Agresszív intézetis fiatalok terrorizálják a Heves vármegyei falut

Agresszív intézetis fiatalok terrorizálják a Heves vármegyei falut

Mónosbélen alig több mint 300 tisztes polgár lakik, tavaly mégis 500 körözést adott ki a rendőrség a Heves vármegyei falu területére. A Blikk riportjában a falusiak elmondták, a legtöbb gondot a településen lévő intézet okozza, pontosabban azok a gyerekek, akik itt élnek. Mert hiába a festői környezet, az egymást keresztnéven szólító falusiak, akiknek jó része születésétől itt lakik, a neveletlen suhancok komoly bajokat okoznak itt. Olyannyira, hogy már politika is lett a dologból, néhány hete testületi ülést hívtak össze, pár napja pedig közmeghallgatás volt a hivatalban, ahol az emberek elmondhatták, mi a baj az intézetis fiatalokkal.

Nemrégen több fiatal megvert két gyereket Egerben, úgy tudjuk, néhányan közülük mónosbéliek voltak

-  meséli a lapnak Betti, a falu boltosa, akit amúgy nem kell félteni: ha úgy adódna, biztosan alaposan ellátná a baját bármelyik gazfickónak, aki megpróbálna elemelni ezt-azt a polcokról. Nem is mernek vele kekeckedni, nem úgy, mint az öregebbekkel. A boltosnő szerint sok idős este már nem is mer kimenni az utcára.

Az intézetisek pár fős bandákba verődnek, úgy járják a környéket. Csikkek után kutatva szétszórják a szemetet, cigiért és pénzért zaklatják, akivel szembe találkoznak. Megesik az is, hogy heccből égő csikkeket nyomnak a kerítés mögött acsargó kutyák orrának, rongálják a falu javait, amit csak meglátnak.

Nem volt ez mindig így, én is oda jártam óvodába, aztán miután gyermekotthon lett, még sokáig jó volt a viszony. Az ott élő gyerekek részt vettek a falu életében, voltak közös rendezvényeink, de ahogy ott most nevelik őket, annak nem csoda, hogy ez lett a vége

- tette hozzá a boltos.

A falubeliek szerint akkor kanászodtak el a tinédzserek, amikor az intézet új vezetést kapott. Engedékenyek lettek a nevelőt, odalett a fegyelem és a szigor. A kapu nyitva áll, az jár-kel rajta ki és be, akinek csak kedve tartja – legalábbis így tartja a közbeszéd. A falubeliek néhány hete kérdőíveket küldtek ki, és ez alapján a település 90 százaléka változást akar.

Az itt lakó gyerekek megjárták az élet rögös útját

- kelt a fiatalok védelmére az ATV riportjában Varga Sándorné polgármester, aki szerint a pandémia idején távolodott el egymástól a falu és az intézet vezetése. 

A település azt szeretné, hogy rend legyen és fegyelem. A gyermekotthon idén új vezetőt kapott, akivel már megkezdtük az egyeztetéseket, tiszta lappal indulunk. Türelmi időt adtunk egymásnak, ez alatt ki kell derülnie, hogy tudunk-e a továbbiakban egymás mellett élni

- tette hozzá.

A fiatalok közül többen javítóba vagy börtönbe kerülnek a csoportosan elkövetett rablások miatt, ám ez sem állítja meg őket. Mivel nem egy javítóintézetben élnek, ezért ha a rendőrök elkapják és beviszik őket, utána szinte azonnal kisétálnak a kapun – mesélték a helyiek.