Az üzletember, akit mindenki bánt, pedig ő csak sikeres

A Magyar Nemzet információi szerint Rogán Antal Pasa parki szomszédjának cége újabb százmilliós pályázatot nyert el. Csetényi Csaba vállalkozása ezzel már sokadik, nagy értékű állami tenderét húzza be, amihez a kommunikációs szakember állításaival szemben azért mégiscsak lehet némi köze annak, mi szerepel a lakcímkártyáján.

A Csetényi érdekeltségét képező Network 360 Reklámügynökség Kft. ezúttal a Miniszterelnökség részére végez majd kommunikációs feladatokat, több mint bruttó 400 millió forintért.

A Közbeszerzési Értesítő szerint már tavaly decemberben döntés született arról, hogy Csetényi reklámügynöksége nyerte a tárgyalásos eljárásban meghirdetett pályázatot, ráadásul az adatok szerint az ő cége volt az egyetlen pályázó.

Ennek fényében egész más megvilágításba kerül Csetényi Magyar Időknek adott interjúja, ahol az üzletember váltig hangsúlyozza, hogy vállalkozásai már több évtizede piaci körülmények között működnek, kiemelkedő sikerrel, egy kifejezetten multiorientált környezetben, és csak a kiváló szakmai érdemeiknek köszönhetik a jövedelmező megrendeléseket.

Azért Csetényi, bármennyire is szeretné ezt láttatni, nem egy a küszködő magyar kis-, vagy középvállalkozók közül. Legalábbis elég nehéz ezt úgy eladni, hogy saját bevallása szerint cégei az elmúlt években 2,5 milliárd forint adót fizettek, és 200 embert foglalkoztatnak. Ez nem éppen a Mari néni vegyesboltja szint, még akkor sem, ha a magyar reklámpiac többsége jóval nagyobb, külföldi vállalatok kezében van.

Ugyanakkor az általa hivatkozott átláthatóság, és a csak nyílt pályázatokon való indulás, ha a Magyar Nemzet információiból indulunk ki, szintén nem állja meg a helyét.

"Egyenlő pálya, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek"

- szól a régi vicc csattanója, ami jelen esetben tökéletesen illik Csetényire is. Az üzletember cége a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációs alaptevékenységéhez kötődő 2007–2013-as időszak záró kommunikációs kampányának PR-, és kreatív feladatait végzi majd, egy komplex kampány keretében.

Egy ilyen komoly projekt már önmagában is emberpróbáló feladat, ám amikor egy időben olyan pályázati sikerek is társulnak mellé, mint a Magyar Olimpiai Bizottság 457 millió forintos közbeszerzése, vagy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. nettó 150 millió forintos tendere, akkor nem csoda, hogy a Network-nek alvállalkozói segítség után kell néznie.

Tavaly sem lehetett eseménytelen az üzletember élete, akkor szintén egy hozzá köthető társaság kapta meg a Miniszterelnökségtől a bevándorlási plakátok kihelyezéséhez szükséges médiavásárlási és call center feladatokat. Meglepő módon akkor sem nyílt közbeszerzésen, hanem tárgyalásos eljárás keretében dőlt el a 381 millió forintos kiírás sorsa.

Egy ilyen, sikerekben gazdag időszak után valószínűleg minket sem foglalkoztatnának a különféle leleplező cikkek, ahogy Csetényi sem szégyell semmit. Igaza van, nem is kell, hiszen máshogy nem is lehetne az embernek ilyen nagyszerű, kormányokon átívelő pedigréje. Nem is titkolja, hogy cégei már 2003 óta, tehát a szép emlékűnek cseppet sem nevezhető "elmúltnyolcév" időszakától kezdve kapnak állami megrendeléseket.