A mai napig kísért Trianon szelleme (+Videó)

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vasárnap rendezte meg hagyományos Trianon-felvonulását. A rendezvény egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a trianoni tragédiát nem feledve, a reményt soha fel nem adva kell hazaszerető generációkat nevelni, illetőleg az, hogy a hazai "elit" nemzetáruló viselkedése is hatalmas károkat okoz a nemzetnek.

Videó: N1TV

A felvonulás a Regnum Marianum-kereszttől indult, majd végigjárták azokat a nagykövetségeket, mely országoknak valamilyen módon köze volt a trianoni katasztrófához. Az indulásnál ponton Magvasi Adrián, a HVIM elnökségi tagja, aki a Jobbik EP-listáján is szerepelt, elmondta, hogy a magyarságért folytatott küzdelem során nem szabad foglalkozni mások ítéletével, mert csakis Isten ítélete számít, előtte kell tudni megállni minden nap. Leszögezte, hogy a harc hosszú és nehéz, ám a feladat valójában egyszerű: végig következetesen és kitartóan ki kell állni az igazság mellett. 

Toroczkai László, a HVIM alapítója rövid felszólalásában arra emlékeztetett, hogy akik most erősek, könnyedén gyengévé válhatnak, ám akik most gyengék, azok rövidesen erőssé válnak.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint jelentős párhuzam van a trianoni időszakra jellemző geopolitikai viszonyok és a jelen kor állapotai és érdekei között. Trianonnál jelen volt a magyarországi elit árulása, közönyössége, diplomáciai érzékének hiánya és a saját önző érdekeinek képviselése is.



Gyöngyösi utalt rá, hogy Trianon következménye volt a II. világháborún túl a mindmáig tartó birodalmi függéssorozatunk is, amely napjainkban az atlantista-globalista köröktől való megfelelés-kényszeres politikánkban csúcsosodik ki. A politikus a jelenlegi politikai elit felelőssége kapcsán ismételten arra figyelmeztetett, hogy korábban már összeomlott a trianoni tákolmány, a környező országokban újabb és újabb államok születtek, csupán nálunk betonozódott be az 1920-ban mesterségesen kialakított változatlannak tűnő rendszer.

Az álnemzeti Antal- és Orbán -kormány csak a tényekkel szembesítette a világot, és ahogyan a szomszédaink ragaszkodtak foggal-körömmel a rabolt földhöz, Magyarország is úgy követelte volna ősi jussának visszaadását - tette hozzá a képviselő. 



1920-ban keresztre feszítettek egy nemzetet - fogalmazott Gyöngyösi - és az 1990-nel kezdődött időszakban, a lehetőségek időszakában a szabadnak nevezett választásokkal létrejött kormányaink éppúgy feláldozták az idegen oltárokon hazánkat, mint ahogyan az utóbbi években lettünk Brüsszel áldozati báránya. A 20 éve tartó gyarmatosításunk elleni harchoz viszont nem elég a jelenlegi politikai elit szembesítése hazaáruló cselekedeteivel, az új politikai csúcsvezetés kinevelése az ország előtti legfontosabb feladat - fogalmazott a Jobbik politikusa. 

A hunhir.hu úgy értesült, hogy magas rangú török és azeri politikusok is jelen voltak - igaz, inkognitóban -, akik a lap tudosítójának magasztalták a rendezvény erejét, üzenetének fontosságát, és leszögezték: fontos a tradíciók elfogadása és éltetése.

A Jobbik IT részéről a szerb nagykövetség elé érve felszólalt Burány Árpád, egy délvidéki származású színész, aki személyes életútját vázolva mesélte el, hogy édesanyjától miként kért útravalót ahhoz, hogy a sorozatos megaláztatások és magyarverések után, küldetésében magát megerősítve a nemzetért harcolhasson.

A román nagykövetségnél Zagyva György Gyula HVIM-társelnök, volt jobbikos parlamenti képviselő szólalt fel. Arra mutatott rá, hogy, amit a román hatalom tesz a székely zászlókkal, a magyarság elnyomásával és beolvasztási szándékával csak erősebbé teszi a csonkahoni és az erdélyi magyarokat. Biztos abban - nyomatékosította -, hogy az autonómiát előbb-utóbb sikerül kivivni, de ehhez emlékezni és harcolni kell.

Végezetül a szlovák nagykövetséghez érve Dobay Gergely, a HVIM felvidéki elnöke arról beszélt, hogy Trianon teljesen áthatotta az felvidéki magyarság gondolkodását: sokan kishitűek, megalkuvók lettek, és amíg ezt nem sikerül kitörölni a gondolkodásukból, addig mindenféle küzdelem (pl. a nyelvtörvény ellen) csupán tüneti kezelés.

hunhir.hu nyomán alfahir.hu

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. november 15. | 15:08
Az elmúlt 9 évben ez volt az egyetlen stadion, aminek volt értelme.

"Hogyan lehet elvárni egy átlag magyar adófizető állampolgártól azt, hogy tartsa be a törvényeket, ha azt látja, hogy egy választott képviselő az esküjét megszegve lop, csal, hazudik!"

- Galló Ferenc, Fidesz, 2019. november 14.

Az elmúlt 9 évben ez volt az egyetlen stadion, aminek volt értelme.

"Hogyan lehet elvárni egy átlag magyar adófizető állampolgártól azt, hogy tartsa be a törvényeket, ha azt látja, hogy egy választott képviselő az esküjét megszegve lop, csal, hazudik!"

- Galló Ferenc, Fidesz, 2019. november 14.