Gyászhír: Elhunyt Mészáros Ferenc, a Vasas és a válogatott legendás kapusa

Gyászhír: Elhunyt Mészáros Ferenc, a Vasas és a válogatott legendás kapusa

A szomorú hírt a Vasas Facebook-oldalán tették közzé. A 72 éves korában elhunyt Mészáros Ferenc „Bubu” 1950. április 11-én született Soroksáron. Pályafutását 1962-ben a VM Egyetértés csapatában kezdte. Innen került 18 évesen a Vasas SC-hez, ahol a klub színeiben összesen 252 mérkőzésen lépett pályára. Tagja volt az 1977-es bajnokcsapatnak, majd négy évvel később – 1981-ben, 31 évesen – a portugál Sporting CP együtteséhez szerződött, és az SC Farense színeiben is megfordult. 1984 és 1986 között újabb két idény erejéig Magyarországon, a Rába ETO csapatában futballozott. Pályafutása fénykora a nyolcvanas évek elejére esett, egyik legjobb meccse az 1981. szeptember 23-én lejátszott bukaresti vb-selejtező volt, olvasható a Vasas honlapján.

A Telex szerint Mészáros Bubu az egyike annak a csupán négy magyar kapusnak – Szabó Antal, Grosics Gyula és Ilku István társaságában -, aki legalább két világbajnokságon is védett. Sikerekben gazdag pályafutása során magyar bajnok (1977), MNK-győztes (1973, 1981), portugál bajnok (1982), Portugál Kupa-győztes (1982), U23-as Európa-bajnok (1974) lett. 1984-től még két idényt a magyar bajnokságban, a Rába ETO színeiben szerepelt, végül a pályafutását a portugál Setubalban fejezte be.

Mészáros Ferenc harminckilencedik évében járva is védett még a válogatottban, nála idősebb kapus csak Király Gábor volt. Az elmúlt években azonban teljes elszigeteltségben élt, a játékostársaival is megszakította a kapcsolatot.

Mészáros Ferencet az MLSZ és a Vasas a saját halottjának tekinti.