Népszava: 7,5 milliárd forint tartozással zárták a tavalyi évet a kórházak, még nehezebb helyzetbe kerülhetnek idén

Népszava: 7,5 milliárd forint tartozással zárták a tavalyi évet a kórházak, még nehezebb helyzetbe kerülhetnek idén

Bár a kormány 55 milliárd forintnyi adósságot fizetett ki év végén a beszállítóknak, a 2022-es évet így is 7,5 milliárdos tartozással zárták a kórházak - írja a Népszava a Magyar Államkincstár (MÁK) december végi adatai alapján.

Ebben az összegben egyébként benne sincs az alapítványi formában működő, orvosképzéssel foglalkozó egyetemek tartozása. A pécsi és a debreceni egyetemek együttes adóssága például mintegy 2,2 milliárd forintra rúg. A budapesti és a szegedi orvosképző egyetemekről nincs adat.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a lapnak elmondta: az adatokból jól látszik, hogy a helyzet tarthatatlan.

„Ha az egészségügy költségvetésébe idén nem teszik bele az energiaárak és az egyéb inflációs költségek fedezetét, úgy a tavalyi mintegy 60 milliárdos adósságállomány akár 80 milliárdra is nőhet”

- emelte ki.

Márpedig úgy tűnik, nem teszi bele a kormány. Legalábbis az Országgyűlésnek benyújtott, 2023-as költségvetési törvénytervezetben az egészségügyre fordított kiadások a 2022 tervszámokhoz képest mindössze 9 százalékkal nőnek, ami még a tavalyi 15 százalékos inflációt sem kompenzálja.

Mint írják, tavaly havonta körülbelül négymilliárd forint volt az adósság növekedése, az emelkedő energiaárak miatt azonban idén még nehezebb helyzetbe kerülhetnek a közfinanszírozott ellátók.

A Népszava több intézményvezetőt is megszólaltatott, akik szerint

idén is havi három-öt milliárddal nőhet a kórházak adóssága.

Egy kórházi gazdasági igazgató arról beszélt, hogy több olyan intézmény van, amelynek finanszírozása a bérek kifizetésére sem elég. A kormányzat szerintük újabb területeket központosítana, a Központi Ellátási Feladatkezelő (KEF) például a műszaki-gazdasági feladatokat látná el a pénzügyminiszter irányítása alatt.