Lázár János: Komoly tartalékok vannak a Magyarország és Románia közti együttműködésben

Lázár János: Komoly tartalékok vannak a Magyarország és Románia közti együttműködésben

Az építési és beruházási miniszter Bukarestbe látogatott, hogy a román kormány több tagjával tárgyaljon.

Mind a román, mind a magyar nemzet közös hasznára komoly tartalékok vannak Magyarország és Románia között a gazdasági és infrastrukturális típusú együttműködésben, és az a tervünk, hogy ezeket a tartalékokat kiaknázzuk 

- jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter csütörtökön Bukarestben, aki kétoldalú tárgyalásokat folytatott a román kormány több tagjával.

A miniszter Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Románia miniszterelnök-helyettesével, Cseke Attila romániai fejlesztési miniszterrel, valamint Sorin Grindeanu román közlekedési miniszterrel is találkozott.

A megbeszéléseket követően a tárcavezető elmondta, látogatásának célja az volt, hogy felvegye a kapcsolatot a romániai szakmai partnerekkel Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából. Elmondása alapján az együttműködés keretében szeretnék összekötni az autópálya-hálózatokat, de arra is szükség van, hogy minél több határátkelő nyíljon a két ország között.

Lázár egy nemrégiben közzétett Facebook-posztjában is beszámolt a bukaresti találkozóról:

"Sok-sok dologról tárgyaltunk egy jó hangulatú megbeszélésen Sorin Grindeanu  román miniszterelnök-helyettessel, szállítási miniszterrel. Vannak közös ügyeink: autópálya, út- és vasútfejlesztések. Hiszen ezek (is) összeköthetnek.
Fontos, hogy a szomszédos országok együttműködjenek - ehhez azonban sokat kell egyeztetni. Megkezdtem!"