Az ukrajnai csehek félnek, ezért Csehországba telepítik őket

Elindult Csehországba az első autóbusz, amely cseh nemzetiségű ukrán állampolgárokat szállít anyaországukba a cseh kormány áttelepítési programja keretében - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség hétfőn.

A buszon jelenleg negyven személy utazik, de a jelentésből nem derül ki, hogy ők beletartoznak-e abba a százharmincöt fős csoportba, amelynek tagjai a kormány programjának köszönhetően 6-12 hónapra (amíg be nem illeszkednek új környezetükbe) ingyenes lakhatást kapnak a cseh belügyminisztériumtól, erre az időszakra jogosultak pénzügyi segítségre is. Korábban Milan Chovanec cseh belügyminiszter még azt jelezte, hogy az első negyven hazatelepülő ukrajnai csehet később, március 15-én szállítják haza busszal vagy repülőgéppel.

2014 októberéig az északnyugat-ukrajnai Volinyi területen élő több mint hetven család fordult azzal a kéréssel a cseh kormányhoz, hogy nyújtson nekik segítséget őseik hazájába való visszatéréshez. "Ukrajna nem elég ígéretes föld számukra, félnek a harcoktól, a bizonytalan jövőtől" – mondta 2015 februárjában Milan Chovanec cseh belügyminiszter.

A buszon utazó negyven személy viszont a kelet-ukrajnai - 1945-ig Csehográd elnevezésű - Novgordokivka lakosai, amely 200 kilométerre helyezkedik el az ukrajnai konfliktus harcvonalától, de ők is nagyobb biztonságban éreznék magukat cseh földön.

A Volinyi terület a történelmi Volhínia nyugati része, jelenleg közigazgatási egység Északnyugat-Ukrajnában. A 19. század második felétől kezdve mintegy 50-60 ezer cseh vándorolt ki a területre. A volinyi csehek egy része a második világháború után visszatért Csehországba. Az 1989. novemberi csehországi rendszerváltás után a téma újra napirendre került. A 90-es évek elején két hullámban mintegy 5-6 ezer volinyi cseh költözött át Csehországba. A Volhíniában élő csehek mai számát egyes források mintegy 20 ezerre becsülik, más források szerint a számuk 5-6 ezer.

A volinyi cseh kisebbség több mint kétszáz tagja kérvényezte az áttelepülést a cseh kormánytól, közülük az elkövetkező hetekben százharmincötöt fogad be Csehország. A visszatelepítési program vezetője szerint az öregek közül még sokan beszélnek csehül, de a fiatalok már nem.

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Egy olasz, mások által művésznek mondott furfangos furkó a művészet jegyében egy banánt ragasztott egy falra, amit egy másik, mások által művésznek mondott úr leszedett és megevett, magától értődő módon: a művészet jegyében.

Természetesen egyik sem számít művészetnek, műalkotásnak, csak egy banánnak és evésnek.

Amivel ugyanakkor jó kis üzletet lehet csinálni: a művészetnek hívott banánnal a kitaláló eddig csaknem 400 ezer dollárt keresett, vagyis vannak olyan idióták a világban, akik értik a "globális kereskedelem szimbólumának" szánt banánt.

Aki kíváncsi az érdemtelen emberek nevére és érdemtelen tettükre, ide kattintson.

Csányi Tamás: A kétharmad érdekében nem tartóztatják le Boldog Istvánt.

"Ugyanígy mondhatom, hogy kurvázó kormánypártok"

 - Csárdi Antal (LMP), 2019. december 10., Budapest, Országgyűlés

82 milliárdért vesz autókat az állam. A jobbikos politikus közérdekű adatigénylést nyújt be az ügyben.