Ukrajna nem-támogatása elhozná a kívánt békét?

Ukrajna nem-támogatása elhozná a kívánt békét?

Balczó Zoltán szerint azt, hogy a háború valódi, fenntartható békével érjen véget, nem Ukrajna nem-támogatásával lehet elérni. Véleménycikk:

Sarkadi-Illyés Csabának újév napján megjelent „Miért engedtük át a békevágyat Orbán Viktoréknak?” című véleménycikke késztetett reagálásra, a címben megfogalmazott kérdésem feltételére és megválaszolására. Idézet a szóban forgó írásból:

„Mikor lesz világos, hogy aki pénzel egy háborút, teljesen mindegy, hogy melyik felet, az részese az emberéletek pusztításának? (…) Újév napján reménykedve írom, hogy a békevágy legyőzi a morált az európai közösségben!”

Ezzel a felfogással nem az a bajom, hogy megegyezik a Fidesz-propagandával, hanem az, hogy nem fogadja el egy 44 milliós ország önálló államiságának megtartása iránti igényét. Elítéli a megtámadott Ukrajna „pénzelését”, vagyis a fegyverszállítás mellett az egészségügyi, humanitárius segítséget és a mindennapi élet fenntartásához nélkülözhetetlen pénzügyi támogatást is. (Ez utóbbiaknak egyébként a magyar kormány is részese.) Ha ezt a segítséget a megtámadott nem kapta volna meg, akkor a háborúnak minden bizonnyal már vége lenne, de egyben Ukrajnának is vége lenne. Ez pedig semmiképpen sem jelentené a kívánatos békét. Ukrajna bekebelezését az ország egysége helyreállításaként beállítani a putyini Szovjetunió-nosztalgiából fakadó narratíva, miközben Ukrajna egy szuverén ország, s éppen a háború bizonyította be, hogy létezik egy erős ukrán nemzeti identitás.

Az idézett felfogás tükrében helyesnek kellene tartanunk, hogy 1956-ban a Nyugat semmilyen módon nem támogatta a magyar szabadságharcot, hiszen azzal nyilvánvalóan „további emberéletek pusztításához” járult volna hozzá. Így lehetővé vált, hogy a harc véget érjen, „béke” legyen, elhozva a megtorlás időszakát.

Félreértéseket elkerülendő szeretném világossá tenni, hogy természetesen Ukrajna megtámadott volta semmiben nem csökkenti a felelősségét abban a jogtiprásban, ami a kárpátaljai magyarságot sújtja. Egyetértek azzal a kormányzati felfogással és gyakorlattal, amelyik Ukrajna euroatlanti integrációja feltételéül szabja a nemzeti kisebbségek nemzetközi szerződésekben garantált jogainak teljes körű biztosítását. Azt talán nem is kell indokolnom, hogy Medvegyev volt orosz elnök ukrajnai rendezésre vonatkozó, Magyarországot is érintő provokatív javaslataival miért nem érdemes foglalkozni.

A 2023-as évtől azt remélem, hogy véget ér az orosz-ukrán háború. Ennél azonban többet is várok: azt, hogy a háború valódi, fenntartható békével érjen véget, igazságot szolgáltatva a háborús bűnöket elkövetők áldozatainak. Mindezt azonban nem Ukrajna nem-támogatásával lehet elérni.