A szovjet emlékműnél akciózott a Jobbik: a Szabadság tér legyen végre a szabadságé!

A szovjet emlékműnél akciózott a Jobbik: a Szabadság tér legyen végre a szabadságé!

"Miközben Oroszország a szomszédunkban háborút folytat s gázzal zsarolja Európát, fontos felvetni, hogy mit keres a szovjet hősi emlékmű a szabadságról elnevezett téren, ugyanis ez az emlékmű nem más, mint a szovjet elnyomásnak, a kéretlen országba való belépésnek az egyik szimbóluma, ilyen módon pedig szégyen, hogy ez az emlékmű a szabadságnak hívott téren állhat, megcsúfolva ezzel nemcsak 1956-ot, de a világháborút s a magyarok szabadságérzetét is" - írja közleményében a Jobbik.

Az ellenzéki párt kiemelte:

felelős, konzervatív pártként határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, hogy távolítsák el a szovjet emlékművet a Szabadság térről! 

A Jobbik ezenkívül felszólította a magukat jobboldalinak érző pártokat, hogy "támogassák kezdeményezésüket, s üzenjék meg a Oroszországnak, a Szovjetunió örökösének, hogy a magyar emberek nemcsak 1956-ban, hanem most is a szabadság és a béke pártján állnak!"

Lukács László György, a párt frakcióvezetője a Ruszkik, haza! elnevezésű performanszon elmondta, a hét elején beadta a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításáról szóló határozati javaslatát a Jobbik.

"Azt szeretnénk, ha ez az emlékmű ne azt a hatalmi cinizmust képviselve tornyosuljon itt, a szabadságról elnevezett terünkön, amit most, hanem kerüljön el innen. Magyarország számára 1956 október 23-ának az egyik legfontosabb üzenete, hogy a magyar nép, és Európa népe szabadságra vágyik. Ezt a szabadságot, ennek eszményét tiporja lábbal ez az emlékmű, ami mögöttünk látható. Ez maga a szabadságnak, és a forradalomnak a megcsúfolása"

- fogalmazott.

Lukács úgy véli, október 23-a egyúttal 1989-re, a rendszerváltozásra, Nagy Imre újratemetésére is felhívja a figyelmet, amikor az akkori jobboldali erők és konzervatívan gondolkodó közösségek - amilyen most a Jobbik - úgy gondolták, hogy világosan el kell mondani az oroszoknak, hogy ruszkik, haza! Lukács szerint a mai világban egyre kevesebben vannak, akik ezt ki merik mondani, és azok is, akik a szabadság mellett ki mernének kiállni. Azon a napon, amikor a magyar szabadságot ünnepeljük, ma a pedagógusok hívják fel a figyelmet, hogy miért is fontosak a közös értékeink. A jobbikos politikus hangsúlyozta, a tanárok - akik kezében a magyar jövő, a fiatalság van - kezdeményezése az egyik legfontosabb ügy számukra.

Felszólítjuk a kormányt, hogy védje meg a pedagógusokat, engedje meg azt a szabadságot, ami Magyarországnak, a magyar embereknek jár

- mondta.