Hajnal Miklóst választották a Momentum budapesti elnökének

Hajnal Miklóst választották a Momentum budapesti elnökének

Az ellenzéki politikus szerint azért szavaztak neki bizalmat, hogy "a következő egy évben a Momentum fővárosi közösségének építésén és a fővárosban élők minél hatékonyabb képviseletén dolgozzon".

Múlt héten tartotta meg a Momentum kerületi vezetőivel a szokásos éves budapesti elnökválasztást, és a tisztújításon Hajnal Miklóst választották meg a posztra - adta hírül pénteken az ellenzéki párt. Mint írták, a helyi szervezeteik azért szavaztak neki bizalmat, hogy "a következő egy évben a Momentum fővárosi közösségének építésén és a fővárosban élők minél hatékonyabb képviseletén dolgozzon".

Hajnal Miklós a megválasztásával kapcsolatban a Facebook-bejegyzésében azt írta: „Nehéz év áll Magyarország mögött, és talán még nehezebb év áll előttünk. Az elhibázott kormányzati válságkezelés a családokat és az önkormányzatokat egyaránt sújtja. Budapest sem kivétel ez alól.

A politikus arra is kitért, hogy ebben az új szerepben is várja a közös munka folytatását Soproni Tamás fővárosi frakcióvezetővel és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettessel.

Ismeretes, Hajnal már májusban, pártja országos tisztújítása előtt is jelezte, hogy pártelnöknek jelölteti magát. A Momentum addigi elnöke, Donáth Anna ugyanis várandóssága miatt nem indult újra az elnökségért, majd végül Gelencsér Ferencet választották az ellenzéki párt vezetőjévé.