Rémhír? Az MNB büntetőfeljelentést tesz a DK-s Varju László sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt

Rémhír? Az MNB büntetőfeljelentést tesz a DK-s Varju László sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt

A Matolcsy György vezette jegybank feljelentése mellett rémhírterjesztés miatt már a rendőrség is nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntetőfeljelentést tesz Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnökének kijelentései miatt - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.

A történtek előzménye, hogy nem sokkal korábban Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető még a DK sajtótájékoztatója előtt Facebook-posztjában azt írta, büntetőeljárást kezdeményez Varju László ellen, szerinte ugyanis a képviselő hamis híreket terjesztve hozzájárult a forint elleni spekulációhoz. Ezenfelül azt ígérte, még a mai napon kezdeményezi Varju "valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását".
A DK-s politikus arról beszélt, hogy az Orbán-kormánynak tisztáznia kell Matolcsy György hét eleji szavait, mert a bizonytalanság bankpánikhoz vezethet. A jegybankelnök hétfőn kijelentette, helytelen a kormány válságkezelése, és ki kell vezetni minden ársapkát, és arra is kitért, Magyarország a világ öt legsérülékenyebb gazdaságának egyike. Emellett azt is elmondta, a kormány politikája miatt hazánk gazdasági helyzete kritikus állapotba került.

A jegybank közleményében azt írták: a Demokratikus Koalíció pénteki sajtótájékoztatóján a párt képviselője Matolcsy György jegybankelnök Gazdasági bizottság előtt tartott beszédének szavait szándékosan félreértelmezve olyan hamis állításokat fogalmazott meg, amelyek veszélyeztetik a pénzügyi stabilitásba vetett bizalmat.

Az MNB ezért a Varju László képviselő által elmondottak miatt jogi lépéseket tesz és határozottan felszólítja a pártot, hogy az egyértelmű politikai haszonszerzés érdekében tett felelőtlen nyilatkozatot vonja vissza és a továbbiakban tartózkodjon a rémhírek terjesztésétől. Hozzátették: amint azt az MNB 2022. november végén publikált stabilitási jelentése is részletesen bemutatja, a magyar bankrendszer ma robusztus tőketartalékkal, jelentős bármikor felhasználható (likvid) saját eszközállománnyal tevékenykedik. Az MNB számításai és stresszteszt adatok alapján a bankok sokkellenálló képessége kiváló, e piaci szereplők számottevően jobb állapotban vannak, mint a 2008-as válság idején.

"Ezek a tények, minden más szándékos megtévesztés és rémhírterjesztés"

- áll a bank közleményében.

A Magyar Nemzeti Bank azt is írta, hogy a pénzügyi fogyasztók érdekeit szem előtt tartva mindent megtesz azért, hogy a pénzügyi rendszer szereplőinek ellenállóképessége ilyen magas szinten maradjon, illetve még tovább erősödjék.

Mindeközben a rendőrség szintén rémhírterjesztés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután az utóbbi napokban valaki azt javasolta sms-ben az embereknek, hogy vegyék ki a bankból a pénzüket, különben a "gazemberek ellopják". Az elkövetői kör azonosítása még folyamatban van, gyanúsítottat pedig még nem hallgattak ki az ügyben.