Völner Pálra 8, Schadl Györgyre 10 év börtönt kér vádiratában az ügyészség

Völner Pál
Fotó: Béli Balázs/Alfahír

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, továbbá pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte hétfőn az ügyészség.

A frissen megjelent ügyészségi közleményben azt írják, 

a vádirat lényege szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Felidézik azt is, hogy Schadl vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak. Ezért cserébe pedig a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük.

"A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje dr. Schadl Györgyöt 10 év, míg dr. Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig"

olvasható a közleményben.

Az ügyészség emellett ismertette, amennyiben a többi terhelt beismerést tesz, közülük négy személynek letöltendő szabadságvesztés büntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, és tizenöt vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, míg egy fő vonatkozásában pénzbüntetést tartanak indokoltnak.

A Völner–Schadl-ügy tavaly decemberben kavarta fel a nyilvánosságot, amikor hivatali vesztegetés miatt kezdeményezte az ügyészség a fideszes államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését. Majd Völner végül le is mondott az Igazságügyi Minisztériumban betöltött posztjáról. Az egykori államtitkár a gyanú szerint összesen több mint 80 millió forint kenőpénzt vett át, Schadl pedig az ügyészség szerint összesen több mint 880 millió forint illegális jövedelemhez jutott. A megalapozott gyanú alapján Völner a végrehajtói kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. 

Az üggyel összefüggésben legutóbb, szeptemberben arról számoltunk be, hogy bankszámlákat, részvényeket, ingatlanokat, autókat és céges üzletrészt is zár alá vett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala Völner Pálnál és családjánál. A volt miniszterhelyettes ez utóbbira reagálva nagyfokú elégedetlenségének adott hangot, mondván, hogy családja minden vagyona igazolt, legális jövedelemből származik.