Benne vannak a tévében, akik elfoglalták a kétgyermekes, érdi édesanya házát

Mozgóképfelvételre került a szerdán megírt bizarr történet, mely szerint a nyár legvégén egy érdi nő és gyermekei arra ébredtek, hogy az általuk életvitelszerűen lakott kertes ház konyhájában egy hétfős, idegen cigány kompánia üldögél, a vadidegenek az ingatlan alsó szintjét teljesen elfoglalták. Az N1TV megszólaltatta a megkárosult nőt, mi több a taxis exférjet is.

Mint azt korábban megírtuk, az elvált férj - egy környékbeli ügyvéd közreműködésével - eladta az Érd-parkvárosi ingatlanában lévő tulajdonrészét a Rostás család egyik férfi tagjának. Rostás Renátó azonban a mai napig nem tudta érvényesíteni az állítólagos tulajdonjogát a földhivatalban, az okmányiroda utólag hatálytalanította a hívatlan vendégeknek kiadott lakcímkártyákat. Noha a szerződés érvényessége nem egyértelmű és az általunk megkérdezett jogi szakértők szerint az adásvétellel kombinált csere semmis és színlelt lehet, az áldatlan állapotok továbbra is fennállnak. Könnyen elképzelhető az is, hogy a feleség elővásárlási jogát megpróbálták kijátszani, miközben a családjogi törvény szerint az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni. Az érdi nő azonban nem járult hozzá az exférje és az R. Renátó között megkötött szerződéshez.

Az édesanya a lányaival együtt menekülni kényszerült, mert elmondásuk szerint az új lakótársak magatartása – enyhén szólva – jelentősen csökkentette a komfort- és biztonságérzetüket. Ezzel azonban sajnálatos módon a birtokon kívülre kerültek.

...a bejelentkezett fiataloknak az apja már tolta le a nadrágját, hogy ideje engem megb***-ni

– mondta az édesanya, akinek az egyik lányát szívesen elvitték volna egy körre a beköltözők. A cigányok ezzel szemben állították: őket nem zavarja, hogy valaki lakik az általuk félig megvásárolt házban, rendes magyar állampolgárok, akik képesek kulturált együttélésre.

Időközben megtudtuk az ügyvédi kamara a szóban forgó jogügylet miatt belső vizsgálatba kezdett, az Országgyűlés alelnöke pedig levelet írt a Pest megyei rendőrfőkapitánynak, illetve írásbeli kérdést tett fel a belügyminiszternek az ominózus esettel kapcsolatban. Sokan, teljes joggal megemlítik azt, hogy a kialakult konfliktusért nem kizárólag a házfoglaló cigányok, hanem a szerződést előkészítő fehérgalléros ügyvéd és a budapesti taxisként dolgozó férj úgyszintén felelős, ráadásul az utóbbi illető a saját családját hozta nagyon nehéz helyzetbe.

A taxis férj az N1TV-nek azt állította, hogy a nő nem élt az elővásárlási jogával, a házfoglalók szerint ilyen elővásárlási jog nem létezik, mert ez egy csereügylet, ám azt ők is elismerik, hogy készpénzt is adtak cserébe. Most azonban azt is elmondhatjuk, hogy valami fénylik az alagút végén. Csütörtök kora délután beszámoltunk arról, hogy a rendőrség cikkünk megjelenésének az estéjén erélyesen fellépett azokkal szemben, akik csatlakoztak volna a házfoglalókhoz. Az intézkedés alatt az N1TV stábjának a kamerái is a helyszínen forogtak. Az internetes televízió ma este jelentette meg a témában a saját összeállítását, amelyet jelen cikkünkben tettünk közre.

Így túrta ki házából a családot az érdi cigánymaffia

Nyár végén egy érdi nő és gyermekei arra ébredtek, hogy az általuk lakott kertes ház konyhájában egy vadidegen cigány család üldögél, az idegenek az ingatlan alsó szintjét teljesen elfoglalták. A magyar asszony tulajdonának a felét másfél hónapja mintegy tucatnyi idegen birtokolja teljesen önkényesen, a rendőrségtől még minimális segítséget sem kapott, ő és két lánya kénytelenek voltak elmenekülni saját otthonukból.

Kivonult a rendőrség az érdi család elfoglalt házához

Szerdai cikkünkben egy érdi lakásfoglaló családról és népes rokonságukról adtunk hírt, amely egy csereszerződésre hivatkozva szállt meg egy érdi házat. A cigány család - R.-ék - augusztus végén foglalták el az ingatlant, azóta fenyegették, zaklatták, személyes tárgyait kidobálták, a népes rokonságot több alkalommal is segítségül hívva igyekeztek pokollá tenni a tulajdonos életét.