Tüttő Kata a 2024-es választásokról: Kettő az egyben, "ez az, amit én már samponban sem szerettem"

Tüttő Kata a 2024-es választásokról: Kettő az egyben, "ez az, amit én már samponban sem szerettem"

Az MSZP vezető politikusai a párt pénteki évadnyitóján baloldali fordulat szükségességéről beszéltek.

Tüttő Kata, az MSZP alelnöke, főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy 2024-ben egy napon lesz az EP- és az önkormányzati választás,

kettő az egyben, "ez az, amit én már samponban sem szerettem".

A szocialista politikus szerint egyszerre kell beszélni a háziorvosi körzetekről és az európai egészségügyről, vagy például a Röppentyű utca aszfaltozásáról és a nagy európai városokat összekötő infrastruktúrákról.

Kijelentette: meg kell védeni az önkormányzatokat, mert azok jelentik a demokrácia utolsó tartalékait. Másik célként említette az erős Európát szívében Magyarországgal. A kérdés az, hogy az EU belső iránytűjét gazdasági érdekek rángatják-e, vagy az a társadalmi szolidaritás felé mutat - mondta, jelezve, utóbbi eléréséhez az kell, hogy az európai szociáldemokraták megerősödjenek.

Kitért arra, nagy a várakozás személyével kapcsolatban, ezért Tüttő azt is elmondta, "nyugi, itt vagyok", az MSZP az első és az egyetlen politikai közössége. 

Rajta kívül az MTI szerint Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre társelnökök és Hiller István, az MSZP Választmányának elnöke is jelen volt az eseményen. 

"Győzni és többséget építeni csak balról lehet. Szolidáris, egymásra figyelő, közösségeket építő, együtt érző kormányzást kell létrehoznunk" - hangsúlyozták a szocialisták rendezvényén.