Orbán Viktornak szegezte kérdéseit az ellenzék, főleg ígéretcunamival és panelekkel felelt

Orbán Viktornak szegezte kérdéseit az ellenzék, főleg ígéretcunamival és panelekkel felelt

Ismételten Orbán Viktornak szegezhették kérdéseiket az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések órájában, az Országgyűlés idei őszi ülésszakának első ülésén.

Elsőként a DK-s Kálmán Olga tette fel kérdését a miniszterelnöknek, kétperces azonnali kérdésében főként a megélhetést érintő terhekről beszélt.

A DK politikusa szerint tönkretette a kormány forintot az elmúlt évtizedben, mivel rekordmagas az euróárfolyam.

Hagyjon fel az összeesküvés-elméletekkel

- kérte, majd felsorolta az egyes élelmiszerárak emelkedését, és a különféle adóterhek növekedését is szóvá tette. Azzal érvelt, hogy minél többe kerül a bevásárlás, annál több az áfabevétel.

Meddig folytatják az élelmiszerárak emelését? - kérdezte Kálmán Olga, aki a DK nemrég megalakított árnyékkormányának javaslatait is emlegette.

Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott, hogy az élelmiszerár-emelések a szankciók megszűnése után csökkenhetnek. A forint-euró árfolyamról a Gyurcsány-kormány devizahiteles gyakorlata is tehet.

Viszontválaszában Kálmán Olga azt mondta, szerinte akkor lesz vége a drágulásnak, amikor vége lesz az Orbán-kormánynak. Hozzáfűzte, hogy a kormányzat egy megélhetési válságba sodorta az országot.

Egyperces viszontválaszában a miniszterelnök azt mondta, nehéz úgy egymásra figyelni, ha közben kilövik az ember szemét. 

2002 és 2010 között önöknek volt lehetősége kormányozni, most árnyékban teszik ezt. Maradjanak is árnyékban

- tette hozzá Orbán Viktor.

Molnár Zsolt (MSZP) azt kérdezte a kormányfőtől, miért sarcolnak. Elmondása szerint 15 forintos kWh-nkénti áron termeljük Pakson az áramot, mégis drágábban juthatnak hozzá a hazai fogyasztók.

Ilyen infláció és euróárfolyam mellett ez a megemelt rezsiár sarcnak számít

- fogalmazott a szocialista politikus. Azt kérte, haladéktalanul álljon vissza a lakossági áramköltség az átlagfogyasztás felett is.

A miniszterelnök válaszában arra kérte az MSZP-t, hogy támogassák a paksi beruházásokat. Az áram és a gáz árát nem a kormány határozza meg, hanem az EU. A paksi áramot azért nem adhatják olcsóbban, mert még nem épült meg Paks II - mondta.

Molnár Zsolt viszontválaszában úgy reagált, a magyar családokon kettős feszültség van jelenleg, egyrészt az esti meccs csoportgyőzelme, másrészt a villamosenergia ára kapcsán. Viszont továbbra is a családok támogatását sürgette.

Viszontválaszában Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy egyetért abban Molnár Zsolttal, hogy támogassák a családokat. Ha megszűnnek a szankciók. Ennek támogatására kérte fel az MSZP-t.

Lukács László, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt szegezte Orbán Viktornak,

az utóbbi időben mennyi étterem, kisbolt és kisvállalkozás zárt be az élelmiszer-, és rezsiáremelkedés miatt,

ez pedig a magyar gazdaságra is károsan hat.

Lehet, hogy az ön egyik kedvenc étterme épp azt fontolgatja, hogy bezár

- érvelt Lukács, aki azt kérdezte meg a kormányfőtől, mit terveznek tenni, és mit üzennek a bezárt és bezárásra váró kkv-k számára.

Válaszában a kormányfő úgy fogalmazott, hogy az energiaszektorban és a termelő szektorban próbálnak beavatkozni. A nagyobb vállalkozásoknál a „gyármentő” programot nevezte meg. A munkaerőpiacon várhatóan elbocsátások lesznek, ezért fogják majd támogatni az ilyen válaszlehetőséget - vetítette előre Orbán.

Viszontválaszában Lukács László a legkisebb magyar vállalkozások érdekében érvelve rámutatott, ők kevésbé részesülhetnek az állami támogatásokból, miközben a multinacionális vállalatokat továbbra is támogatja a kormány.

Viszontválaszában Orbán Viktor megismételte, hogy a három programjuk alapján 2040 milliárdos támogatás jutott a vállalkozásoknak.

Azt javaslom önnek, hogy a program induljon el és aztán döntsön arról, hogy sikeres volt-e a program

- reagált a miniszterelnök.

Tordai Bence, a Párbeszéd vezetője arról beszélt,

a Fidesz tavaszi választási ígéreteivel ellentétes intézkedéseket hozott az utóbbi hónapokban.

A lehető legrosszabb feltételekbe kényszerítették magukat az orosz gázimport kapcsán. Hatalmas pénzt kell ezért fizetnünk az oroszoknak - tette hozzá, majd megkérdezte, vállalják-e a felelősséget a magyar családok költségnövekedéséért.

Orbán Viktor szerint Tordai is úgy véli, hogy a szankciók miatt emelkedtek az energiaárak. A kormányfő szerint az EU akadályozta meg a fixáras szerződés megkötését az oroszokkal.

Tordai viszontválaszként azt mondta, úgy látja, hogy "szövegértelmezési problémái vannak" a kormányfőnek. Szerinte az orosz gázárak az ígéretek ellenére mégis megnőttek a hétszeresére, miközben a magyar családok reálbére nem növekedett ilyen mértékben.

A miniszterelnök viszontválaszában azt tanácsolta, hogy Tordai ahhoz forduljon, akit a válasz illet. 

Értékeljük és becsüljük meg azt a tényt, hogy minden hónapban támogatják az embereket a rezsiköltségekben

- tette hozzá a kormányfő.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselőjeként elmondta, 2011 óta sosem csökkent az előző évhez képest ennyire a gyermekszületések száma, nem beszélve az elvándorlásról. A rezsi kifizetését és az iskolai oktatás problémáját is említette, majd a multik extraprofitjára terelte a szót. Emellett a fiatalokat érintő saját lakás megszerzésének problémájáról beszélt.

Egy fenntarthatatlan államháztartás felé rohanunk. Mit terveznek tenni az összeomlás elkerülése érdekében?

- kérdezte.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, a tavalyi szja összegének egy részét fizették ki idén. Ha bármilyen javaslatát megfogadná, akkor csődbe menne az ország. A nyugdíjakat továbbra is az infláció mértékéhez kötik.
Sok minden történt az elmúlt évben családtámogatás címen, de áttörést a kormány még nem ért el, azonban újabb családtámogatásokat nyújtanak be - közölte Orbán Viktor.

Dúró Dóra viszontválaszában elmondta, a családpolitikai intézkedéseket kevésnek tartja az elmúlt 12 évben. Sokan a gyermektelenekhez képest hátrányt szenvednek el a munakerőpiacon, illetve jócskán kitolódott a szülői életkor az első gyermek vállalásakor - világított rá.

A miniszterelnök viszontválaszában azt mondta, a Covid-válság után most azt energiaválság jött. Egyetértett abban Dúró Dórával, támogatják, hogy a nők 30 év előtt szülhessenek, s így akár 30 éves korig is lehet kapni szja-mentességet.

Kanász-Nagy Máté (LMP) a kormány bejelentett intézkedései fenntarthatatlanoknak nevezte, mivel a zöld szempontokat nem veszik figyelembe. Szerinte

ideje megérkezni a 21. századba.

Energiaválságról nem lehet klíma- és környezeti válság nélkül beszélni, mert ezek szorosan összefüggnek. A szélenergia hasznosításának engedélyezését javasolja, úgy látja, abszurd, hogy most ennek az energiaforrásnak a használatát nem teszik lehetővé. Kanász-Nagy még a klímabérlet és a zöld közösségi közlekedés bevezetését is sürgette. 

Orbán Viktor szerint ne állítsuk szembe egymással a nemzetstratégiai célokat. A szél- és a napenergia használatáról még a kormányban sincs egyetértés és a vita sincs még lezárva.

Atomenergia nélkül nem tudjuk megoldani az energiaellátást

- közölte a kormányfő.

Viszontválaszában az LMP-s politikus Palkovics László miniszter álláspontját idézte fel, miszerint a szélenergia hasznosítása folyamatban van, de kíváncsi a részletek kapcsán Orbán Viktor álláspotnjára.

Orbán Viktor viszontválaszként elmondta, hazánkban vannak szélturbinák. Azonban az ezzel kapcsolatos viták is még megjelennek. Ezenfelül a hatékonyságról is vannak még viták.

A DK-s Varju László a rezsiszámlák kifizetésére hívta fel a figyelmet, majd az árnyékkormányra és javaslataikra tért rá.
Ma annak is emelkedik a rezsidíja, aki belefér az átlagfogyasztásba - mondta, majd amellett érvelt, hogy a kedvezményes díjszabást mind a gáz, mind az áram esetében jobban ki kell terjeszteni. Varju szerint továbbá 

a gáz- és az áram áfáját egyaránt 5-5 százalékra kell csökkenteni.

Ehelyett szerinte a kormány cserbenhagyja az embereket. Kérdése pedig úgy szólt, hogyan tervezik mindezt a továbbiakban.

Orbán Viktor megismételte, hogy Európában  szerinte a magyar kormány adja a legnagyobb támogatást az energiaár-képzésnél.

Milyen kár, hogy amikor kormányon voltak, ennek éppen az ellenkezőjét csinálták

- zárta válaszát a miniszterelnök.

A szintén DK-s Arató Gergely viszontválaszként elmondta, nem mondott a kormányfő semmit arról, mit kínálnak azoknak, akik nem tudják kifizetni a rezsit, akik minimálbért keresnek, akiknek a fizetését felemésztette az infláció. Hogy képzeli ezt? - kérdezte.

Viszontválaszában a miniszterelnök megismételte, hogy a családok 181 ezer forint kapnak támogatásként.