Emelnek a munkába járás költségtérítésén: lesöpörték, majd mégis megvalósítják a Jobbik javaslatát

Emelnek a munkába járás költségtérítésén: lesöpörték, majd mégis megvalósítják a Jobbik javaslatát

Jó hírről számolt be a kormányközelinek számító Világgazdaság.

"Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni"

közölte a lappal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A kormány döntéséből az is következik - derül ki a cikkből -, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. Mindez összességében több százezer dolgozó munkába járását könnyítheti meg.

Ha Ön is követi a hazai belpolitikát, akkor Önnek is ismerős lehet ez az elképzelés. Csak nem egy kormánytag szájából. 

"Az Országgyűlés – felismerve, hogy a jelenlegi rendszer nem megfelelően rendezi a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítést, ami nehéz helyzetbe hoz számos magyar családot, illetve gazdasági ágazatot – a következőképpen határoz:

Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy úgy alakítsa át a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés rendszerét, hogy
a) hatékonyabban szolgálja mind a munkavállalók, mind a munkaadók érdekeit;
b) legyen tekintettel az egyre növekvő üzemanyagárakra; valamint
c) adómentesen adható legyen a költségtérítés, ha annak összege nem haladja meg a munkában töltött napokra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért odavissza távolság figyelembevételével kilométerenként a 30 forintot."

Így szólt az indoklás

"Kiemelten fontos szempont, hogy a munkavállalók érdekeit szem előtt tartsa a Magyar Kormány, és mindent megtegyen annak érdekében, hogy őket minden lehetséges eszközzel segítse. Kiváltképp fontos ez jelen helyzetben, amikor számos területet sújt a válság. Az évtizedek óta nem látott magas infláció, a forint árfolyamának bezuhanása, a szinte még sosem látott élelmiszer- és rezsiköltség-emelkedés mellett sosem látott magas üzemanyagárak vannak Magyarországon. 2017 óta érintetlen az az adómentesen adható összeg, mely a munkavállalók munkába járását segíti. Ez a 15 Ft/km támogatás, figyelembe véve az árak alakulását, rendkívül alacsony, így nem fedezi a munkába járás költségeit. Annak érdekében, hogy valós támogatást kapjanak a munkavállalók, azt javaslom, hogy 15 Ft-ról 30 Ft-ra emelkedjen az adómentesen adható kilométerenkénti térítési díj, mely a dolgozók mellett a munkáltatók számára is segítséget nyújtana."

Ez szerepel Dudás Róbert határozati javaslatában, amit

a jobbikos országgyűlési képviselő még tavaly(!) október 18-án nyújtott be a Parlament elé, amit aztán annak rendje és módja szerint hat nappal később, október 24-én a Vállalkozásfejlesztési bizottság fideszes többsége le is söpört az asztalról.

Ám az egyik kormánypárti képviselő úgy tűnik nem dobta ki a jobbikos beadványt a kukába, és valahogy eljutott az ötlet a Karmelita kolostorba, hogy aztán Orbán Viktor magáévá tegye azt. 

De legalább sikerült a konzervatívok célja, még ha több hónapos csúszással is.