A csehek után már Románia is a "kanyarban előz" minket: náluk is csökkent az infláció októberben

A csehek után már Románia is a "kanyarban előz" minket: náluk is csökkent az infláció októberben

Ahogyan arról beszámoltunk, míg Magyarországon csúcsokat döntöget, a cseheknél jelentősen csökkent az infláció: előző hónapban 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról.

Most pedig a román országos statisztikai intézet pénteki közléséből kiderült, 

októberben lassult Romániában az éves infláció, 15,3 százalékra mérséklődött a szeptemberi 15,9 százalékról

- közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Tavaly októberhez képest az élelmiszerek 20,5 százalékkal drágultak, a nem élelmiszerek 14,3 százalékkal kerülnek többe, míg a szolgáltatásokért 8,3 százalékkal kell többet fizetni. Szeptemberhez mérten az infláció 1,3 százalék volt.

Egy év alatt a liszt 34,5 százalékkal, a kenyér 27 százalékkal drágult, a zöldségek 25 százalékkal kerülnek többe, ezen belül a krumpli 40 százalékkal drágult, az étolaj 43,5 százalékkal.

A Román Nemzeti Bank kedden emelte 50 bázisponttal, 6,75 százalékra az alapkamatot. A jegybank arra számít, hogy az infláció csak a jövő év első felében lesz ismét egyszámjegyű. Az augusztus eleji becslése szerint 2022 végén 13,9 százalékos fogyasztói árindexre számít, míg a jövő év végére 7,5 százalékos inflációt prognosztizált.

Idehaza egészen más a helyzet: mint ismert, a KSH által szerdán közzétett friss adatok szerint már 21,1 százalékos az infláció Magyarországon. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára 64,4 százalékkal emelkedett.