2014. 08. 03. 16:50

Ahol gyilkosoknak szurkolnak, az a „sátán zsinagógája”

Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész vasárnap kiadott közleményében osztotta ki a Mazsihiszt és a Hit Gyülekezetét, amiért azok egy hete az izraeli hadsereg mellett foglaltak állást, miközben az ezernyi ártatlan civillel végez hétről hétre a Gázai övezetben.

A közlemény szerint a Hazatérés Temploma úrnapi gyülekezete mélységes megdöbbenéséből fakadó hitvalló erkölcsi felháborodásának ad hangot amiatt, mert az elmúlt úrnapján, 2014. július 27-én délután a budapesti Dohány utcai zsinagógában a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Hit Gyülekezete az izraeli hadsereg által az elmúlt időszakban elkövetett háborús és emberiségellenes bűncselekmény-sorozatot, azaz a gázai palesztinellenes népirtást az izraeli állam budapesti nagykövete jelenlétében teljes mellszélességgel igazoló és támogató demonstrációt rendezett.

s

Németh Sándor és Heisler András a civileket lemészároló hadsereg mellett kampányol – Fotó: MTI/Kallos Bea

Mint Ifj. Hegedűs Loránt lelkipásztor írja, egy Istennek szentelt, az élet Urát és az általa adományozott életet tisztelni, becsülni és szolgálni hivatott egyházi intézmény szakrális falai között a cionista terrorállam hadigépezete által elkövetett több száz gyermekgyilkosságot, nők és idősek százainak leöldöklését, ezrek életének megnyomorítását – a pusztítást végző hatalom jelenlévő képviselőjének önmérsékletre történő felhívása, annak leghaloványabb jele nélkül - igazolni: ördögi cselekménynek minősül.

Különösen botrányos – jegyzi meg Hegedűs -, hogy egy magát keresztyénnek valló szervezet képviselője úgy engedi ezt meg magának, hogy pontosan tudja: a palesztin áldozatok között számtalan keresztyén testvérünk szenvedett mártírhalált hitéért ezekben a vészkorszakot idéző hetekben Gázában. Azért a bátorításért, melyet a szakmányban, minden emberi érzés nélkül gyilkolászó, vérengző cionista hatalomnak adott e két magát egyházinak mondó szervezet - melynek kézzelfogható eredménye az azóta eltelt egy hétben újabb csaknem ezer halálos áldozat - súlyos árat kell, hogy fizessen.

A magyar állam nem engedheti, hogy állami szintre emelt terrorizmust vallási köntösbe burkolva támogassanak cionista ügynökökkel teletűzdelt álzsidó és álkeresztyén szervezetek – jegyezte meg, hozzátéve: Várjuk állásfoglalásunkhoz minden, eddig a keresztyén hívek és a jóérzésű emberek millióit részvétlen hallgatásukkal megbotránkoztató, valóban egyházi, valamint valóban demokratikus világi szervezet csatlakozását is, Jézus Krisztus intelme szerint: „Ha eggyel megcselekedtétek a legkisebbek közül, velem cselekedtétek meg!”

Szerintük a magyar államnak is Izrael mellé kell állnia

Heisler András, a Mazsihisz elnöke egy hete arra kérte a magyar kormányt, hogy "a jelenleginél sokkal határozottabban ítélje el a Hamász terrorcselekményeit, és markánsabban álljon ki Izrael önvédelmi joga mellett". A Békés demonstráció Izraelért című rendezvényen, amelyet a Mazsihisz és Hit Gyülekezete szervezésében a budapesti Dohány utcai zsinagógában tartottak, azt mondta, a demonstrációra érkezők kiállnak Izrael és a béke mellett, elítélik a fundamentalizmus minden formáját, és elutasítják emberek és országok terrorizálását.

x

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete beszédében kijelentette, hogy Izrael nem a palesztin nép és nem az iszlám ellen harcol, hanem a terror ellen. A diplomata - akit percekig tartó ovációval fogadtak az összegyűltek - hangsúlyozta, hogy nem akarták a háborút, rákényszerítették az izraeli népre, de a küzdelemben helytállnak, mert nincs más választásuk. A hazájukért, a békéért, a zsidó otthonért küzdenek a "náci ideológiát képviselő Hamász terrorszervezet" és az Iszlám Dzsihád ellen - mondta új szintre fejlesztve a folyamatos nácizás kissé már elborult gyakorlatát.

Éhezők közé lőttek

A harcok azóta is folytak, most vasárnap például legalább tízen meghaltak, amikor feltehetően tüzérségi vagy légicsapás érte egy ENSZ-iskola közvetlen környékét a Gázai övezet déli részén. A Rafah városában található épületben, illetve a hozzá tartozó területen több száz, izraeli légitámadások elől menedéket kereső palesztin tartózkodott. A légitámadásnak tűnő csapás élelemért sorban álló embereket talált el.

Szintén vasárnapi hír, hogy közös közleményben követelte a Gázai övezeti vérontás beszüntetését José Manuel Barroso és Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság, valamint az Európai Tanács elnöke, de a kínai külügyminiszter is megszólalt.

MTI nyomán - alfahir.hu