Tovább folytatják a Tudásmenetet az oktatásért kiálló pedagógusok

Tovább folytatják a Tudásmenetet az oktatásért kiálló pedagógusok

Kedden Bükkábrányból a kerecsendi Magyary Károly Általános Iskoláig kívánnak eljutni a 3-as főúton, érintve Mezőnyárád, Mezőkövesd, Szihalom és Füzesabony településeket is.

Ahogy arról beszámoltunk, hétfő reggel elindult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom által szervezett hatnapos Tudásmenet az oktatásért! nevű esemény, amellyel az oktatás és a pedagógusok méltatlan helyzetére akarják felhívni a figyelmet a résztvevők. A tervek szerint a figyelemfelhívó akció ideje alatt a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól 180 kilométer autóút melletti gyaloglás után szombat délután a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz érkeznek majd meg. Utóbbi intézményből rúgtak ki az elsők között tavaly ősszel öt tiltakozó tanárt, a miskolci gimnázium pedig a leghangosabb iskolák egyikének bizonyult az utóbbi idő tiltakozásai során.

A meghirdetett eseményhez csatlakozók átlagosan napi 30 kilométer megtételére vállalkoztak. Kedden Bükkábrányból a kerecsendi Magyary Károly Általános Iskoláig kívánnak eljutni a 3-as főúton délután négyig, érintve Mezőnyárád, Mezőkövesd, Szihalom és Füzesabony településeket is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) rendszerint szolgál videós bejelentkezésekkel az eseményről közösségi oldalán. Ezenkívül ismertették a további napok tervezett menetrendjét is. 

Ismeretes, a pedagógusok és a velük szolidáris diákok, szülők, valamint más civilek régóta sürgetik a tanári bérek megemelésén túl a magyar közoktatás átfogó reformját. Követeléseik között szerepel a munkaterhek csökkentése, az alaptanterv megváltoztatása és a sztrájkjoguk visszaállítása is. Ezenfelül az elbocsátott kollégáik visszahelyezéséért is küzdenek, az elmúlt hónapokban ugyanis a központilag irányított tankerületek 13 pedagógust bocsátottak el, amiért az érintettek a polgári engedetlenséghez csatlakoztak. Utóbbihoz azért is folyamodtak többen országszerte, mivel jelenleg a hagyományos sztrájk törvényileg nem megengedett tiltakozási forma.