2016. 04. 01. 17:48

A közöny kétharmada - így nem csinálunk forradalmat

Jelentem, a rendszerváltás rendszerének vádirata elkészült. Ami ugyanis a fiatalok közélethez való viszonyát és értékrendjét kutató, négy országban készült felmérésből kiderül, az nem más, mint az elmúlt negyedszázad kíméletlen szegénységi bizonyítványa.

Jó két évtizede folyik arról a vita, hogy vajon mit is értünk Y-generáció alatt. Sokan azt sem tudják – egészen a mai napig én is közéjük tartoztam – honnan ered a rejtélyes elnevezés. A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. A nemzedéki kutatások őshazájában, az USA-ban az előző generáció volt a tizedik az amerikai nemzetté válás óta, így római tízessel, vagyis X-el jelölték őket. A következőt, a tizenegyediket ennek megfelelően XI-nek kellett volna elnevezni, de sokkal frappánsabbnak tűnt ábécé sorrendben haladni, így lettünk mi, az 1980 és 2000 között születettek Y, az ezredforduló után világra jöttek pedig a Z generáció.

Fiatal balosok kerestetnek

A pénteken, az Andrássy Egyetemen tartott konferencián bemutatott nemzetközi kutatás arra keresi a választ, hogy ez a bizonyos Y generáció mit gondol a politikáról, hogyan látja önmagát a társadalomban, és mit érez, ha saját jelenére, illetve jövőjére gondol. A négy országban (Ausztriában, Lengyelországban, Bulgáriában és Magyarországon) végzett felmérést a Alapítvány Az Európai Progresszív Kutatásokért (Foundation for European Progressive Studies) végezte, a hazai eredményeket pedig a Policy Solutions értékelte. A brüsszeli székhelyű nemzetközi szervezetnek már a neve is elárulja baloldali kötődését, a magyar közvélemény-kutató és elemző cég pedig vállaltan liberális elkötelezettségű. Ez visszaköszönt abban is, hogy a „fiatal aktivisták és politikusok panelbeszélgetését” az MSZP-s Bárány Balázs, és az ex-MSZP-s Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetésre jó ütemérzékkel rárepülő „civil aktivista” eszmecseréje jelentette. Amúgy a szervezők nem is nagyon árultak zsákbamacskát. A megnyitó beszédet Hiller István egykori szocialista oktatási miniszter tartotta, Maria Freitas, a kutatás koordinátora pedig kerek-perec ki is mondta, hogy egyik legfontosabb céljuk „hidat verni” a „progresszív mozgalmak” és a fiatalok közé. Vagyis nem történik itt más, mint, hogy az Európa-szerte tömegbázisát gyorsan vesztő

baloldal utánpótlást keres magának.

Félelem és reszketés az Y-generációban

Azt viszont el kell ismerni, hogy nagyon profin csinálják. Nem azzal a hazai közéletben már keserűen megszokott taktikával fognak hozzá, hogy kitalálják mi a fontos az embereknek, aztán igyekeznek meggyőzni őket arról, hogy ez valóban érdekli őket. Éppen ellenkezőleg: alaposan, és mélységében feltérképezik a célcsoportot mielőtt megszólítanák. És éppen ezért ennek a felmérésnek az eredményei, függetlenül a készítők világnézetétől, vagy szándékaitól, mindenki számára igen tanulságosak lehetnek, aki szeretné megérteni, mi történik a magyar társadalom negyven év alatti rétegében. Pláne, hogy, amit a kutatók itt találtak, az meglehetősen sokkoló:

reményvesztettség, frusztráció, közöny a jelen iránt, és félelem a jövőtől.

Pedig a fiatalok alapvetően még mindig hajlamosabbak elégedettek lenni a sorukkal, mint az idősebbek. Legalábbis a négy vizsgált országból háromban. A negyedik pedig naná, hogy Magyarország. Míg az osztrák, lengyel, de még a bolgár fiatalok 80-90%-a is alapvetően úgy érzi, rendben van az élete, a magyar Y-generációsok harmada inkább elégedetlen a helyzetével, a nagyon elégedetlenek arányszáma pedig

három-négyszerese a másik három nemzet átlagának.

Most persze előszedhetnénk a fiókból a mindig jól hangzó hungaropesszimizmus közhelyét, hogy nekünk magyaroknak levetkőzhetetlen gyengeségünk, hogy borúlátóak vagyunk. Nos, a számok nem ezt igazolják – hanem valami sokkal szomorúbbat. A 24 év alattiak ugyanis alapvetően még optimisták, az

összesített eredményt a 25 és 35 év közöttiek húzzák le.

Vagyis a magyar ember nem frusztrált lúzernek születik, hanem a család és az oktatás védőburkából kilépve, a valósággal szembesülve válik azzá. Az MTA Politikatudományi Intézetét vezető Szabó Andrea a kerekasztal beszélgetés során hangsúlyozta: a mai fiatalok szülei sokszor erőn felül áldoznak pénzt és energiát arra, hogy gyermekük érvényesülhessen az életben, hogy „legyen belőle valaki”. Aki aztán a húszas évei második felében szembesül azzal, hogy azért,

amiért ő és családja annyit küzdött, tanult, és dolgozott – valójában egy illúzió.

A rendszer kíméletlenül tudtára adja a fiataloknak, hogy egyszerűen nincsen rájuk szükség. Nem csoda, hogy a 25 és 35 év közöttiek körében 15 százalékponttal több az elégedetlen és pesszimista ember.

Lopás, csalás, szar

Ezek a keserű csalódások aztán meghatározzák a közélethez, a kormányhoz, a pártokhoz, és az egész rendszerhez való viszonyt. Vagy inkább helyesebben: iszonyt. A fiatalok Európa-szerte (de volna egy nagy összegű fogadásom, hogy a világon majdnem mindenhol) unalmas dolognak tartják a politikát, amihez nem sok közük van. Így van ezzel az osztrák, lengyel, és bolgár Y-generáció is. Ám mi, magyarok ebben is kiugróan közönyösek vagyunk. A három másik országban a fiatalok nagyjából felét érdekli legalább alapszinten a politika – nálunk ez az arány az egyharmadot sem éri el. Hogy ez mennyire nem csak az ifjúság sokat kárhoztatott közönyössége miatt van így, arra Szabó Andrea hozott egy igen szemléletes példát egy másik kutatásból, ahol arról kérdezték a fiatalokat, milyen szavak jutnak eszükbe a politikáról. Nos, ezek sorrendje nagyjából így alakult.

korrupció
hazugság
parlament
hatalom
lopás
csalás
szar

A felmérés egyik legnagyobb erőssége, hogy a kutatók nem elégedtek meg a kérdőív kitöltetésével, hanem igyekeztek minél több emberrel személyesen is beszélgetni, hogy részletesen megismerjék a véleményüket, érzéseiket. A közélet iránt közömböseket is kifaggatták, miért nem érdekli őket ez az egész. És itt jön az igazi feketeleves. A fiatalok szinte egyáltalán nem bíznak a politikusokban – ez valljuk, be, nem igazán meglepő. Magyarországon azonban

49%-uk az egész rendszert elutasítja.

Ez egyébként akár derűlátásra is okot adhatna, hiszen a jelenlegi szisztéma működésképtelenségének és álságosságának felismerése össztársadalmi szinten is a válságból való kiút első lépése lehetne. Van, ahol talán az is. Nálunk viszont még csak ez sem. A kutatás talán leginkább letaglózó eredménye a bolgár és a magyar rendszerkritikus fiatalok vélekedésének összehasonlítása. Mindkét országban kiemelkedően magas az arányuk, ami abszolút érthető is. Ám a bolgár Y-generáció aktív negatív attitűdöt képvisel, vagyis dühös, és alig várja, hogy alkalma legyen elsöpörni a jelenlegi elitet. A magyarok ezzel szemben többségében a passzív negatív hozzáállásba menekülnek, vagyis

nem csak utálják azt, ami most van, de nem is érdekli őket, hogyan lehetne ezen változtatni.

Még az érdeklődő, nyitottabb kisebbség nagy része is a hipercinizmus kényelmes intellektuális kívülállást biztosító pánikszobájába menekül. Ha van valami, igazán ijesztő, akkor ez az. Ahol az ifjúság elégedetlensége nem lázadáshoz, hanem apátiához vezet, az a társadalom a lelki nemzethalál előszobájában van.

Fény az alagút végén?

Hogy innen még talán lehet visszaút, arra nagyjából csak az nyújt némi reményt, hogy a politika iránt fogékony fiatalok körében a legnépszerűbb a két markánsan rendszerkritikus párt: a Jobbik és az LMP..

A radikális jobboldalt 35% érzi saját nemzedékéhez a legközelebb állónak

27%-nak pedig programjuk, felvetéseik is szimpatikusak. Az LMP-ről 12% vélekedik hasonlóan.

Biztató számok. Csakhogy ezek az arányok a politikával legalább köszönőviszonyban levő,

alig egyharmadnyi kisebbség körében érvényesek.

A többi néma csend. Ma a fiatalok körében a kétharmadot a Leszarom Párt szerezné.És ennél veszélyesebb politikai erő nincs. Minden felelős pártnak ezt kellene fő ellenségnek tekinteni – egymás helyett...