2015. 04. 17. 14:40

Amikor egy országot dönt romba a piramisjáték

Nem, nem Magyarországot (ez elég valószínűtlen is), hanem Albániát. A 90-es évek végére az ország lakosságának jelentős része mindenét elvesztette, a zavargásokban mintegy 2000 ember meghalt, a kormányt megdöntötték.

Az albán pénzügyi szektorban méretes pilótajátékokat működtető cégek tűntek fel, melyek igen vonzó hozamokkal csábították a gyanútlan, pénzügyileg aligha tudatos befektetőket, mindezt mind a szabályozás, mind a politika hosszú ideig tétlenül nézte, így a lufi csúcsán a pilótajátékokban lévő kötelezettségek összértéke az ország GDP-jének közel felét adta. A kártyavár persze elkerülhetetlenül összeomlott, a lakosság szinte mindenét elveszítette, fegyveres lázadások törtek ki, a kormányt megdöntötték, az ország súlyos gazdasági válságba került. 1996-97 sötét időszakként vonult be Albánia történelmébe - írja a Portfolio.hu múltidéző anyagában.
 
1996-97-ben Albániában gomba módjára nőttek ki a pénzügyi szektorban a hatalmas pilótajátékok, melyeknek végül tragikus következménye lett: az ország gazdaságilag a csőd szélére sodródott, a kormányt pedig végül a fellázadt tömegek megdöntötték. Az összetűzések mintegy 2000 halálos áldozattal jártak. A csúcson az országban működő piramisjátékoknál a kötelezettségek összértéke csaknem az ország GDP-jének felét tette ki. A lakosság mintegy kétharmada volt érintett ezekben a pénzügyi csalásokban, megtakarításaikból pedig végül lényegében semmit nem láttak viszont. 1997 januárjáig az albán lakosság összességében mintegy 1,2 milliárd dollárt bukott.
 
Az említett piramisjátékoknak elsősorban az ágyazott meg, hogy az emberek meglehetősen kevés ismerettel rendelkeztek a pénzügyi piacok működéséről, az alapvető pénz és tőkepiaci fogalmakról. Amikor a központi tervutasításos rendszerről a kilencvenes évek elején áttértek a piacgazdaságra, az ország szinte elképzelhetetlen mértékű szegénységbe csúszott, a lakosság pedig egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogyan is működnek a "szabad piac" intézményei.
Egy tipikus piramisjátéknál egy cég kisbefektetők tömegeitől gyűjt be pénzt, meglehetősen magas hozamok ígéretével. Ezeket a magas hozamokat az elsőként beszállóknak fizetik ki, mégpedig azok pénzéből, akik később fektetnek be. A rendszer természetesen fenntarthatatlan, a kötelezettségek értéke már az indulástól meghaladja az eszközök értékét. A magas hozamok híre gyorsan kezd elterjedni és a piramis egészen addig épül, amíg a kezdeti befizetők kamat- és tőkekövetelése meg nem haladja az újonnan belépők befizetéseit. Az albán pénzügyi csalásokban részt vevő cégek nagy többségére tökéletesen ráhúzható volt ez a séma.
 

Eldurvul a helyzet: hatalmas lufi, majd összeomlás

1995-ben az ENSZ eltörölte a Jugoszláv Köztársasággal szembeni szankciókat, ami jelentős (főként csempészetből származó) bevételektől fosztotta meg ezeket a vállalkozásokat. Másrészt a közelgő parlamenti választások körül nagy volt a bizonytalanság, ezek együttesen pedig oda vezettek, hogy a piramisjátékokat szervező cégeknek meg kellett emelni az ügyfeleknek kiajánlott kamatokat. Először havi 4-5 százalékról 6 százalékra, majd 6 százalékról 8 százalékra (ez utóbbi reál értelemben évi 100 százalék felett van!). Ezzel párhuzamosan pedig új belépők érkeztek a piacra, melyek még ennél is magasabb hozamokkal csábították magukhoz a befektetőket. Itt már nem ritkán havi 12-19 százalékos hozamokról volt szó. Az utóbbiak között volt két olyan cég (Xhafferi, Populli), melyek néhány hónap alatt közel 2 millió befizetőre tettek szert, egy olyan országban, ahol a teljes lakosság akkor 3,5 millió volt. 1996 novemberében a pilótajátékokban részt vevő cégek kötelezettségeinek állománya a becslések szerint már 1,2 milliárd dollár körül lehetett. Az albánok az irreális hozamok láttán már odáig jutottak, hogy házaikat is eladták, hogy ezekbe a piramisjátékokba fektessenek. Akkori beszámolók alapján az albán főváros, Tirana úgy nézett ki, mint egy óriási vágóhíd: akik állattenyésztéssel foglalkoztak, azok is eladták állataikat, hogy pénzhez jussanak.

Külső nyomásra végül a kormány 1996 novemberében egy bizottságot hozott létre, melynek feladata a piramisjátékok felderítése volt. Ez a bizottság soha nem ült össze, ugyanis még ebben a hónapban az egyik pilótajátékot szervező cég bedőlt. A dominó pedig elkerülhetetlenül megindult, hamarosan újabb vállalatok dobták be a törölközőt.
 
Mit lépett erre a kormány? Elsőként kijelentette, hogy nem fogja kártalanítani a bennragadt befektetőket. Másodszor pedig hirtelen több, piramisjátékokat működtető cég ellen fordult: a parlamentben rövid időn belül elfogadtak egy olyan törvényjavaslatot, ami megtiltotta a piramisjátékokat (ezeket persze pontosan nem definiálták). Ugyanakkor a kormány mindvégig különbséget tett a csalásban részt vevő vállalkozások között, a legnagyobbakat pedig békén hagyta.
 
A portál kitér hazánkra is: az egy dolog, hogy Albániában, Európa egyik legszegényebb és legelmaradottabb országában ilyenek megtörténnek, de az, hogy nálunk, 25 évvel a rendszerváltást követően derül fény pilótajátékok egész sorára, igencsak aggasztó. Azt, hogy mennyire komoly dologról van szó, jól mutatja, hogy a Quaestor, a Hungária Értékpapírhoz közeli pénzgyűjtő cég, a Biztonság Trade, valamint a Kun Mediátor által okozott károk potenciális összértéke jelen becslések szerint megközelítheti a 250 milliárd forintot, ami az éves magyar GDP 1 százaléka.