Alacsony részvétel miatt érvénytelen lett az alkotmány módosításáról tartott népszavazás Szlovákiában

Alacsony részvétel miatt érvénytelen lett az alkotmány módosításáról tartott népszavazás Szlovákiában

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett az alkotmány módosításáról Szlovákiában szombaton tartott népszavazás – idézi az MTI a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség közlését.

A szombati referendumon a szavazásra jogosult választópolgárok 27,25 százaléka vett részt, miközben az érvényességhez legalább 50 százalékuknak plusz egy személynek kellett volna érvényes voksot leadnia. A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adatai szerint a népszavazáson érvényes voksot leadó választók több mint 97 százaléka igennel válaszolt a referendum egyetlen kérdésére, vagyis az alkotmány módosítása mellett szavazott.

A referendum során abban nyilváníthattak véleményt a választók, akarják-e az alaptörvény módosítását annak érdekében, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka egy népszavazással vagy a törvényhozás határozatával is lerövidíthető legyen.

A népszavazás kiírását a legnagyobb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) több más ellenzéki párt támogatásával kezdeményezte tavaly júniusban, annak kiírására mintegy 400 ezer aláírás gyűlt össze.

A referendumnak eredetileg két kérdést kellett volna tartalmaznia, a másodikban az Eduard Heger vezette kormány azonnali távozására lehetett volna igent vagy nemet mondani. Ez utóbbiról azonban októberben az alkotmánybíróság – Zuzana Caputová államfő beadványa alapján – úgy döntött, hogy nincs összhangban az alaptörvénnyel, és így a népszavazást csak a második kérdésről lehetett megtartani.

Az ország történetében a mostani volt a kilencedik népszavazás, az eddigiek közül csak egy lett érvényes: a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. (MTI)