irodája előtt, akik arra vártak, hogy végre felvegyék az adataikat és megrendelhessék a téli tüzelőt. Csak pénteken több mint 70-en álltak sorba a hatósági áras tűzifáért, de aznap csak 60 sorszámot osztottak ki.

Minden reggel itt kezdek hétfő óta, és nem kerülök sorra. Tegnap is hatvan sorszámot osztottak ki, akkor se jutottam hozzá. Rendre előttem fogy el... Fontos lenne nekem a tűzifa, mert máshol nem tudom ennyiért megvenni

– panaszolta a napilapnak Enikő.

Az állami erdőgazdaságokban háromfajta tűzifát lehet vásárolni, attól függően, hogy az adott területre mely fajösszetétel jellemző. A legjobb tűzifának nagy fűtőértéke miatt a keményfákat (bükk, tölgy, gyertyán, akác) tartják, ezek ára erdei köbméterenként 30 ezer forint. A lágy és a fenyő 19 ezer forint.

A harmadik nap, hogy itt állok. Ismét 45 kilométert utaztam a fáért, de azt mondták, nem érdemes várakoznom. Még a telefont sem veszik fel. Kedden még 10 köbméter fát lehetett venni, szerdán még úgy volt, hogy 10 köbmétert, de nem adják ki egyben. Tegnap pedig 5 köbméter kemény fánál tartottunk már...

Ezt egy szintén a pénteki napon sorban álló férfi nyilatkozta.

A kormány döntése alapján az állami programban háztartásonként maximum 10 erdei köbméter tűzifa vásárolható, igaz, ebbe már beleszámít az idei évben megvásárolt korábbi mennyiség is.

Kindla Norbert, a monori erdészet igazgatója annak ellenére, hogy napok óta hatalmas a sor az irodájuk előtt, azt javasolta, hogy inkább személyesen rendeljék meg a tűzifát.

Körülbelül hatvan főt tudunk személyesen fogadni naponta, ezen felül telefonon és e-mailen is kapunk megkereséseket. Nagyon sokan próbálnak elérni minket, egy telefonálás alatt öt nem fogadott hívást kapunk. Ez az oka annak, hogy nem mindig tudjuk felvenni a telefont

– árulta el a Blikknek.

Az igazgató szerint mindenkit kiszolgálnak majd, a fakitermelés folyamatos. Arra a kérdésre, hogy valóban kevesebb van a keményfából, azt válaszolta: figyelembe kell venni a helyi adottságokat és a megnövekedett igényeket.