A pedagógus és diáktüntetések közepette jutott eszébe a rendőrség mellett a nemrég óta az iskolák felügyeletét is ellátó Belügyminisztériumnak, hogy megkérdezze a köznevelésben tanuló nebulók szüleit, mit gondolnak az oktatásról. A hivatalos tájékoztatás szerint a szakmát legfelső szinten irányítók
„a biztonságos és rendezett iskolai környezetre, a házi feladat elkészítésének időigényére, a tanulók tanítási órákon kívüli, szervezett elfoglaltságára, az iskolai teljesítmény objektív mérésére”
is kíváncsiak, mert
„BM elkötelezett az oktatás minőségének javítása és amellett, hogy a gyermekek megfeleljenek a jövő kihívásainak”.
Mivel épp ég a ház, az információ a sajtóban szinte mindenütt megjelent, különös módon csak a gazda, azaz a minisztérium oldalán nem fért be, az Elismerés az erőszakos embercsempészeket elfogó rendőröknek és a Miniszteri elismeréseket adott át Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára című hírek közé sem.
A Telex nem hagyta ki a azt a „poént”, hogy a véleményeket azon, a diákok számára iszonyú mennyiségű közpénzből létrehozott KRÉTA rendszeren keresztül lehet közölni névtelenül, amely annyira jól sikerült, hogy pár hete feltörték és gyakorlatilag minden adathoz hozzáférhettek bűnözők.
A 444 a cikkek közlése előtt át is nézte a kérdések sorát, amelyek között olyat is talált, hogy az ön gyerekének „hány olyan osztálytársa van, aki rossz magatartásával zavarja az órákat”. Amiről azért könnyen belátható, hogy az oktatás problémáiról szólva csak a felszínt karcolgatja.
A Magyar Nemzet azt tette hozzá, hogy idén már kétszer végzett hasonló kérdőíves felmérést a Belügyminisztérium a pedagógusok körében. Azt nem lehet itt megtudni, hogy akkor miről is volt szó, de a hvg oldalán a júniusiról például igen.
„A felmérés a biztonságos és rendezett óvodai-iskolai környezettel kapcsolatos elvárásokra, a pedagógusok foglalkoztatására, a gyermekek és a pedagógusok teljesítményének mérésére, értékelésére vonatkozó további lehetséges megoldásokra irányult, és a köznevelésben dolgozók válaszait, javaslatait beépítik az ágazatot érintő fejlesztési terveibe.”
Arról, hogy mennyire kemény dió a hatékony oktatás megszervezése, érdemes megnézni az állami rendszerekkel is foglalkozó, brit oktatási szakértő, Kenneth Robinson magyar felirattal ellátott izgalmas és kihagyhatatlan előadását, amelyet pár éve rögzítettek az egyik TED konferencián, de a mai napig aktuális kérdéseket feszeget. Robinson az USA oktatási rendszerét kritizálja, amit azonban megállapít, máshol is érvényes.
„Az USA bizonyos részein a tanulók 60 százaléka bukik ki a középiskolából. Az őslakosok lakta területeken a gyerekek 80 százaléka. Ha megfeleznénk ezeket a számokat, egy felmérés szerint, ez 10 év alatt az Egyesült Államok gazdaságának közel nettó egy billió (1 000 000 000 000) dollár bevételt jelentene. Gazdasági szempontból ez megérné. Valójában hatalmas összegekbe kerül feltakarítani a kárt a kibukás krízis okozta rombolás után.”
Szerinte az USA óriási összegeket költ az oktatás fejlesztésére, kisebb létszámú osztályok vannak, mint más országokban, stb., mégis elhibázott a folyamat, mert kulturálisan rossz az irány.
A tanárok helyzetéről szólva ezt mondja:
„Nincs olyan rendszer a világon, vagy olyan iskola az országban, amely jobb volna, mint a tanárai. A tanárok az iskolák sikerének éltető elemei.”
„Finnország rendre az első helyen végez matematikából, tudományos tárgyakból és szövegértésből. (...) A finnek nem megszállottjai ezeknek a tudományágaknak. Egyrészt sokkal rugalmasabb a hozzáállásuk az oktatáshoz, beleértve a humán tárgyakat, testnevelést, a művészeteket. Másrészt, nincs szabványosított felmérés az országban. És a harmadik: nemrég voltam egy megbeszélésen finnek között. Az egyik amerikai megkérdezte tőlük, ők hogyan kezelik a kibukási arányt. Mire ők kissé zavartan azt mondták, náluk olyan nincs. Miért buknának ki a gyerekek? Ha valaki bajba kerül, gyorsan találunk módot, hogy segítsünk neki és támogassuk őt.”
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ellenőrizhetjük Kenneth Robinson kijelentéseit. A Partizán ellátogatott Finnország fővárosába, Helsinkibe, ahol megnézte, milyen egy külvárosi iskola. A riporter beszélgetett az igazgatóval és tanárokkal, valamint Li Anderssonnal, az ország oktatási miniszterével, hogy megtudja, milyen elvek alapján működik náluk a közoktatás és hogyan is néz ki a gyakorlatban.
A film a napokban került ki a Partizán csatornájára, a történet, a hazai, több évtizedes küszködést látva, tényleg meseszerű és példaértékű.
A finn rendszer többpárti, baloldali és centrumban álló pártok megegyezéseként jött létre a 60-as, és fokozatosan vezették be a 70-es években. Ma már a jobboldali pártok is egyetértenek a módszerrel, mert jól működik, derül ki az oktatási miniszter szavaiból, akinek első ránézésre sincs semmi köze a rendfenntartáshoz. A rendszer alapja az egyenlőség, az igazságosság és a mindenki számára hozzáférhető minőségi közoktatás. Mindez jótékony hatású az egész országra nézve, nemcsak a jólét és az egyenlőség terén, de gazdasági szempontból is. Amikor bevezették, Finnország nagyon szegény ország volt, kevés természeti erőforrásokkal, elhatározták, hogy az emberi tőkébe fektetett előnyökre fog támaszkodni, ami mára megvalósult.
Egyébként az összes tanuló az oktatási eszközökhöz ingyen jut hozzá, beleértve számítógépeket, amelyet a helyi önkormányzat biztosít minden egyes gyerek számára. Az iskolai étkezésért ugyancsak nem kell fizetniük, mert az éhes gyerek képtelen figyelni.
A filmben sok mindenről szó esik még. A magyar döntéshozók számára ismeretlen szemléletről, szakszerűségről, de arról is, hogy mik a miniszter és a pedagógusok jogai például sztrájk esetén, a tanárok társadalmi megbecsüléséről, fizetéséről, stb. És persze az eredményekről, amely Kenneth Robinson minden megállapítását igazolja.