Szijjártó Péter: a lengyel külügyminiszter sem tudja, ki és miért lőtte ki a rakétákat

Szijjártó Péter: a lengyel külügyminiszter sem tudja, ki és miért lőtte ki a rakétákat

Szijjártó Péter külügyminiszter élő videóban közölte, ma reggel egyeztetett Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel, és kollégájának kifejezte szolidaritását, és jelezte, amennyiben Lengyelországnak segítségre van szüksége, állunk a rendelkezésére.

A tárcavezető aláhúzta, Lengyelországhoz és a lengyel nemzethez speciális kapcsolat fűzi a magyarokat, testvériségről van szó. Ezért nagy aggodalommal tölt el, ha Lengyelországból rossz híreket kapunk - fogalmazott.

Szijjártó Péter elárulta azt is, hogy a lengyel külügy semmi véglegeset, vagy semmi biztosat nem tud mondani, így arról sem, hogy kinek a használatában álltak azok az eszközök, amelyek becsapódtak tegnap. Elmondása szerint a lengyelek még azt sem tudják megmondani, hogy ki és milyen szándékkal lőhette ki a rakétákat.

A vizsgálat a becsapódás helyszínén zajlik - mondta Szijjártó Péter. 

A beszélgetés során kiderült az is, hogy Varsó bekérette Oroszország varsói nagykövetét és írásos jegyzéket adtak át neki, illetve Zbigniew Rau elmondta azt is, hogy a NATO Észak-atlanti tanácsa ma 10-kor fog összeülni az ügyben. 

A legfontosabb, hogy stratégiai nyugalom uralja a döntéshozókat, annak érdekében, hogy a tragikus és kontrollálhatatlan következményeket meg tudjuk előzni - fogalmazott Szijjártó Péter.  

A külügyminiszter beszélt arról is, hogy átmenetileg szünetel a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, de az nem sérült meg, és egyelőre hazánk energiaellátása biztosított.