Álomnászút: egy évig összezárva a világban

Kocsis Dóra és Németh Edvárd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen találkozott, és a megismerkedés olyan jól sikerült, hogy nem sokkal később össze is házasodtak. Bár önmagában ez is szép, történetük mégsem ezért kerül szélesebb nyilvánosság elé, sokkal inkább a különleges nászútjuk miatt, amely közel egy évig tartott, és ez idő alatt négy kontinenst is megjártak. Mielőtt legyintenénk, hogy ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak, hallgassuk meg őket arról, hogy hogyan valósították ezt meg, aztán a kedves olvasó kezdheti rágni a párja fülét, hogy vállalkozik-e vele hasonló kalandra, amely során nemcsak a világ nyílik meg az ember előtt, de élete párjáról is eldőlhet, hogy valóban élete párja-e.

Két álom válik valóra

Három évvel ezelőtt fogant meg az ötlet Edvárdban és Dóriban, hogy megvalósítsák álmukat: világkörüli útra induljanak. Bár itthon tervezik a jövőjüket, a pénz összegyűjtéséhez Skóciáig kellett menniük, ahol mosogatóként és felszolgálóként dolgoztak napi 10-12 órát, hét hónapon keresztül. Ahhoz, hogy ne térjenek el a céljuktól, szükséges volt az, hogy jó szorosra húzzák a nadrágszíjat, no meg persze az, hogy a kis családi kassza felett vigyázó szemekkel őrködjön a felelős, természetesen Dóri.

"Gyermekkori álmom volt, hogy világkörüli útra menjek, főként Ázsia és India vonzott, amiben Edvárd teljes mértékben partner volt" - idézte fel a lány, fiatal férje pedig hozzátette, hogy őt mindig is érdekelte Belső-Ázsia, különösen Tibet és Kőrösi Csoma Sándor útja, így számára is egy nagy álom teljesülhetett.

A pénz összejött, ugyanakkor Skóciából való visszatérésük után jó állást kaptak, ami miatt eleinte elbizonytalanodtak, de aztán azt fogalmazták meg egymásnak, hogy soha nem lesz olyan pillanat, amikor semmi dolguk sincs, a későbbiekben pedig gyerek mellett biztosan nem tudnának majd egy évig világot járni, így felmondtak a munkahelyükön, és elkezdték a tervezést. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mit szóltak a szülők, hogy egy évig nem látják a fiatalokat. Voltak a környezetükben olyanok, akik eleinte nem támogatták az ötletet, mivel sokakhoz hasonlóan ők is azt tartották fontosnak, hogy a házasság után inkább házra, autóra, a gyereknevelésre tegye félre a pénzt az ifjú pár, de aztán az út után már ők is rendkívül büszkék voltak rájuk.

Hotelek helyett kanapék

A legnagyobb költséget a repülőjegyek jelentették, viszont csomagban vették, így sokat spóroltak rajtuk, azt pedig tudták előre, hogy nem drága hotelekben fognak aludni, hanem a világ szinte minden pontján népszerű ún. couchsurfing segítségét veszik igénybe. Ez a magyarra nehezen fordítható kifejezés (talán kanapészörf?) azt takarja, hogy vannak szállásadók, akik teljesen ingyen felajánlják lakásukat, vendégszobájukat utazóknak, kizárólag abból a célból, hogy új embereket, kultúrákat ismerjenek meg, és persze ha ők veszik a nyakukba a világot, akkor ők is megszállhassanak hasonló módon. Önzetlen szolgáltatás, amely nagyfokú bizalomra épül, de számos felület létezik a neten, ahol lehet értékelni a szállásadókat és vendégeket egyaránt, így mindenki találhat magának szimpatikus, jó referenciákkal rendelkező átmeneti lakótársat.

Úgy tartják, hogy "ha valakinek nincsen pénze, az nem vethet gátat annak, hogy utazni tudjon", csak az elhatározásra van szükség, ugyanis például stoppal és barátságos szállásadókkal minden megoldható. Sőt miután mindössze tízszer fizettek szállásért, most úgy látják, hogy a couchsurfing még a hoteleknél is biztonságosabb, mert ha sok jó értékeléssel bíró szállásadót találnak, akkor nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint egy hűvös szállodai környezetben, arról nem is beszélve, hogy felbecsülhetetlen az, ha valaki egy idegen országba érkezik, és ott valaki már várja, aki ráadásul segíthet is számos - helyieknek hétköznapi, de turistáknak ismeretlen helyzetben. "Odaérkezel egy ismeretlen helyre, és ott van valaki, aki ott él akár már születése óta, és pontosan tudja, hogy reálisan mennyibe kerülhet a helyi közlekedés, hogyan lehet eljutni a turistalátványosságokhoz, vagy éppen a turisták által nem látogatott, de legalább olyan szép helyekhez" - hangsúlyozták a helyiek segítségének fontosságát.

Gondviselésbe vetett hit

"Volt ennek az egész útnak egy szellemi háttere is, ugyanis szerettük volna a gondviselésbe vetett bizalmunkat megerősíteni" - fejtették ki, hogy miért nem féltek az ismeretlentől. Hozzátették, hogy természetesen nem kísértették Istenüket, tehát nem sétálgattak éjszaka Mexikóvárosban, nem hordtak kihívó ruhákat, nem vittek magukkal drága holmikat, viszont sok tekintetben támaszkodtak az emberek jóindulatára. "Mi hiszünk benne, hogy az emberek alapvetően jók és segítőkészek, és ez messzemenőkig visszaigazolást nyert, várakozásunkon felül" - emelték ki. Csak egyetlen egyszer érte őket sérelem, amikor Kínában, a hajnali órákban rendkívül fáradtak voltak, és egy zsebtolvaj kivett a táskájukból egy ékszertartót, de abban sem volt pénzben mérve nagy érték, inkább az addigi útjuk során kapott és vásárolt emléktárgyak egy részét őrizték benne, így ezért bánkódtak csak miatta.

Kultúrák találkozása

Tavaly májusban indultak el, az első célállomás New York volt, majd az Egyesült Államok több városát, többek közt Los Angelest, New Orleanst, San Diegót látogatták meg, több mint 12 000 kilométert tettek itt meg, és csak itt mintegy 2500 dollárt spóroltak azzal, hogy kanapészörföltek, és étterembe járás helyett egy adomány boltban vásárolt kempingfőzővel főztek az út szélén.

Rengeteg nemzeti parkban jártak, valamint építészeti különlegességeket néztek meg, míg a múzeumokat annyira nem látogatták. "Legfőképpen az érdekelt minket, hogy hogyan élnek az emberek, milyen a hétköznapi élet a különböző kultúrákban, no meg persze a természet, rengeteget kirándultunk" - indokolták.

Mivel mindketten vegetáriánusok, így néhány helyen kifejezetten nehéz volt megoldaniuk az étkezést. Emlékezetes volt például, amikor Hong Kongban le kellett rajzolniuk, hogy mit nem ehetnek, míg aztán egy szállásadójuk meg nem könnyítette a dolgukat, és le nem írta nekik egy papírra több nyelvjárásban is, amit aztán csak meg kellett mutatniuk, ha enni szerettek volna valahol. Természetesen gondoltak arra is, hogy esetleg gyomorrontásra is készülniük kell, főként Indiában, ahol még a helyiek is rutinosan visszaküldték az üvegpoharat, és műanyagpohárba kérték az italukat, mert a mosogatás legfeljebb egy szürkés lavórban való lötyögtetést jelentett, de nem lett végül bajuk. "Az pedig, hogy Indiában az étel nem tiszta, az nem feltétlenül igaz, mert magas hőfokon főznek, továbbá vallási okok miatt, valamint mert nincs hűtő, mindig frissen készítik az ételeket, még csak meg sem pucolják előre a zöldségeket" - mutattak rá.

Órákig tudnának mesélni, és most csak néhányat tudunk feleleveníteni, de például Thaiföldön egyszer nagyon meggyűlt a bajuk az utazással, sehogy sem tudták megértetni, hogy hova szeretnének eljutni. Segítségükre volt egy ingyenes GPS a telefonjukon, amin tudták ellenőrizni, hogy milyen messze van az úti céljuk, valóban reális-e az összeg, amiért el akarják őket vinni, vagy egyáltalán jó irányba mennek-e. Egyszer, amikor reménykedve várták a megfelelő buszt, a körülöttük lévők mondták nekik, hogy álljanak fel. "Romantikusan azt hittem, hogy azért, mert éppen kel fel a nap, azt tiszteljük meg, de kiderült, hogy egy autókonvoj jött csak, amiben különféle miniszterek, katonai vezetők és maga a király ült, és ezt kellett felállással megtisztelni" - emlékezett vissza Edvárd.

Természetesen a különböző világvallásokkal is testközelből találkozhattak. Laktak drogfüggőségből a hit segítségével kiszabaduló baptista édesapánál, vallási előírásokat szigorúan betartó zsidó családnál, muszlimoknál, hinduknál, Mexikóban pedig nem hittek a szemüknek, hogy mennyire látványosan jelen van a kereszténység, és európai szemmel mennyire furcsa módon. "Például rengeteg olyan ábrázolásokat láttunk, amin a szent család sombreroval volt látható egy kaktusz előtt, vagy éppen gyerekeknek készített rugdalózót Jézus Krisztussal, de mégis volt az egészben valami mély, és nem csak a külsőségekben nyilvánult meg a hit" - idézték fel, és mint fogalmaztak, a mexikóiaknál van "a szakralitásnak egy hétköznapisága". Nemcsak itt tapasztalták, hanem más országokban is, hogy a helyi hagyományok és az adott vallás egy kicsit mindenhol vegyült, például a helyiek hiedelemvilágával, étkezési szokásaival kiegészült, de sok helyen az éghajlati körülmények hatásai is felfedezhetőek voltak.

Utazó követek

Közel egyéves és négy földrészen át tartó utazásuk során nemcsak ők ismerkedtek meg új kultúrákkal, de sokat meséltek Magyarországról és a magyarok életéről, szokásairól, történelméről is. Vendéglátóik mindig érdeklődtek a hazájuk iránt, de azt már csak nagyon kevesen tudták, hogy hol is lehet. Érdekes módon azonban azt tapasztalták, hogy Kínában nagyon sokan tudták. Van ott egy nevük a magyarokra, ami nagyon hasonlít egy ókori törzs nevére, akikkel hadban álltak, és akiket sosem tudtak legyőzni, egészen addig, míg egy gyönyörű kínai hercegnőt nem adtak a békéért cserébe. "Meg vannak róla győződve, hogy mi annak a törzsnek vagyunk a leszármazottai" - tették hozzá. Floridában pedig filmben érezhették magukat, amikor az igazoltatás során a H betű miatt biztosak voltak benne a rendőrök, hogy ők hollandok, és miután kiderült, hogy éppen Mexikóból jöttek, az egyiknek végig a fegyverén volt a keze, míg a rend másik éber őre a szerintük Mexikóból drogot csempésző hollandok autóját átnézte.

Több helyen írták róluk, hogy nagyon jó követei az országnak, így például Ausztráliában a volt japán attaséval sikerült jó kapcsolatba kerülniük, akivel aztán Malajziában is találkoztak, és ő is nagyon sokat érdeklődött Magyarországról. Természetesen jó magyar turistához méltóan sokat dicsekedtek a magyar találmányokkal, így soha nem hagyták ki, hogy például a golyóstollra rámutatva megkérdezzék, hogy na, vajon milyen nemzetiségű volt, aki feltalálta - tették hozzá mosolyogva. Kínában pedig nem akarták nekik elhinni, hogy Európában is volt kommunizmus, így elmesélték nekik azt, amit szüleiktől hallottak, és hozzátették, hogy "a ti mostani kommunizmusotok semmi, ahhoz képest, ami nálunk volt", de alig akartak nekik hinni. Nem véletlen, mert igaz, hogy kommunista diktatúra uralkodik az országban, ettől függetlenül olyan fogyasztás és drágaság van, hogy Amerikában a töredékét tapasztalták.

Szegénység és boldogság

A legolcsóbb Indonézia volt, de amikor a szegénységről kérdeztük őket, akkor rámutattak, hogy csupán az emberek szegénységhez fűződő viszonya más ott. "Az is egy kitűzött célunk volt, hogy megnézzük, az adott nemzetek, kultúrák, vallások hogyan bánnak az elesettekkel" - emelték ki, majd megjegyezték, hogy azt tapasztalták, hogy "ahol nincs tél, ott szinte nincs is szegénység". "Ha olyan helyen vagy, ahol megaludhatsz az utcán az év minden napján, vagy bárhova, bármilyen engedély nélkül felhúzhatsz egy kalyibát, akkor igazából az a kihívás, hogy ötven forintnak megfelelő összeget összeszedj, ami az élelemre szükséges, és aki ezt ezekben az országokban nem tudja megtenni, az majdhogynem csak a lustasága miatt lehet." A híres indiai bádogvárosokban lakókkal kapcsolatban azt tapasztalták, hogy hiába vannak, akik felvásárolnák és felszámolnák azokat a területeket, az ott élők nem akarják elhagyni. Annak ellenére sem, hogy kapnának pénzt lakásra. Ennek az oka az, mutattak rá, hogy más az igényszint, nincs szükségük meleg vízre, több ruhára, különleges tisztálkodó szerekre, és az a sok vágy és elvárás, ami a nyugati emberben megvan, bennük nincs.

"Vesznek egy cipőpasztát és egy kefét, megpucolnak 3-4 cipőt egy nap, és ha havonta arra jár a rendőr, akkor adnak neki 50 rúpiát vagy letisztítják az ő cipőjét is. Azt tapasztaltuk, hogy amíg nem foglalkoztatsz legalább 10-15 főt, addig semmilyen engedélyekkel nem zaklatnak" - ismertetik a körülményeket, és hozzáteszik azt is, hogy mivel ezek az emberek végzik a kiszolgáló munkákat, készítik az ételeket, így aktív részesei a rendszernek. Ha elfogadnák a kitelepítésért járó pénzt, és elmennének, akkor ők maguk sem tudnának az új helyükön boldogulni, de a helyükre is kellenének mások, akik átveszik az ő feladatukat. "Organikus az egész, így például az üzletember is lesétál a sarokra, ott veszi meg az utcán készült dzsapatit, nem étterembe megy. Kuala Lumpurban az ötcsillagos szállodák mellett voltak kis bodegák, és mindenki ott evett" - részletezik, és megjegyzik, hogy mindezek mellett sok tekintetben sokkal boldogabban, felszabadultabban és lazábban élnek, mint akár Európában. "Volt, akit a boltjában kellett felébresztenünk, hogy szeretnénk valamit venni, és igazán morcos volt, hogy felébresztettük" - idézte fel nevetve Dóri.
 

Az aggodalom erősebb a sérelemnél

Manapság hozzá vagyunk szokva, hogy a tárgyainkat nem megjavítjuk, hanem lecseréljük, kapcsolatainkat pedig nem rendezzük, hanem megszakítjuk. A fiatal házaspár nemcsak földrészeket, kultúrákat, életmódokat ismert meg, hanem egymást is. Nemcsak a külső világban jártak be egy utat, de saját és a közös belső világukban is. Miközben gyakran a komfortzónájuk szélére kerültek, nem tehették meg azt, hogy ne oldják meg a felmerülő problémáikat, ne beszéljék meg a vitás kérdéseket, és ne nyíljanak meg teljesen egymás előtt. Hazajöhettek volna úgy is, hogy elegük lesz egymásból, ők viszont csak megerősítették kapcsolatukat. "Össze voltunk zárva a világban, és ha bármi gond volt, akkor nem tehettem meg azt, hogy például elmegyek sörözni a barátaimmal, mert nem hagyhattam magára Dórit. Bármennyire is talpraesett, mégiscsak egy kicsi lány a nagyvilágban. Erősebb volt a lelkiismeretem és az aggodalmam bármilyen haragnál vagy sérelemnél" - hangsúlyozta Edvárd, aki még azt is hozzátette mosolyogva, hogy míg ő esti, addig a párja reggeli ember, ami megint csak okozott nehézségeket. "Meg kellett tanulni, hogy adott helyzetekben nem egymást akarjuk megsérteni, hanem a szituáció olyan, hogy elfáradtunk vagy nem jött össze valami, de nem egymásra haragszunk" - tette hozzá Dóra, és felidézte, hogy sok családmodellel találkoztak, és ezekből nagyon sokat tanulhattak.

Nepál volt az, ahol már az útjuk vége felé, eléggé kimerülten jártak, de nagyon közel állt a szívükhöz, és oda térnének vissza a legszívesebben. "A nepáli konyha fantasztikus, az emberek nagyon jók, a természet lenyűgöző, az építészet gyönyörű" - foglalták össze. Katmanduban úgy érezték magukat, mint a középkorban, ami teljesen elvarázsolta őket. Még egy hasonló útra ugyan már nem vállalkoznának, mert abban megegyeztek, hogy az otthoni és a családi kötelezettségeik miatt - tekintettel arra, hogy gyermekeket is szeretnének vállalni -, ilyen hosszú útra már nem fognak menni. Terveznek ugyan, de azt is hozzátették, hogy most úgy érzik, hogy három hónap az, ami reálisan és egészségesen kibírható. Megterhelő ugyanis az, ha az ember szinte minden nap más ágyban alszik, ha egyáltalán sikerül ágyban, és a higiéniai viszonyok is próbára teszik a teherbírást.

Útinapló

Egy évnyi utazást és élményt nehéz egy beszélgetés során átadni. Sőt lehetetlen. Cikket írni szintén veszett fejsze nyelének tűnik, viszont aki szeretné még jobban megismerni, hogy merre jártak és mit láttak, annak ajánljuk, hogy nézzék meg azt a blogot (https://eesdutazasa.wordpress.com/), amit a fiatalok útközben vezettek. Mesélték, hogy van olyan barátjuk, aki látva a beszámolóikat, azt mondta, hogy semmi pénzért nem vállalkozna hasonlóra, hogy olyan helyeken aludjon, hogy hideg vízben vagy egyáltalán ne is zuhanyozzon, mert nem így képzel el egy pihentető nászutat. Mielőtt a kedves olvasó is eldöntené, hogy vállalkozna-e hasonlóra, ajánljuk az alábbi galériánkat, amelyben a fiatal pár néhány emlékezetes pillanatát idézzük fel, az utazók képaláírásaival. A jövőben szeretnék blogukat folytatni Magyarországról. „Sokan mondták, hogy azért mentünk el, mert a hazánk már nem elég érdekes. Ennek pont az ellentettje igaz. Most, hogy rajtunk maradt az ’utazó szemüveg’ az itthoni dolgok sokkal izgalmasabbak, érdekesebbek, egészen más megvilágításba kerülnek, úgymond lekerült róluk a megszokottság vászna, s csodálatos fényben ragyog fel minden”. Fontos tervük még a jövőre nézve, hogy rendszerezzék tapasztalataikat, s ha igényt (és kiadót) találnak rá, akkor akár egy könyvben megírják ezt a varázslatos egy évet.



A beszélgetés képeit Béli Balázs készítette, az utazás képeit értelemszerűen Edvárd és Dóra készítette, az első esküvői kép pedig Tuszinger Károly alkotása.

Melaka riksásai, Malajzia
Melaka riksásai, Malajzia
45
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. december 13. | 13:17
1
sss
2019. december 13. | 12:11
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
"A tétlenségért talán még nagyobb árat kell majd fizetnünk."
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak az uniós tagországok állam-, és kormányfőinek részvételével, a főbb témák között szerepel a klímaváltozás kérdése is.
Lengyel mintára fékeznék az elvándorlást.