2014. 09. 09. 19:38

A feje helyett "csak" az ujjait vágták le a támadók

A szolnoki Vegyiművek lakótelep egyik önkormányzati bérházában az ott élő 41 éves villanyszerelő férfira, Zsoldos Lászlóra ketten támadtak rá. Az egyik támadó bozótvágóval esett neki, a másiknál baseball-ütő volt. A szerencsén és az áldozat lélekjelenlétén múlt, hogy nem a fejét vágták le, hanem "csak" néhány ujját veszítette el. 

A szoljon.hu számolt be nemrég arról, hogy a szolnoki Vegyiművek lakótelep egyik bérházában még augusztus 31-én két támadó súlyosan bántalmazott egy ott élő 41 éves villanyszerelő férfit, Zsoldos Lászlót. Az áldozat egyik támadója ráadásul a szomszédja volt, akit hónapokon keresztül többször kisegített már hol szívességekkel, hol pénzzel. Amikor legutóbb egy használt autóra adott neki előleget, és a későbbi támadó azt letagadta, egy szóváltás után az esti órákban egy társával együtt felfegyverkezve várta haza Lászlót. Egyiküknél (F. Pál) bozótvágó volt, míg a másik támadó (a sértett elmondása szerint a Törökszentmiklóson élő népes családjának egyik tagja) baseball-ütőt hozott magával. Ütni-verni kezdték az áldozatot, majd miután a földre került, F. Pál a nála lévő bozótvágóval a nyakát vette célba. Az áldozatnak annyi lélekjelenléte még volt, hogy a feje fölé emelje a kezét, így a feje helyett "csak" néhány ujját veszítette el (a kisujját teljesen, kettőt pedig csontig). A szomszédok megjelenése vetett véget a brutális támadásnak, de F. Pálék el tudtak menekülni.

Több nappal a támadás után is véres még a fal

A hírportál megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot is, amelynek kommunikációs szerve megerősítette, hogy "nyomozást rendelt el két, ismeretlen személyazonosságú férfi ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 31-én, 22 óra 30 perc körüli időben, az egyik szolnoki lakótelepi ház folyosóján, ezidáig még nem beazonosított eszközökkel, bántalmaztak egy ott lakó, 40 éves sértettet, aki az őt ért bántalmazások következtében az elsődlegesen beszerzett orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett." A közlemény szerint a rendőrség a szolnoki F. Pált rövid időn belül elkapta és őrizetbe vette, a társát pedig egyelőre keresi.

Szombaton este a Jobbik választókerületi képviselőjelöltje, Csikány Ernő és a párt szolnoki polgármesterjelöltje, Kiss Gabriella az ott élők kérésére a helyszínre sietett. A terepbejáráson beszéltek a sértettel, valamint több lakóval is, akik Kiss Gabriella Facebook oldalának tanúsága szerint elmondták, hogy "régen ez egy nyugodt, szép környék volt, ahol az ajtókat sem kellett zárni. Volt strand. Teniszpálya világítással. Művelődési ház, programokkal, mozival. Mára a medencében kábelt égetnek és szemetet hordanak. A teniszpályáról csak a felfestett csíkokat nem lopták el, még a kerítés csöveit is lefűrészelték, a padokról hiányoznak az ülődeszkák, esténként pedig csapatosan randalíroznak. Az ott lakók szerint megjelent a drog is." 

Megkérdeztük a jobbikos polgármesterjelöltet, hogy a terepbejárás után milyen következtetésre jutott, aki elmondta, hogy a választókerületi képviselőjelölttel együtt rögtön levélben fordultak a városi rendőrkapitánysághoz, azt kérve, hogy állítsanak fel mobil rendőrörsöt (akár szolgálati lakás biztosításával is), valamint személyes konzultációt kértek. Kiss Gabriella megerősítette, hogy a lakótelep lassan annyira élhetetlenné válik, hogy nem érti, hogy a városvezetés miért hagyja ezt, miért nem gondoskodik a lakók emberhez méltó életkörülményeiről, biztonságáról.

Kiss Gabriella, a Jobbik szolnoki polgármesterjelöltje és Zsoldos László sértett

Az egykori strand medencéjében manapság kábelt égetnek

A kerítéscsövek lefűrészelve

alfahir.hu