Ákos mellett, a nők védelmében

"Vajon fekvőhelyek is lesznek-e a szüléshez a koncertjén?" - teszik fel sokan az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket Ákos legújabb interjúja kapcsán, amely után ismét kiéleződött a "nőnek kuss-e a neve" felvetések szintjére taszított vita, pedig a kérdés nem ez, ahogyan a valódi törésvonalak sem a sokat hangoztatott érvek között húzódnak a nők és férfiak konfliktusában. 

Az Echo TV-nek adott interjúja után lett Ákos ismét céltábla, azonban ezúttal nem pártszimpátiája miatt, vagy azért mert egyes dalai kapcsán egyenesen nácinak kiáltották ki. Azért, mert a női minőségről fejtette ki álláspontját, és ez durván szembement a világ magából való kifordulásának tendenciájával, felébresztette a feminista hadtesteket, akik a gender-elmélet híveivel karöltve háborúba indultak, miközben csatlakoztak hozzájuk mindazok, akik szerint itt most bizony az lett kimondva, hogy a nőknek irány a konyha és a szülőszoba, és minimum őröket kell állítani a helyiségek elé, ki ne tudjanak onnan szabadulni. Pedig nem.
 
Nézzük is, hogy mi hangzik el az interjúban, ami után elárasztották az olyan kommentek Ákos decemberi duplakoncertje eseményének oldalát, hogy "nem tudok menni, mert nem enged a férjem" és "vajon fekvőhelyek is lesznek-e a szüléshez", és amelyek - akarva vagy akaratlanul - a "nőgyűlölet" vádját harsogó, valójában a nőiségtől ilyen-olyan okokból elfordulók szólamai. És amely szólamok aztán magukkal hozzák a hímsoviniszta őrültségeket is.

Normalitás és abnormalitás

Ákos először az édesanyjáról beszél, aki "tipikusan a kor gyermeke volt", annak a háború utáni generációnak a tagja, amelyik megtapasztalta, hogy "kevés férfi van, tehát férfi szerepeket is fel kellett venniük a nőknek”. Ekkor jött az "emancipációnak is az a hulláma, amelyik a vezető állások felé is hajtotta a nőket", és ennek kapcsán azt is hozzáteszi, hogy többet is keresett az édesanyja, mint az édesapja. Mindezek miatt akad meg a riporter az "emancipáció" szón, és idézi fel Ákos egy korábbi interjúját, ahol elmondja, hogy nem tudják meggyőzni arról, hogy az emancipációnak van létjogosultsága. 
 
Itt kanyarodunk rá a lényegi pontra, amely azzal indul, hogy továbbra is így gondolja, annak ellenére, hogy "ma ezt tilos kimondani, ma egy olyan szabad világban élünk, amikor egyszerűen képtelenség dolgokat a nevükön nevezni". Hozzáteszi, nem is kell vele egyetérteni, és sok gyűlölettel találkozik, mert hisz valamiben, amit úgy hívnak, hogy "normalitás", és ami azon kívül van, az "abnormalitás". Persze lehet rögtön azt a liberális érvelést bedobni, hogy "kinek mi a normalitás", de elmondja, hogy "van itt egy kétezer éves kultúra, amiben élünk, még akkor is, hogy ha csak a romjain élünk". A kereszténységre mint a normalitás mércéjére való hivatkozás persze érthető, hogy elvilágiasodott életünkben valamilyen elavult, ósdi dolognak számíthat sokaknak, és az individualizáció korában senki - se ember, se könyv, se Isten - ne mondja meg, hogy kinek mi a jó. Ő azonban hívő emberként leszögezi: "van abszolút jó, erről tudósít bennünket egy egész hitvilág", ami "ezt a jobb sorsra érdemes Európát" majdnem 2000 éven keresztül szervezte. "Engem ne szorítson a világ a maga világi részigazságaihoz, mert én valami egészen más igazságban hiszek" - hangsúlyozza később.

Kinek mi dolga

"A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, én így érzem" - hangzik az első, sokakban a biztosítékot kiverő mondat, majd arra a kérdésre, hogy mi a dolguk a nőknek, így folytatja Ákos: "Mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni." Jön az újabb kérdés, miszerint kizárja-e egymást a kettő, és erre az a válasza, hogy "nagyon úgy tűnik, hogy igen", hiszen "hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel elég időt, hogyha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tudom hány forintért". Majd ezt ki is fejti, azaz ”ma mindennek az az értékmérője, hogy hány forintot keres az ember”, és ezt aztán milyen szükséges vagy szükségtelen dolgokra tudja beváltani. Ha pedig már a sokat hangoztatott egyenlőség érvelési aduásza úgyis feljönne, leszögezi: "ez nem azt jelenti, hogy nő és férfi nem egyformán fontosak." Ezt egy bibliai példával támasztja alá: "ott van a Mózes könyvében, hogy férfinak és nőnek teremtette az embert az Úristen a maga képére és hasonlatosságára", és amennyiben ez így van, úgy egyformán fontos a nő és a férfi. Ezután egy kérdést tesz fel, miszerint hol következik ebből az, hogy "nőnek és férfinak egymással versenyeznie kéne, teszem azt, a munkaerő piacon".
 
Nyilván vannak olyanok, akiket egy bibliai érv nem hat meg, azok kedvéért elhangzik egy biológiai érvelés is azzal kapcsolatban, hogy a két nem fiziognómiáját tekintve is különbözik, azaz ideális esetben a nőknek a csípője, a férfiaknak pedig a válla szélesebb. "Akármeddig lesz egyenjogúsító és emancipációs mozgalom, amíg nem kell kötelező jelleggel genetikailag belenyúlni az emberéletbe, addig ez így lesz”, mutat rá, és hozzáteszi, hogy a férfinak azért szélesebb a válla, hogy "ő vigye a gerendát", a nőnek pedig azért szélesebb a csípője, hogy "ő szülje a gyereket".
 

Az idézetek 6:42 és 13:29 között hallhatóak

Fekete-fehér álláspontok

A fentiek miatt kirobbant őrület egy sok szempontból már-már végletekig gerjesztett női-férfi ellentét újabb állomása, amely tele van pro és kontra alaptalan vádakkal, szalmabáb-érvelésekkel és túlságosan sok személyes átitatottsággal. Miközben az egész mögött nagyon sok esetben egyáltalán nem egy nőiességet vagy férfiasságot védő pozíció áll, hanem egy mindkettő ellen irányuló destruktív magatartás. Általában a feminista érvek értelmetlenné válnak abban a pillanatban, amikor valaki ezeket az édesanyja vagy a gyermeke szemébe mondja, a hímsoviniszta érvek pedig akkor semmisülnek meg, amikor eluralkodik az érzelmi magány, az utódnélküliség súlya, vagy kiderül, hogy az egészet az abból fakadó frusztráció okozza, hogy jelen körülmények között sokszor képtelen a férfi még csak minimálisan is érzelmi, anyagi és fizikai biztonságot adni a nőnek és a családjának. 
 
Meg kell persze jegyezni, hogy minden pro és kontra érv között találhatunk olyanokat, amelyek jogossága megkérdőjelezhetetlen. Mégpedig jelen korunk adottságai miatt. És ez nem azt jelenti, hogy ha valaki ezekkel egyetért, akkor belesodródik a feministák vagy a hímsoviniszták csoportjába. Sokkal inkább sodródik viszont a csapdájukba, hiszen mint minden szélsőség, úgy ezek a csoportok is minden egyes önigazolás után újabb és újabb lépéseket próbálnak tenni a nézeteik elfogadtatása érdekében. Ehhez pedig a legjobb módszer, ha kétosztatúvá teszik a világot, azaz, ha támogatod az én bármelyik törekvésemet, akkor hozzám tartozol, ha pedig nem, akkor ellenem vagy. Pedig a világ nem fekete-fehér. Attól, hogy valaki például férfiként elmosogat otthon, még nem kell, hogy a következő napon már félmeztelen performanszot tartson az Andrássyn a férfiak szülési jogáért. Sarkos példa, de nem is annyira életszerűtlen, ha a fekete-fehér álláspontok szemszögéből vizsgáljuk.
 
Ami azonban a politikai úton és a szándékosan gerjesztett beteges szemléletek térhódítása révén egyre inkább kiélezi a két nem ősidők óta tartó hol lappangó, hol felszínre törő rivalizálását, az nagy részben a konfliktusok személyes átitatottságából fakad. Nem kell messzire menni, hogy bárki találjon a saját környezetéből is példát arra, hogy hány esetben nyúlunk a legegyszerűbb magyarázatokhoz, és egy feloldhatatlannak tűnő ellentét esetén hányszor szedjük elő a "tipikus nő" és az "annyira pasi" paneleket. Ha pedig valaki nincs kiegyensúlyozott kapcsolatban, akkor szerinte annak csak és kizárólag az lehet az oka, hogy a másik "elnyomja", "rabszolgának tartja", "kihasználja", "élősködik rajta". Hozzátéve, hogy sajnos vannak esetek, amikor mindez valóban így is van, de ezeket jelenleg ütőkártyaként használják a végeláthatatlan érveléseik során mind a feminista, mint a hímsoviniszta aktivisták. A személyes érintettség miatti álproblémával való azonosulás pedig kiváló munícióként szolgál az erőszakosan terjeszkedő szemléletek számára. 

Szabadság és rend harmóniája

Az, hogy a nők magasabb fizetéssel járó vezetői állása-e, vagy az anyaság mint hivatás választása-e a követendő, az az előbbiek kapcsán is leszögezhető, hogy nem egy könnyedén megválaszolandó kérdés, ha nem akarunk olyan vitát, mint ami kirobbant Ákos állásfoglalása kapcsán is. Egyrészről ugyanis nem fogja egyetlen édesanya sem azt mondani, hogy nem az anyaság lenne a legszebb hivatás, miközben tény, hogy jelen korban nemcsak kedvtelésből, kíváncsiságból és a tehetség kibontakoztatása céljából vállal a legtöbb édesanya is munkát. A probléma nem az, hogy létezik-e olyan őrült anya, aki a gyermeke ölelését elcserélné-e bármennyi pénzre, hanem az, hogy a világunk olyan mértékben vált pénzorientálttá, és olyan mértékben sugallja szinte minden azt, hogy az értékünk mértéket nem magunkban találjuk, hanem a bankszámlánkon, hogy ez egy veszélyes körforgásba taszíthatja alapvetően az embert, függetlenül a nemétől. Azt ülteti a fejünkbe, hogy ha nem törünk az anyagi szempontból minél magasabb életszínvonalra, akkor kevesebbek vagyunk, és ebben a törekvésben - racionális értelemben - a gyermekvállalás hátrány a férfinak és a nőnek egyaránt, de utóbbinak különösen. Az idő pénz, így pénzt vesztünk a gyermekünkkel töltött idővel, az energia pedig kárba vész, ha nem hajt profitot, így a gyermek felnevelésébe fordított energia veszteséget generál. 
 
A szuggesztiók tehát ezek, a körülmények pedig arra predesztinálnak, hogy egyetlen fizetésből képtelenség családot fenntartani; a munkalehetőségek egyre bővülnek, így számos olyan munka születik, amelyik alkatilag egyik vagy másik nemnek ideálisabb; és mindeközben zajlik egy értelmetlen háború arról, hogy a nő maradjon-e otthon, vagy pedig ilyen-olyan módon kvótarendszerrel tegyük-e kötelezővé, hogy mindenhol legyenek nők. Észre kellene azonban venni, hogy a férfiúi büszkeség jobban sérül akkor, ha képtelen egyedül megfelelő körülményeket biztosítani a családjának, mint akkor, ha a nő is munkába áll; a női egyenjogúságot pedig egyáltalán nem csorbítja az, ha több figyelmet fordít a család lelki ”kasszájára”, mint akkor, ha anyagi szempontból függ a férfitól. 
 
Hozzátéve természetesen egy fontos szempontot, miszerint - utalva Ákos gerendás példájára - semmi nem zárja ki azt, hogy az egyik vagy másik nem kiemelkedő egyéniségei akár a másik nemet megszégyenítő módon is képesek legyenek helytállni az alkatilag a másik nemhez passzoló fronton, feltéve, ha ez nem a saját nemiségük elhagyását, hanem bizonyos szempontokból való meghaladását jelenti, miközben nem lesznek hűtlenek önmagukhoz. Példának okáért nemcsak Kiss Virág vagy Hosszú Katinka kitartását, munkabírását (és a példánál maradva: a vállait) irigyelhetné meg nagyon sok férfi, de elismerésre méltó az, ha valaki nőként nőnek maradva mutat példát a férfiaknak, vagy éppen férfiként férfinak maradva lesz példa a nők számára. Ettől szép ugyanis az élet, hogy a lehetőségek az egyéniségek számára ott vannak, ugyanakkor vannak keretek, amelyek mégis orientálnak mindenkit. A szabadság és rend gyönyörű harmóniája ez. 

Hamis törésvonalak

Talán sokkal kevesebb válás, félrelépés, öngyilkosság és elszúrt neveltetés lenne a világon, ha nem mélyítenénk el hamis törésvonalakat, árkokat a két nem között. Ha az anyasággal szemben nem a munkát állítanánk, hanem azt mondanánk, hogy az anyaság egy kitüntetett adomány, amelynek mindannyian az életünket köszönhetjük, a munka pedig egy olyan szükség, amely elengedhetetlen a normális életkörülmények biztosításához, azonban feltölthető olyan értékekkel, amelyek biztosíthatják nemcsak a kisebb-nagyobb közösség boldogulását, de az egyéni boldogságot, kiteljesedést és képességink kibontakoztatását. Az anyaság és a munka összeegyeztethető, ha a nő életében a férfi valódi társ, akinek a család nem nyűg, hanem kitüntetett adomány, a nő pedig nem egy két lábon járó szülőgép, hanem egy megóvandó kincs, amelyben egy csoda létrejön. 
 
És ennek kapcsán érkezünk el egy újabb hamis törésvonalhoz, amely szerint a valakihez (legyen az a gyermek vagy a férfi) való tartozással szemben az önállóság áll. Mondjuk ezt ahelyett, hogy úgy tartanánk, a valakihez való tartozás az élet szétszakítottságának újraegyesítési kísérlete, amelynek köszönhetően a nőnek a férfi, a férfinak a nő szolgál tükörként, hogy benne magát meglássa és tökéletesítse. Az önállóság pedig egy izgalmakkal, olykor kudarcokkal és olykor sikerekkel teli biztosíték annak érdekében, hogy az egyébként is sok helyről kikezdett és sebezhető emberi kapcsolatok mellett és esetleges elvesztésük után is szilárdak tudjunk maradni, támasztékok nélkül. A valakihez való tartozás és az önállóság összeegyeztethető, ha az összetartozás élménye önzetlen és kölcsönös, az önállóság pedig nem befelé forduló, hanem kisugárzó erővel bír.

Hit és hovatartozás 

Egy rövid gondolatmenet erejéig nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Ákos érvelése hitbéli meggyőződésen alapszik, így aki alapvetően hit nélkül rendezte be az életét, azt teljes mértékben hidegen hagyja az, hogy az Isten a saját képmására teremtette a férfit és a nőt. Nem azt cselekedte, hogy férfias és nőies tulajdonságokat öntött végtelen számú ember lelkébe, hogy aztán különböző arányban legyenek az egyes emberekben a nemek jellemzői. Éppen ezért a hit szerint a nő nem törekedhet arra az élete során, hogy férfivá transzformálja magát (a szexuális orientációkról most nem beszélve), hanem miután a nem meghatározottsága Istentől kapott ajándék, így annak kiteljesítése lehet az egyetlen adekvát válasz. A nőnek 100%-ban nővé, a férfinak 100%-ban férfivá válni, hogy így alkossanak egy egészet. Nem az az egész, hogy egy 50%-os férfi és egy 50%-os nő áll össze, hanem két teljes értékű és a maga nemében kiteljesedett ember szövetsége. Nyilván, ha valaki nem hisz abban, hogy az életnek oka és célja van, akkor nem kell egyetértenie, és nem is kell így élnie. Ennek révén bátran lehet bármi, némileg éreztetve a döntés abszurditását, akár azt is mondhatjuk, hogy kikiálthatja magát egy hímnős óriáscsigának is és megeheti az embereket, hiszen ha nem fogja vissza a halál utáni elszámolás félelme, akkor egy igazán tökös óriáscsiga ne is rettegjen a törvény ítéletétől.
 
Jelen gondolatmenet címe úgy kezdődött, hogy "Ákos mellett", holott valószínűleg Ákos nem szorul támogatásra, és ahogyan bárki más esetében is mindig elmondható, az ember csak saját maga "mellett" tud állni, nincs olyan, hogy ne lenne valamiben egyet nem értés valaki más gondolatai kapcsán. Azonban a téma újbóli felerősödése kapcsán indokolt volt az aktualitásra való utalás, bízva abban, hogy a kifejtett gondolatok után nem térünk vissza a már említett fekete-fehér szemlélethez, hogy vannak, akik Ákos "mellett" és "ellen" vannak, miközben valójában az ellentétek nem itt húzódnak, ha egyáltalán valósak. A nők és férfiak között fennálló konfliktusok boncolgatása természetesen ennél jóval bővebben is folyhatott volna, jelen esetben viszont leginkább csak arra szerettünk volna rávilágítani, hogy néha a ”harc” közben érdemes feltenni a kérdést, hogy valóban jól vannak-e meghatározva a térfelek és a konfliktust kiváltó okok. Így pedig talán a politikai és ideológiai színtér mellett a családokon belül is más légkör uralkodna.

Különbözőek, de egyenlőek

Persze lehet azt mondani, hogy mindezeket a sorokat is egy férfi írta, és ne mondja meg egy férfi, hogy milyennek kéne lennie a nőknek, de a helyzet az, hogy amíg az élet záloga két egyenlő nem, egy férfi és egy nő szövetsége, addig egymásra vagyunk utalva, és közös felelősségünk, hogy mindaz ellen, ami életellenes, felszólaljunk. Így örökítsük tovább a női és férfi minőségeket, megőrizve egymásnak a két nem értékeit úgy, ahogyan arra közös érdekünkből szükségünk van. Ez most egy nagyon pragmatikus érv, igen, de hozzátartozik ehhez még valami. 
 
Ha bármelyikünk a szívére teszi a kezét, akkor érezheti, hogy mindannyian úgy szeretnénk álomra hajtani a fejünket a másik karjában, hogy tudjuk: egyaránt becsüljük egymást, nem vagyunk ugyan ugyanolyanok, de egyenlőek igen, és bár imádjuk egymásban a hozzánk hasonló tulajdonságokat, de boldogok vagyunk, hogy különbözőségünk okán tiszteljük pont ugyanannyira egymást. Különbözőségünk lenyűgöző, egymás egyenlő kiegészítése pedig egy csoda.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton
1
sss
2019. május 22. | 17:11
Csak akkor olvassa el, ha tudja és érti, hogy mi a tétje a vasárnapi EP-választásnak!
1
sss
2019. május 22. | 16:08
4,4 százalékos becsült gazdasági növekedés alapján utalta a kormány a 2018. novemberi nyugdíjprémiumot, a tényleges bővülés mértéke azonban 5 százalék volt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ígérete ellenére a különbözettel mai napig tartoznak az időseknek.
1
sss
2019. május 22. | 15:27
sss
2019. május 22. | 17:11
Csak akkor olvassa el, ha tudja és érti, hogy mi a tétje a vasárnapi EP-választásnak!
sss
2019. május 22. | 16:08
4,4 százalékos becsült gazdasági növekedés alapján utalta a kormány a 2018. novemberi nyugdíjprémiumot, a tényleges bővülés mértéke azonban 5 százalék volt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ígérete ellenére a különbözettel mai napig tartoznak az időseknek.
sss
2019. május 22. | 15:27
A mostani egyeztetéseken nem érvényes a Karácsony-lista.