A Belügyminisztérium nem engedett, ezért tanítás közben bontották az azbesztes tetőt egy gödöllői gimnáziumban

A Belügyminisztérium nem engedett, ezért tanítás közben bontották az azbesztes tetőt egy gödöllői gimnáziumban

Úgy bontották az azbeszttartalmú tetőt a Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban, hogy a gyerekek bent ültek az iskolában – derült ki az RTL híradójából.

Az RTL birtokába került jegyzőkönyv szerint az építés vezetője tisztában volt ezzel, de ő a szülőket egy fórumon arról tájékoztatta, hogy egy szaklabor vizsgálata alapján a veszélyes anyag mennyisége minimális volt. 

A felújítás miatt egyébként október közepéig fűtés sem lesz az épületben.

Az iskola igazgatója a televíziónak elmondta,

kérte a Belügyminisztériumtól, hogy rendeljen el digitális oktatást, de ezt – a minisztérium közlése szerint – nem tehették meg.