Magyarországon a második legnagyobb mértékben nőttek a lakásárak az EU-ban

Magyarországon a második legnagyobb mértékben nőttek a lakásárak az EU-ban

Az Eurostat adatai szerint folytatódott az euróövezetben és az EU-ban a lakásárak emelkedése a harmadik negyedévben, de hazánk az élbolyban foglal helyet.

Az euróövezetben és az EU-ban folytatódott a lakásárak emelkedése éves bázison tavaly a harmadik negyedévben, de az előző negyedéveknél kissé mérsékeltebb ütemben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.

A tavalyi harmadik negyedévben 6,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest a lakásár-index (House Price Index, HPI) alapján. Az Európai Unió egészében 7,4 százalék volt az éves áremelkedés mértéke a harmadik negyedévben.

Az áremelkedés üteme lassult az előző negyedévihez képest, a második negyedévben az euróövezetben 9,2 százalékos, az EU-ban 9,8 százalékos volt az éves áremelkedés.

A második negyedévi árszintet a harmadik negyedévi 1,0 százalékkal haladta meg az euróövezetben, és 0,9 százalékkal múlta felül az EU-ban.

Azok között az uniós tagállamok között, amelyekről adatok állnak rendelkezésre, a harmadik negyedévben egy kivétellel mindegyikben emelkedtek a lakásárak éves bázison. Közöttük is tizenötnél 10 százalékot meghaladó volt, 

a legnagyobb mértékű Észtországban, 24,2 százalékos, Magyarországon a második legnagyobb, 21,0 százalékos, Litvániában pedig 19,3 százalékos volt a drágulás. 

Az egyetlen kivétel Dánia, ahol 2,4 százalékkal csökkentek a lakásárak 2022 harmadik negyedévében 2021 harmadik negyedévéhez képest.

Az előző negyedévhez képest húsz tagállamban nőttek a lakásárak a harmadik negyedévben. A legnagyobb mértékben, 5,8 százalékkal Cipruson emelkedtek a lakásárak. Bulgáriában 4,1 százalékos, Ausztriában 4,0 százalékos volt a negyedéves áremelkedés a tavalyi harmadik negyedévben. Magyarországon 1,0 százalékos lett az éves áremelkedés.

Csökkenést hat országban regisztráltak, Dániában 3,8 százalékosat, Svédországban 3,1, Finnországban 1,3 százalékosat, Romániában 1,2, Olaszországban 1,0 és Németországban 0,4 százalékosat.