A Jobbik is csatlakozik a Fidesz aláírásgyűjtéséhez, de van itt még valami...

A legerősebb ellenzéki párt is csatlakozik a Fidesz szerdán bejelentett aláírásgyűjtéséhez, amely az illegális bevándorlókat szétosztani kívánó kötelező kvótarendszer ellen irányul – jelentette be a pártelnök.

Vona Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: mivel a Jobbik elsőként, a kezdetektől fogva elutasított mindennemű kvótarendszert, ezért a Kósa Lajos kormánypárti frakcióvezető által bejelentett aláírásgyűjtési akcióhoz is csatlakoznak.

A pártelnök a kvótarendszert károsnak, fenntarthatatlannak és igazságtalannak nevezte, és azt mondta, támogatni fogják a kormányt, ha az az Európai Bírósághoz fordul.

Álláspontja szerint a rendszer

  • azért káros, mert meghívólevélként szolgál 10-20 millió olyan embernek, akik egyelőre nem mertek nekivágni az Európába vezető útnak, de fontolgatják.
  • azért fenntarthatatlan, mert az illegális bevándorlók célzottan néhány országba (pl. Németországba, Svédországba) tartanak, tehát hiába osztanák ki őket máshová: vagy újra útra kelnének, vagy fogva kellene őket tartani, ami ellentétes az Unió alapvető vívmányával, a személyek szabad áramlásával. Megjegyezte: a migrációs hullám növekedésével Magyarország is célállomássá válhat, hiszen „mégis csak az EU-ban van”.
  • azért igazságtalan, mert olyan országokra is kötelező jelleggel erőltetnék rá bevándorlók százezreit, akik kezdetektől fogva tiltakoztak társadalmuk ilyen nyomás alá helyezése ellen.

Vona Gábor úgy vélte, a Fidesz aláírásgyűjtése gyengébb eszközt jelent egy hazai népszavazásnál, egy uniós polgári kezdeményezésnél, vagy egy -egyébként nem létező- uniós népszavazásnál, ugyanakkor mégis támogatják azt, mert mint fogalmazott: „Rendkívüli helyzet van, minden szalmaszálba bele kell kapaszkodni”, ezért kötelességüknek érzik a támogatást. „Katasztrófahelyzetben félre kell tudni tenni a pártpolitikai érdekeket, és mindenkinek a nemzeti ügy mellé kell állni” - tette hozzá.

De!

A nemzeti párt elnöke ugyanakkor a migrációs válság melletti másik komoly problémának a korrupciót nevezte meg, ezért a Jobbik úgy döntött, aláírásgyűjtésükhöz az antikorrupciós programjukhoz illeszkedő kérdéseket is csatolni fognak.

Közölte: arra kérnek minden állampolgárt, hogy a kérdőív valamennyi pontját támogassák, egyben Orbán Viktor kormányfőtől és Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezetőtől azt várják, hogy hozzájuk hasonlóan ők is tegyék félre a pártpolitikát, és fogadják el a kérdőívre vonatkozó antikorrupciós bővítési javaslataikat.

A leginkább nyugati tagállamok által szorgalmazott kvótarendszer értelmében az EU-ba érkező illegális bevándorlókat kötelező jelleggel osztanák szét az országok között. Ennek értelmében egyes becslések szerint Magyarországra egy Szeged méretű város lakosságának megfelelő számú ember juthatna, azaz nagyjából 160 ezer fő.