2014. 04. 03. 20:22

A fideszes kimondja, a jobbikos megoldja

sAz elrettentő erejű halálbüntetés visszaállítása csak a Jobbik programjában szerepel, pedig azzal még Lázár János fideszes államtitkár is szimpatizál. Szavak vannak, de többre nem jutott.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár újságírók előtt arról beszélt a Csongrád megyei Földeákon, hogy a bíróságok nem a nép igényei szerint döntenek, amikor nem szabnak ki halálbüntetést a kegyetlen gyilkosokra – írta csütörtökön az Index, aki a politikust így idézte: „A bíróságoknak fogalmuk sincs a magyar valóságról, és nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak”.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár annak okán beszélt erről, hogy a Szegedi Ítélőtábla felfüggesztette a másodfokú eljárást egy bátmonostori hármas gyilkosság ügyében, mert az Alkotmánybíróságot kérték állásfoglalásra, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés nem tiltott-e az európai egyezmények alapján. Lázár hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége a legsúlyosabb bűncselekmények esetében a halálbüntetés visszaállítását támogatná, majd az Index szerint hozzátette: sajnálja, hogy erre nincs lehetőség, mert gyermekek és idősek sérelmére elkövetett emberölések esetében maga is ezt tartaná igazságosnak.

Ezt a bíróságok nem hajlandók tudomásul venni, ami mutatja, hogy a magyar valósággal, a társadalom életviszonyaival köszönő viszonyban sincs a jogszolgáltatás - mondta Lázár János.

Mondják, de nem teszik

Lázár János, mint a Fidesz egyik befolyásos politikusa elviekben teljesen ugyan azt mondta, mint amit a Jobbik: azaz, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények esetében a társadalmi elvárás nem más, mint a halálbüntetés. Ennek legnagyobb előnye nem az, hogy az adófizetőknek nem kell hosszú évtizedeken át napi 8-10 ezer forintért eltartaniuk egy, a társadalomból végleg kiiratkozott embert, hanem sokkalta inkább az elrettentő erő. Magyarán, hogy tette előtt mindenki legyen tisztában azzal, hogy egy másik ember életét követelő brutalitása akár az ő életébe is kerülhet. A kérdés, hogy ha így gondolják, miért nem tettek az ügy érdekében semmit?

A Jobbik kormányra kerülve egyébként nem vezetné be azonnal a halálbüntetést, több okból sem. Az egyik, hogy a keresztény egyházak sem támogatják a büntetés eme formáját, ezért ezt a nemzeti párt először is társadalmi egyeztetésre, például népszavazásra bízná. Máskülönben a halálbüntetést az emberi jogok Magyarország által is ratifikált európai egyezménye is tiltja, persze ennek módosítása egy talpraesett kormány részéről nem lehet elképzelhetetlen.

dA Jobbik programjában így szerepel a halálbüntetés:

„Társadalmi egyeztetést kezdeményezünk a halálbüntetés visszaállításáról. A döntést természetesen egy ügydöntő népszavazásnak kell eldöntenie kellő társadalmi vita után. Amennyiben a többségi akarat a visszaállításra irányul, vállaljuk a szükséges lépéseket, valamint az ezzel járó esetleges nemzetközi konfliktusokat.„

Amennyiben kíváncsi a Jobbik teljes, 84 oldalas programjára, kattintson ide!

A Jobbik egy, a rabokat érintő intézkedése lenne az úgynevezett bérrabtartás is. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy liberális jogvédők szerint a bérrabtartás nemzetközi jogot sért, ami nem igaz, hiszen több nyugati ország között is folytak tárgyalások erről, és volt, ahol meg is valósult. Az évtizedekre börtönbe került gyilkosok olcsóbb, pl. keleti börtönökbe való szállítása milliárdos megtakarítást, továbbá a „börtönromantika” megszűnését, így elrettentő erőt jelentene – vélik. Mint mondta, a gyilkosok - hiszen leginkább rájuk vonatkozna ez -, joga huszadrangú kérdés, mivel az áldozatoknak is joguk volt az élethez, mégse adatott meg nekik, hogy természetes halállal haljanak. Erre pedig egyre több példát látunk, bármilyen kormányzati ellenreakció nélkül.

A Fidesz az elmúlt négy évben számos olyan kezdeményezést valósított meg, ami eredetileg a Jobbiké volt, de annak leszavazása után sajátként nyújtották be, majd fogadták el. A halálbüntetés pedig tény, hogy egy társadalmilag maximálisan támogatott intézmény, egy erről szóló felmérés, netán népszavazás ezt borítékolhatóan be is bizonyítaná. Lázár János szavai azonban megmutatták, hogy a Fidesz-kormány teljesen nyugodtan kormányzott úgy négy évet, hogy az egyre sűrűbb, és egyre brutálisabb bűncselekmények tengerében csak tétlenül hallgatott. A választások előtt néhány nappal viszont hiába próbálják újságíróknak előadott magánvéleményekkel megfogni a magyar választókat, hiszen nyilvánvaló, hogy amit a Jobbik már hosszú évek óta tényként vázol választási programjaiban, azt a leendő Fidesz-kormány továbbra is tabuként kezelné.

alfahir.hu