A Jobbik szerint az állam nem védi meg az embereket

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a magyar valóság groteszkitásába sorolja, hogy emberölés kísérletéért 7 év börtönre ítélték azt a vácszentlászlói férfit, aki a tulajdonának rendszeres fosztogatását megelégelve, fagyállót öntött borába, s amelynek következtében az egyik tolvaj belehalt a mérgezésbe - írta Staudt Gábor frakcióvezető-helyettes szerda délutáni közleményében.

Mint írta, a Jobbik egyrészről tiszteletben tartja a bíróságok munkáját, ugyanakkor rá kell mutatni arra, hogy hazánkban elképesztően rossz irányba haladnak a dolgok.

"A Kormány két hét alatt rendet ígért, amiből nem lett semmi, ellenben közbiztonsági tevékenység jogellenes végzése címszóval új büntetőjogi tényállást kreáltak. Ma a magyar emberek okkal érezhetik, hogy az állam nem védi meg őket, de elveszi az önvédelem lehetőségét is. Ha pedig valakinél elszakad a cérna, és a tulajdonának sorozatos fosztogatása után egy elkeseredett, jogon túli lépésre szánja el magát, az a lehető legszigorúbb büntetésre számíthat" - fogalmazott Staudt Gábor.

A Jobbik véleménye szerint a kialakult helyzet legfőbb felelőse a kormány, amelynek közbiztonságot hazudó, az állampolgárait védtelenül hagyó politikájának köszönhetően ilyen igazságtalanságok, személyes tragédiák történhetnek hazánkban.

Mint megírtuk, hét év börtönt szabtak ki arra a vácszentlászlói férfira, aki 2013 októberében fagyállót töltött a meggyborába, mert megelégelte, hogy folyamatosan lopnak belőle a portájára betörők. Az egyik tolvaj néhány nappal később meghalt a mérgezésben.