Az Atilla Király Akadémiáról vármegyés szemmel

Az elmúlt hónapok negatív kampánya miatt a nemzeti oldalon bizonyára sokan vannak, akik ha nem is ellenségesen, de tartózkodóan tekintenek az Atilla Király Akadémiára. A hazug, rágalmakkal teli cikkeknek, melyek egy rossz képet festettek az Akadémiáról, egyik célja bizonyára az volt, hogy az intézmény felé eddig szimpátiával és érdeklődéssel forduló embereket eltántorítsa, s a nemzeti oldal egyetlen szellemi bástyáját lerombolja. A támadás azonban elbukott: az Akadémia áll és fogadja a következő tanév jelentkezőit. Nekik is címezve ragadtam tollat, hogy a torz mendemondákkal ellentétben végre az igazságot is megismerhessék az ahhoz törekvők. Eszközül egy olyan műfajt választottam, amely személyes volta miatt talán könnyebben befogadható A „szobatudós” sztereotípiával szemben szeretnék bemutatni egy olyan utat, mely a nemzeti oldal hétköznapi harcából indult, s az Akadémia felé vezetett.

Tizenöt évesen kerültem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomba, s még nem voltam húsz, mikor az Atilla Király Akadémia hallgatója lettem. Az út, amelyet ezalatt a pár év alatt bejártam, rögös, de végig emelkedő volt. Kamaszlányként kerültem ide, aki lelkesen járt tüntetésekre, belevetette magát a mozgalmi tevékenységbe. Elmentem minden rendezvényre, ismertem mindegyik zenekart, lelkesen végeztem a vármegyés feladatokat, mint például perselyezés, szórólapozás, transzparenstartás. Ám az első pár év után elbizonytalanodtam, nem láttam a tiszta célt, amiért küzdünk, s a győzelem lehetőségében sem tudtam hinni. Ekkor kezdtem el ismerkedni a nemzeti oldalon terjengő ideológiákkal, utat keresve közöttük. Foglalkoztam Szálasi és más jobboldali szerzők műveivel, elkezdtem megismerni a Szent Korona Tan sokszor homályos, kusza elveit, míg végül eljutottam a királyság eszményéhez. Ez volt az első biztos támpont, amelyre aztán építkezhettem.

A mai kor által felvetett problémák voltak azok, melyek meggyőztek arról, hogy szükség van egy tekintélyelvűségen alapuló, organikusan szervezett társadalomra, melynek céljai túlmutatnak a földi életen, s ennek az ideának a földi vetülete csakis a királyság lehet. Azt persze beláttam, hogy manapság nem sok lehetőség van a restaurációra, több ok miatt sem. Egyik ok a társadalom állapota, amely a jelenkori szuggesztiók miatt nem tudná megérteni, felfogni ennek jelentőségét. Demokrácia, egyenlősdi, szabadságnak hazudott szabadosság vérré vált rögeszmék, csupa súlyos akadály egy magasabb rend elfogadása előtt. Amikor minden ember, nézet, vélemény – legyen némelyik mégoly hitvány - egyenlő, ott lehetetlen egy Isten felé irányuló, hierarchikusan működő államot létrehozni. Másik ok a társadalom lesüllyedése. Ma már Nyugaton alig van olyan ember, aki komoly életcélokat tűzne ki maga elé, pláne olyan, aki ténylegesen Isten felé irányulna. A vallást sokan pótléknak, kérés-automatának használják, s a túlvilági üdvöt is csak a pokol kínzó tűzétől való megmenekülés miatt akarják, de lényegét nem értik.. És akkor még jöhetnék a harmadik okkal, ami az alkalmas király hiánya lenne, de mivel a mai korban már az első két akadályt is szinte lehetetlen leküzdeni, így jóformán felesleges is ezzel a kérdéssel foglalkozni. Így történt ez az Akadémián is: ahhoz képest, hogy az Akadémia állítólag „Habsburgista” lenne, egyetlen előadás egyetlen eleme sem foglalkozott semmiféle Habsburg-restaurációval vagy Haynauval (hogy csak a legaljasabb hazugságokat említsem).

A fentiek voltak a legfőbb okok, amelyek elmélyítették elkötelezettségemet a királyság eszménye iránt, ugyanakkor hangsúlyozom, hogy ez mint egy idea jelenik meg számomra, melynek értékei mint a tekintélyelvűség, szerves társadalmom és a rend tisztelete az, amelyet saját világnézetembe bele tudtam építeni. Később ezek voltak azok az eszmék, melyekre Vármegyés vezetőim hatására rá tudtam építeni az akkor még csak gondolatban létező Akadémia tanárainak gondolatait. Ekkor tudtam összekapcsolni végre a vallást a politikai alapelvekkel, s nagyobb összefüggésrendben szemlélni harcunkat. Egészen addig csak egy gazdasági jólét, társadalmi biztonság, nemzeti büszkeség mint elvek jelentek meg abban a célban, amit szemem előtt láttam, de itt rádöbbentem, hogy mindezek csak apró, külvilágban megjelenő elemei annak a végső célnak, amely közelebb visz Istenhez. A végső cél ugyanis nem más, mint az Isteni-azonosságot megvalósítani, minden más sokad rendű ehhez képest, s végső soron ebből következik. Megértettem a királyság mélyebb lényegét: a király összekötő kapocs Isten és ember között.

S mit adott az Akadémia? Egy éve járok az Akadémiára több elkötelezetten hazaszerető, nyitott szellemű, jó képességű fiatallal együtt. Ezalatt hatalmas élményeket éltem át, és felismeréseket tettem. Elkezdtem mélyebben, rendszerezettebben látni a világ s az élet nagy kérdéseit. Olyan tanárokra találtam, akikre valóban fel tudok nézni, s akiket tűzön és vizen át követni tudnék, nem úgy mint a diákokat semmibe vevő, azokat szellemileg gyötrő átlag mai egyetemi tanárokat. Ezek a tanárok nem egy szokványos informatív és betanult tudást adnak át, s nem az elhangzottak bemagolását és mechanikus visszaadását várják, hanem az eleven szemléletüket, az egyetemes hagyományszemléletet adják át nekünk. Goldolkozásra serkentenek, kreatívan és uniformizálás nélkül alkalmazni tanítják azokat a szilárd alapelveket, amelyek évezredeken át a legnagyobb civilizációk, köztük a dicső magyar múlt alapjait képezték. A tanárok mellett olyan évfolyamtársakra, barátokra leltem, akikkel sok közös élmény, tapasztalat köt össze, s akikkel közös a szemléletünk, azonosan gondolkozunk a világról, s akikkel végre értelmesen lehet beszélni komoly dolgokról is. Az Akadémiában a Vármegye mellett egy második otthonra leltem, ahová jó mindig visszatérni, feltöltődni az oktatások alatt. Egy szellemi várkastélyban érzem ilyenkor magam, ahová nem hatol be a sötétség. Ha itt vagyok, magam mögött tudom hagyni az élet csip-csupp kérdéseit, s csak a lényegre tudok koncentrálni. Ajánlom minden komoly és jószándékú érdeklődőnek az Atilla Akadémiát, mert itt olyan tudást és olyan látásmódot szerezhet, amelyet a mai süllyedő nyugati világban már sehol. Közelebb juthat Istenhez, megismerheti önmagát, s hozzá hasonló emberek mellett, velük vált vállnak vetve vívhatja meg közös harcunkat a világban és önmagunkban!

Z.C.R. - az Atilla Király Akadémia hallgatója

alfahir.hu