"AIDS-brigáddal” próbálták kiköltöztetni egy ház lakóit

Hatfős "AIDS-brigád" bevetésével próbálták kiköltözésre bírni lebontásra szánt épületek lakóit a közép-kínai Henan tartomány Nanjang nevű városában.

Amellett, hogy fertőzésük átadásával fenyegették a lakókat, petárdákat robbantottak, és csúzlival törték be az ablakokat. A China Central Television hétfő este sugárzott felvételein az is látszik, hogy a falakon több helyre a piros színű "AIDS-bontócsapat" feliratot fújták fel szórófejjel. A botrányos felirat a kínai közösségi médiában is felzúdulást keltett.
 
Az eset miatt négy hivatalnokot megrovásban részesítettek, a rendőrség pedig több gyanúsítottat is őrizetbe vett.
 
Az egyik gyanúsított, a 48 éves Cuj Hunglu a Hszinhua hírügynökségnek elmondta: mióta 2008-ban AIDS-el diagnosztizálták, csak nagyon nehezen talált biztos állást, részmunkaidős pozíciókból és állami támogatásból tartotta fenn magát. A "bontási brigád" álláslehetőségével egy korábbi munkaadója kereste meg, aki azt ígérte, a fizetség segíti majd orvosi kiadásainak fedezését.
 
Cuj Hunglu elmondása szerint összesen hatan csatlakoztak a csapathoz, amelynek első bevetése december 7-én volt. Többnyire csak a bontást végző vállalat emberei mögött kellett állniuk, amikor azok a kilakoltatásra várókkal beszéltek - tette hozzá.
 
A fizetség fejenként 2 ezer jüant (84 ezer forint) tett ki, továbbá azzal is pénzhez jutottak, hogy eladhatták a bontásra kijelölt házak ablakait és ajtóit - magyarázta a gyanúsított.
 
Két évtizeddel ezelőtt Henan tartomány volt a helyszíne annak az egészségügyi katasztrófának, amelyben helyi hivatalnokok véradásra buzdítottak szegény gazdákat, a felügyelet hiányosságai miatt azonban több tízezer ember fertőződött meg HIV-vírussal. A szerencsétlenül jártak közül sokan később az "AIDS-falvaknak" is nevezett helyeken telepedtek le - idézi fel a Dow Jones hírügynökség.
 
Kínában az erőltetett kilakoltatások és bontások gyakori feszültségforrást jelentenek. A helyi önkormányzatok óriási bevételre tesznek szert azzal, hogy megszabadulnak a bérlőktől, majd eladják a telket ingatlanfejlesztőknek - írja az AFP.
 
Nanjang városa elismerte az "AIDS-brigád" létezését, de azt állítják, hogy a csapatot nem a helyi önkormányzat állította fel. A China Central Television beszámolója szerint a hatfős különítményt egy helyi ingatlanfejlesztő cég bérelte fel.
 
Az AFP ugyanakkor olyan bejegyzéseket idéz a kínai közösségi médiából, amelyek szerint a helyi önkormányzatok tudtak a dologról, és a botrányos történet nem egyedi eset.
 
MTI – alfahir.hu
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss