2014. 11. 25. 21:42

Ahol összefolyt a magyarok és horvátok kiontott vére

Vasárnap horvátok és magyarok együtt emlékeztek a délszláv háború hőseire és áldozataira a két nép által vérrel szentelt szövetség szimbólumává vált Szentlászlón, majd együtt vonultak át a 23 évvel ezelőtt porig rombolt, a horvát függetlenségi küzdelem jelképévé vált Vukovárra. Beszámolónk bemutatja, hogy a közös történelmi múlt hogyan forrt össze megbonthatatlan egységbe, milyen borzalmak és hőstettek zajlottak nem is olyan régen Budapesttől alig 300 kilométerre. 

Frano Čirko, Josip Miljak, Gyöngyösi Márton,
Magvasi Adrián, Fodor Tamás György, Dér Zsolt
(A cikkben található képeket köszönjük Lukács Tímeának,
aki a kolozsvári HVIM-ből érkezett a rendezvényre.) 

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) alapítója, Toroczkai László és a Horvát Tiszta Jogpárt (HČSP) ifjúsági vezetője, Frano Čirko 2012-ben döntött úgy, hogy a két szervezet minden évben együtt fog megemlékezni az 1991-es honvédő háború horvát és magyar hőseiről és áldozatairól. Abban az évben teremtették meg a hagyományt, amely azóta is töretlen, és a felvonulás, amelyhez tavaly már a Jobbik is csatlakozott, minden évben Kórógyról indul, áthalad a szerbek lakta Palacsán és a szentlászlói, a szerb pusztítás után helyreállított templom lábánál ér véget. A rendezvény nemcsak megemlékezésre nyújt alkalmat, de segíti a magyar (HVIM, Jobbik, Jobbik IT) és a horvát szervezetek közti kapcsolatok megerősítését.

Idén november 23-án délelőtt buszokkal és autókkal érkeztek horvát és magyar hazafiak Kórógyra, a településen található emlékműhöz, amelyet a honvédő háborúban elesett és eltűnt kórógyiak emlékére állítottak, akik életüket adták a hazáért. Jöttek megemlékezők Zágrábból és Kolozsvárról is, a távolság nem jelenthetett akadályt, akkor amikor azok előtt tisztelgünk, akik a legdrágább áldozatot hozták meg hazájuk védelméért. A legtöbben a Jobbik IT és a HVIm soraiból érkeztek, de sokan jöttek olyanok is, akik nem voltak tagjai a szervezeteknek.

Az emlékmű előtti főhajtás után a menet a két nemzet barátságát hirdető transzparens vezetésével indult el, amelyet a HČSP, a HVIM és a Jobbik jelenlévő tagjai tartottak, így például a horvát párt elnöke, Josip Miljak, a párt ifjúsági vezetője, Frano Čirko, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Gyöngyösi Márton, a HVIM két vezetőségi tagja, Magvasi Adrián és Fodor Tamás György, valamint Dér Zsolt, aki 21 évesen önként csatlakozott a horvát nemzeti gárdába, hogy - többek közt - Szentlászló védői között harcolhasson.

A horvát, magyar és különböző nemzeti szervezetek lobogói alatt vonuló menetet a rendőrség vezette fel, akik egy percig sem vegzálták a hazafiakat, sőt, kifejezetten segítőkészek voltak. Nem véletlen, hiszen sokan közülük még harcoltak a háborúban. A kórógyi és szentlászlói magyar és horvát lakosok hálás szemekkel követték a felvonulókat. A szerbek lakta Palacsa és Szentlászló gyakorlatilag összeér, így a szerb település felől érkező támadók a szentlászlói védőktől szinte karnyújtásnyira voltak. Egészen pontosan a vasúti töltés két oldalán osztozkodtak. "Az itt látható épület előtti udvart aknásítottuk el, és ez volt az a ház, amelynek a pincéjében aludtunk" - meséli a séta alatt Dér Zsolt, aki többek közt Rózsa-Flores Eduardóval harcolt együtt, akinek az életét is köszönheti.

152 nap a túlerővel szemben

Az Árpád-kori magyar település, Szentlászló több hónapon keresztül kitartott a Jugoszláv Néphadsereg és a szerb csetnikek ostromával szemben. A hős horvát és magyar védők a délszláv háború borzalmai alatt itt vérrel kötöttek szövetséget. Az első támadás 1991. június 26-án érte a települést, ekkor kezdődött meg a élet-halálra szóló küzdelem, amely olyan falvak között bontakozott ki, amelyek nemrég még közösen tervezték jövőjüket, ahol a lakosok egymáshoz jártak át, és ahol családi, baráti és szerelmi kötelékek szakadtak el egyik percről a másikra. Az elsők között a templomtornyokat lőtték darabokra a támadók. A hatalmas túlerő ellen, a "Katyusák", aknavetők és különböző kaliberű ágyúk lövedékeinek árnyékában a Szent László lovagkirályról elnevezett település bátor katonái és önkéntesei 152 napon át védekeztek. Kitartásuknak volt köszönhető, hogy Eszék védői meg tudták szervezni a védelmüket.

Vukovár 18-án elesett, és 24-én az ellenség körbezárta a települést, így már csak a menekülés maradt. Akik tudtak, elindultak, és tizenkét órányi megfeszített gyaloglás után, a kukoricáson és a vizes árkokon keresztül át tudtak jutni az ostromgyűrűn. A szerb végső támadás már szinte üresen találta a falut, sőt, volt, hogy a betörő katonák egymást lőtték le a nagy lendülettel, több oldalról indított támadás során. Akik idős koruk vagy sebesülésük miatt nem tudtak elmenekülni, azok mind odavesztek, sokuk holtteste a mai napig nem került elő.

A hétköznapokat teljesen áthatja a településeken a háború, szinte minden harmadik házon láthatóak még a golyó- és repesznyomok, valamint soknak még mindig nincs teteje, hiányzik néhány fala. Rengetegen menekültek el, hagyták maguk mögött az addigi életüket, és sokan soha nem térhettek vissza. A szerencsésebbek legalább életben maradtak, ha nem is volt utána hova hazamenniük. Az 1991-ig magyar többségű települést porig rombolták, és csak a 2000-es években népesült be újra.

A világot bejárta ez a felvétel a délszláv háborúból, amin az látszik,
hogy egy jugoszláv tank eltipor egy kis piros Zastavát.
A háború után ugyanott az eszékiek állítottak egy emlékművet a jelenettel, csak fordítva...

Mindig győzedelmeskedik az élet

A falu temploma mellett található emlékműnél a felvonulás résztvevői koszorúkat helyeztek el és gyertyákat gyújtottak. "Szentlászló a magyar-horvát testvériség szimbóluma lett, és hogy ez valóan így van, azt a mai megemlékezés is jól tükrözi, amit már harmadik éve közösen szervezünk. Mára elmondhatjuk, hogy egy olyan hagyományt teremtettünk, ami példaértékű és ritka más nemzetek között" - mondta beszédében Frano Čirko. "Ez a menet megújítja azt a vérszerződést, amit 23 évvel ezelőtt honfitársaink kötöttek itt Szentlászlón. Az a sok kiontott vér arra figyelmeztet minket, hogy a horvátoknak és a magyaroknak testvérként kell együtt élniük békében és háborúban egyaránt. Csak is így tudjuk megmutatni, hogy a Szentlászlón kiontott vér nem volt hiábavaló" - emelte ki az ifjúsági vezető.

"Napjainkban új kihívásokkal nézünk szembe, ami ismét megköveteli tőlünk, hogy rendezzük sorainkat, és felvegyük a harcot a nemzeti identitásunk megőrzése és a társadalmunk morális egészsége védelmében" - mutatott rá Josip Miljak. A horvát nemzeti párt elnöke ezután arról beszélt, hogy az Európai Unió a nemzetállamok ellen indított háborút, amely ellen a magyaroknak és a horvátoknak együtt kell felvennie a harcot.

Gyöngyösi Márton a beszédét azzal kezdte, hogy az Isten egymás mellé rendelte és a Szent Korona oltalma alá helyezte a horvát és magyar népet. Mint fogalmazott, "közös történelmünk során számtalan alkalommal kellett horvátnak és magyarnak vállat vállnak vetve, összekapaszkodva megvédenie szabadságát és függetlenségét". Majd hozzátette, "Szentlászló védői, horvát és magyar a hősei közös nemzeti hőseinknek, a Zrínyieknek és a Frangepánoknak a soraiba emelkedtek, emlékezetünkben örökké példaként élnek". A Jobbik képviselője rámutatott, hogy az, hogy ma a szabad és független Horvátország területén emlékezhetünk, egy új életre kelt, büszke település magyar és horvát lakosaival közösen, azt bizonyítja, hogy "az áldozat, az erőfeszítés sohasem hiába való, a halál felett mindig győzedelmeskedik az élet". Gyöngyösi szerint hamarosan újra szükség lesz a példamutatásra, ugyanis "a hódító ma nem hadsereggel, fegyverrel és hadüzenettel érkezik, hanem csellel és megtévesztéssel: jólétről, kényelemről, jogokról és egyenlőségről beszél, miközben gyarmatosító hatalmát a jótékonyság zászlaja alatt érkező alapítványokon, civil szervezeteken, elemzőintézeteken, és médiákon keresztül terjeszti ki".

"Amikor először itt jártam, a házaknak nem volt teteje és ablaka. A falakat srapnelnyomok tarkították, a levegőt aknák robbanása és golyók fütyülése tette hangossá. Minden volt csak szép nem. Jöttem, mert tenni akartam valamit az igazságért és az itt élőkért" - ezt már Dér Zsolt mondta. A Szentlászló védelmében is részt vevő hazafi köszönetet mondott azoknak a civileknek, akik fegyvert fogtak a szülőföldjük megvédéséért, függetlenségük kiharcolásáért, és megemlékezett a bajtársairól is, többek közt Eduardóról, aki már a megérkezése napján egy életre lekötelezte azzal, hogy megmentette az életét. "Minden ellenkezésem dacára kirugdosott az ágyból, és pár perccel a távozásunkat követően aknatalálat érte a hálószobát, amiben aludtunk. Nem sokkal később az udvaron parkoló mentőt is szétlőtték. Mint mindent, ami a faluban volt" - idézte fel a 23 évvel ezelőtti szenlátszlói napokat.

"A keleti és nyugati erőtömbök közötti helyes külpolitikai stratégia mellett, lényeges az észak-déli tengely mentén elhelyezkedő országok körében való szövetség kiépítése, ezen belül különösen a lengyel- és a horvát-magyar kapcsolatok ápolása, továbbépítése" - mondta tudósítónknak Baranyi Tibor Imre, aki már tavaly is részt vett a példaértékű felvonuláson. "Komoly tanulsággal szolgál minden szűklátókörű politikus számára, hogy a szerbek hibás, soviniszta, magyarellenes politikája rájuk nézve hogyan bosszulta meg magát a dél-szláv háborúban, amikor a többek között Szentlászló védelmében a magyarok és a horvátok bajtársi szövetségbe kényszerültek a nagyszerb sovinizmussal mint közös ellenséggel szemben" - tette hozzá.

"A magyar nemzeti érzésben a magyar-lengyel barátság mellett még egy néppel van példaértékű barátság, ez a horvát nép. A súrlódásoktól sem mentes közös múltban megszületett bajtársi szövetség egyik szimbóluma Szentlászló, ahol vállat vállnak vetve harcoltak magyarok és horvátok" - mondta kérdésünkre Zagyva György Gyula. A HVIM társvezetője örömét fejezte ki, hogy a mozgalomnak köszönhetően is kezdik egyre többen megismerni a délszláv háborúnak ezt a magyar vonatkozású eseményét. "Nagyon sokan hallom külföldi szervezetektől, hogy milyen fontos ez a horvát és magyar nemzeti szervezetek között megvalósuló megemlékezés. Amikor pedig este úton vagyunk haza, szinte kézzel fogható a buszon az az átszellemültség, ami a résztvevőket jellemzi, és olyankor érezni lehet a hősök erőt adó jelenlétét."

A horvát szabadság szimbóluma

A rendezvény végén a résztvevők átmentek a mintegy 30 kilométerre fekvő Vukovárra. Ha Szentlászló Eszék szimbóluma, akkor Vukovár egész Horvátországé. A várost 87 napig ostromolta a Jugoszláv Néphadsereg katonái és a szerb csetnikek. A barokk város kevesebb, mint száz nap alatt szinte teljesen romba dőlt. Az alábbi légi felvétel minden írott szónál jobban bemutatja, hogy mivé lett a város, amelyet naponta(!) több, mint tízezer rakéta és repesz pusztított.

A felvételen is látható víztorony mai napig ugyanígy áll, tetején mementóként ott az a horvát zászló, amely az ostrom alatt végig büszkén lobogott, és amelynek eltalálására a szerbek fogadásokat kötöttek. A Horvát Nemzeti Gárda ezernyolcszáz katonája és a civil lakosság közel negyvenezer támadóval nézett szembe. A hős ellenállásuk azonban annyira felbőszítette a szerbeket, hogy a város eleste után etnikai tisztogatásba kezdtek (főként Arkan tigrisei), és válogatás nélkül lőtték halomba és ölték meg válogatott kegyetlenségekkel az időseket, nőket és gyermekeket egyaránt. Mintegy félezer embert (köztük orvosokat, kismamákat és gyerekeket is), akik a kórházban leltek menedékre, buszokra tettek, majd az öt kilométerre lévő ovcarai erdőbe vitték. A géppuskanyomokat állítólag ma is látni a fákon. Egyetlen ember tudott csak elmenekülni.

A szentlászlói megemlékezésen résztvevő horvátok és magyarok vukovári múltidézésük során megnézték a tanktemetőt is. Vukovár védelmi egységeinek parancsnoka, Blago Zadro vezetésével a támadó jugoszláv páncélozott járművek közül csak a tanktemetőként elhíresült területen háromszázat semmisítettek meg. Ezekre a harcokra emlékeztet egy út mentén kiállított M-84-es harckocsi is (amelynek a csöve jelenleg Szerbia felé néz).

Kellett, hogy a megemlékezők erőt merítsenek a hősök emlékéből, ugyanis az utolsó helyszín, ahova elmentek, a katonai és civil áldozatoknak készült emléktemető volt. A védők közül több ezren, köztük 1800 civil is életét adta Horvátország szabadságáért (köztük 48 magyar is), előttük hajtottak fejet a magyarok és horvátok egyaránt. A méltó módon kialakított temetőben közel ezer fehér kereszt is sorakozik szabályos rendben, ami azokra az áldozatokra emlékeztet, akiket a tömegsírokban találtak a vérengzések után. A legfiatalabb holttest egy hathónapos csecsemőé volt, a legidősebb egy száznégy éves asszonyé. 

Ahogy szépen lassan besötétedett a temetőben, és a fényt csak a levegőből keresztet formáló emlékmű közepén égő örökláng, valamint a százával elhelyezett mécses nyújtotta, mindenki érezte a nap súlyát. Érezte a tiszteletet azok iránt, akik nem voltak gyávák fegyvert fogni, ha a szabadságukról volt szó, akik egyszerű emberekből váltak hősökké miközben a családjukat védelmezték, akiknek áldozata azért sem volt hiábavaló, mert vannak, akik évről évre eljönnek, fejet hajtanak, térdre ereszkednek, és köszönetet mondanak. Ki horvátul, ki magyarul, ki csak a szívében egy-egy dobbanással, ki pedig egy-egy szégyenlősen letörölt könnycseppel.

A horvát és magyar megemlékezők búcsúzáskor megfogadták, hogy jövőre is együtt fognak megemlékezni, majd megszorították egymás kezét, és ki-ki a saját nyelvén mondta ki: Éljen a független Horvátország és éljen a független Magyarország! Živjela samostalna i nezavisna država Hrvatska i nezavisna država Mađarska!

alfahir.hu