Megszüntették az erkölcsrendészetet Iránban

iráni tüntetések
A 22 éves iráni Mahsza Amini halála miatt tiltakoznak a tüntetők Irán isztambuli konzulátusa előtt 2022. október 17-én.
Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

Iránban az illetékes hatóságok megszüntették az erkölcsrendészetet

– jelentette be Dzsafar Montazeri iráni főügyész az MTI tudósítása szerint. Az Isna félhivatalos helyi hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint Montazeri azt mondta: „az erkölcsrendészetnek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz, és azok szüntették meg, akik létrehozták”. Hozzátette, hogy hogy "a parlament és az igazságszolgáltatás dolgozik" a kötelező fátyolviselés kérdésén.

A főügyész szombat este a síita vallás legszentebb helyén, Kum városában beszélt erről.

A tüntetők felé tett gesztusnak tekinthető bejelentésre azt követően került sor, hogy a hatóságok szombaton úgy döntöttek, felülvizsgálják a kötelező fátyolviselésről szóló törvényt, amelyet négy évvel az 1979-es iszlám forradalom után vezettek be Iránban.

Mint ismert, a közel-keleti országban tiltakozásokat váltott ki egy 22 éves iráni kurd nővel, Mahsza Aminivel szembeni bánásmód, akit az erkölcsrendészet tartóztatott le szeptember 13-án, mert szerintük megsértette az Iszlám Köztársaság szigorú öltözködési szabályait; a nő az őrizetben meghalt. Az országban szeptember közepe óta tartanak a kormányellenes tiltakozások, az iráni vezetés pedig a nyomás hatására nemrég bejelentette, hogy felülvizsgálják azt a több évtizedes törvényt, amely szigorú öltözködési szabályokat ír elő a nőknek.

A tüntetéseket kísérő összecsapásokban hivatalos adatok szerint is több százan meghaltak az iráni Forradalmi Gárda tábornoka, Amirali Hádzsizadeh legutóbbi jelentésében arról számolt be, hogy szeptember 16-a óta több mint 300 ember halt meg.

Irán a tüntetések nagy részét "zavargásoknak" tekinti, és különösen külföldi erőket vádol azzal, hogy az ország destabilizálása érdekében állnak a mozgalom mögött.

Az erkölcsrendészetet a korábbi, ultrakonzervatívnak tartott Mahmúd Ahmadinezsád elnök idején hozták létre, hogy "terjesszék az illem és a hidzsáb kultúráját". Tagjai közül a férfiak zöld egyenruhát viseltek, míg a nők fejet és a felsőtestet takaró fekete csadort is. Az egység 2006-ban kezdte meg járőrözését.

A mérsékeltnek számító Haszan Róháni elnök idejében szűk farmerben és színes fátyolban lévő nőket is lehetett látni.

Tavaly júliusban azonban utódja, az ultrakonzervatívként számon tartott Ebrahim Raiszi megerősítette a fátyoltörvényt, mondván, hogy "Irán és az iszlám ellenségei (...) alá akarják ásni a társadalom kulturális és vallási értékeit".