Ádent visszafoglalták a jemeni kormányerők

A jemeni kormányerők felszabadították az ország második legnagyobb városának számító Ádent a síita húszi lázadók megszállása alól - jelentette be péntekre virradóra a kormány.

A Sky News Arabia hírtelevízió tájékoztatása szerint csütörtök este több mint hetven felkelő adta meg magát a kormánypárti milíciáknak a dél-jemeni város két központi, Krater és Mualla negyedében, és ezzel felszabadult Áden.
 
A kabinet szóvivője azt közölte, hogy jelenleg a kormányerők hatalmának megszilárdítása zajlik Ádenben, s a biztonsági erők megpróbálják elfogni a húszik egyik magas rangú vezetőjét.
 
Ádenből kiindulva egész Jement visszafoglaljuk - hangoztatta televíziós beszédében a Szaúd-Arábiába menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök.
 
Helyi lakosok szerint a bejelentés ellenére a város több negyedében továbbra is szórványos összecsapások zajlanak, bizonyos kerületek még mindig a felkelők ellenőrzése alatt állnak.
 
Szemtanúk arról számoltak be, hogy az ádeni offenzíva a Jemenben beavatkozó nemzetközi koalíció katonai támogatásával valósult meg, az Egyesült Arab Emírségek például nagyjából száz páncélozott járművet küldött a kormánypárti fegyvereseknek.
 
A hét eleje óta több tucatnyian estek áldozatául a harcoknak Ádenben.
 
A Reuters brit hírügynökség közlése szerint az utóbbi napokban a város számos, korábban a lakóhelye elhagyására kényszerült lakosa visszatérhetett az otthonába.
 
Néhány órával a bejelentés előtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy a háború kezdete óta először tért vissza az országba Hádi elnök kormányának néhány minisztere és magas rangú titkosszolgálati illetékese. Nevük elhallgatását kérő kormányzati források később tagadták a miniszterek Ádenbe való visszatéréséről szóló jelentéseket, mondván, hogy ehhez még túlságosan instabil a helyzet.
 
A város fő kikötőjét és a mellette fekvő negyedet az előző napon foglalták vissza a jemeni kormányerők a húsziktól.
 
Áden a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között átjárást biztosító Báb el-Mandeb tengerszoros bejáratánál fekszik, ez az Európa és Ázsia közötti egyik legfontosabb hajózási útvonal.
 
Forrás
MTI