Mindent megtesznek a tojástermelők, de az árstop miatt hiány lesz szerintük

Mindent megtesznek a tojástermelők, de az árstop miatt hiány lesz szerintük

A termelők teljes erővel dolgozva mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt – közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.

Az érdekképviselet szerint nem csak a lakossági szükségletek ellátásával lehet gond, a fejlesztés és a tartalékképzés is veszélybe kerülhet, ha a tojástermelés hasznát elviszi az árstop.

Az intézkedést azért is ellenzik, mert az összes tartásmódra, méretre és csomagolásra érvényes, míg a tejnél, lisztnél, cukornál csak egyféle termékre vonatkozik.

Tartanak attól is, hogy a hatósági ár miatt a kiskereskedők kevesebb tojást forgalmaznak majd, korlátozzák az eladható mennyiséget, csekélyebb mennyiséget rendelnek a termelőktől.

Ez a kapacitások leépítését okozhatja, miközben Magyarország most sem önellátó, a szükséglet ötödét külföldről kell fedezni. A behozatal az árakat sem csökkenti, mert a tojás más európai államokban sem olcsóbb, mint Magyarországon

– tették hozzá.

A szövetség ígérete szerint a termelők mindent megtesznek, ami tőlük telik, de az ágazat egyeztetni szeretne a gazdaságfejlesztési miniszterrel és az agrárminiszterrel.

A mostani körülményeket teljes kiszámíthatatlanság jellemzi, pedig a tojástermelés időigényes folyamat, ezért nagyon fontos a tervezés lehetősége – indokolták a kezdeményezést.

A szerdai kormányinfón bejelentett kormánydöntéssel kapcsolatban a Jobbik azt írta: ismét bebizonyosodott, hogy a magát jobboldalinak tartó Fidesz továbbra is csak látszatintézkedésekkel kívánja segíteni a magyar családokat, és komcsi eszközökkel – például az árstoppal – küzd az áremelkedés ellen. A konzervatív ellenzéki párt szerint „világos, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt a cukor és az olaj után a tojás és a burgonya is hiányozni fog a boltok polcairól.”