Gelencsér Ferenc: a Momentum megszavazza az EU-s antikorrupciós törvényjavaslatokat

Gelencsér Ferenc: a Momentum megszavazza az EU-s antikorrupciós törvényjavaslatokat

A Momentum megszavazza az EU-s antikorrupciós törvényjavaslatokat – ezt Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője jelentette be Facebook oldalán még szeptember 30-án.

Mint ismert, hétfőn kerülnek az Országgyűlés elé azok a törvényjavaslatok, amelyeket az uniós pénzek lehívásáról szóló tárgyalások miatt nyújtott be a kormány. Egyebek mellett létrejönne az Integritási Hatóság, és 15 százalék alá mérsékelnék az egy ajánlattevős közbeszerzések arányát. Az előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter szerint amennyiben a kormány az általa tett vállalásokat teljesíti, akkor a feltételességi eljárás még az év vége előtt lezárulhat és Magyarország forrásvesztés nélkül léphet át a 2023-as esztendőbe.

Az ellenzéki párt friss sajtóközleményében azt írja: Gelencsér szerint világos, hogy a kormány ezt nem saját akaratából teszi, nem az adófizetők védelme a célja – egyszerűen mostanra omlott össze annyira a Fidesz 12 éves gazdaságpolitikai szemfényvesztése, hogy az államcsőd elkerüléséhez minden egyes forintra szüksége van Magyarországnak. Akkor a baj, hogy már az is szóba került, hogy a Kínai Kommunista Párttól akar a magyar állam hitelt felvenni. „Egy ilyen, az egész nemzetet kínai kitettségbe taszító hiteltől Isten mentse meg Magyarországot.” – fejtette ki erről véleményét a Momentum politikusa.

A frakcióvezető a Momentum döntését ezzel indokolta:

„Világos az is, hogy a rendszer alapjait nem kezdi ki az sem, ha minden egyes benyújtott törvény tankönyvszerűen megvalósul. Nincsenek illúzióink, ez a csomag nem elég ahhoz, hogy újra sínre kerüljön Magyarországon a jogállami működés, a korrupció felszámolása, vagy épp a demokratikus működés. Mégis, aki felelősséget érez Magyarország és a magyar társadalom iránt, annak meg kell szavaznia a magyar kormánnyal szemben támasztott EU-s elvárásokon alapuló törvényjavaslatokat.”

Gelencsér hozzátette, hogy "az ország egy szociális katasztrófa előszobájában áll és az államcsőd rémképe egyre valóságosabb, ezért minden eurócentre szükségünk van. Ha pedig megérkeznek az EU-s források, akkor a Momentum képviselői minden egyes eurócent elköltését ellenőrizni fogják".

Mint arról beszámoltunk, a Jobbik elsőként közölte, hogy támogatni fogják a kormány által előterjesztett törvénycsomagot az Európai Bizottsággal történő megegyezésről. Lukács László György, a párt frakcióvezetője lapunknak adott interjújában kifejtette, azért fogják megszavazni a szóban forgó csomagot, mert a magyar embereknek járnak azok a források, amiket Orbán Viktor miatt jelenleg nem kaphatnánk meg. "Magyarország pedig nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy az a pénz, ami nekik jár, az bármilyen hazai döntés miatt, veszélybe kerüljön. Annak ellenére, hogy vannak kétségeink azzal kapcsolatban, hogy miként fogják majd működtetni ezt a rendszert, és ezeket a kritikákat hangsúlyoztam is a vita során, de a legfontosabb álláspont, hogy az ami a magyar embereknek jár, az sem Orbán Viktor miatt, sem pedig a kormánytöbbséggel bíró parlamenti döntések elmaradása miatt sem kerülhet veszélybe" - érvelt a politikus.

Lukács a beszélgetésben elmondta, szerinte továbbra is vannak kérdéses részek és kitért a bizalomhiányra is a tervezett Korrupcióellenes Munkacsoport kapcsán.

Interjúnkat ide kattintva olvashatják.