2014. 12. 23. 18:38

Boldog karácsonyt, Simicska Lajos!

Orbán - Simicska háború ide, politikai - gazdasági hatalmi harc oda, a Simicska-féle cégbirodalmat még nem kell temetni. Megnéztük, mit rakhat a karácsonyfa alá hazánk legtöbbet emlegetett vállalkozója.

2013-ban több mint 490 milliárd forint közpénzt nyert el egyedül, vagy egy konzorcium tagjaként a Simicska Lajos Közgépe.  Ahogyan 2013-ban, úgy idén is a projektek többsége közúti vagy vasúti építkezés volt, de akadt bőven hulladékgazdálkodási, árvízvédelmi, vagy épp környezetvédelmi feladat is. Cikkünkben megnéztük, 2014-ben milyen nagyobb beruházásokat nyertek el az érdekeltségébe tartozó cégek, és ezekből körülbelül mennyi folyt be a kasszába. asdRepülőrajttal indult az év

Volt mit a fa alá rakni 2013-ban, ám a cég vezetőinek januárban sem kellett kifejezetten szégyenkezni az eredmények láttán. Az év első hónapjában rögtön egy combos 4 milliárdos projektet húztak be: a Közgép által vezetett DAREH-I. Konzorcium 3,88 milliárdért rekultivált és épített hulladéklerakókat Békés és Csongrád területén. De nem ez volt az egyetlen hulladékkezeléssel kapcsolatos nyertes pályázatuk januárban:

Repülőrajttal indult az év

A Közgép a Swietelskyvel és a  KE-VÍZ 21. Zrt-vel  közösen nyerte el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás pályázatát. A konzorcium 5,08 milliárdért szilárdhulladék-lerakók rekultivációját, illetve építését kapta meg.  

Ez persze csak első látásra tűnik nagy pénznek: még ugyanebben a hónapban a cég egyik leánya, a Hídépítő Speciál Kft. "Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés" elnevezésű tender 23 milliárdos munkáját végezhette el.

Természetesen jól pörgött az útépítés-fenntartás is: a Magyar Közút országos közutak üzemeltetésére, javításra írt ki pályázatot, két részben is. Ezeken a Közgép két konzorcium tagjaként is érdekelt volt: a KMES és a Közép-Nyugat ROP 2013. konzorciumban (mindkettőben a Strabag Ált. Ép. Kft., az EuroAszfalt Kft. és a Swietelsky Kft.-vel együtt pályáztak).  A két konzorcium összesen 16,377 milliárd forintnyi megbízást kapott januárban a Magyar Közúttól.

A Kelet-Nyírségi Víziközmű Beruházási Társulás által kiírt tendert a KE-VÍZ 21. – KÖZGÉP alkotta konzorcium nyerte februárban  szennyvízcsatorna és szennyvíztisztító telepet korszerűsítésére és építésére kiírt pályázatot mintegy 5 milliárd forint értékben.

A Strabaggal közösen nyerték el egy bajai gyalogos-kerékpáros híd építését. A konzorcium egyedüliként pályázott a lehetőségre, és 630,9 millió forintos ajánlattal nyert, amely csaknem másfélszer annyi, mint a szerződés eredetileg becsült összege, amely 442,7 millió forint volt.

Paks is jól tejelt a cégnek 2014-ben. Februárban 249,5 millió forintos megbízást nyertek egy konzorcium tagjaként: a gépházi csurgalékvíz-elvezető rendszer rekonstrukcióját végezték el, áprilisban a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt.-vel közösen a bátaapáti radioaktívhulladék-tároló bővítésére kiírt tendert nyerték: nettó 2,8 milliárd forintért. Márciusban a Magyar Közút által kiírt - a Strabaggal közösen - Győr-Moson-Sopron megyében egy hídfelújításról szóló tendert nyerték meg nettó 1,1 milliárd forint értékben. Szintén márciusban nyerték meg - a Duviép 2000 Kft-vel közösen - a Somi Regionális Hulladékkezelő Telep fejlesztését: a konzorcium 2 milliárd 638 millió forintos ajánlatot tett.

Ezek azonban eltörpülnek a tavasz két legnagyobb dobása mellett: a cég érdekeltségében lévő Dunántúl Kft. az állami MVM egyik leányvállalatával, az MVM Ovittal együtt összesen nettó 11,5 milliárdért villamosíthatja a Mosonszolnok–Csorna–Porpác vasúti szakaszt, illetve a Swietelskyvel és a Strabaggal együtt nyerték el a Székesfehérvár - Lepsény közti vasútvonal felújítását - 30 milliárdért.

 


A vasúti építkezésekben van már a nagy pénz. Villamosítás a Nyugat-Dunántúlon

2013-ban a Közgép Zrt. tulajdonosai 4,1 milliárdot vettek ki osztalékként a cégből. A cég tavaly több mint 490 milliárd forintot nyert közbeszerzéseken (a konzorciumi társakkal együtt), mindezt 60 milliárdos nettó árbevétel mellett.

Megkerülő szakasz

A választások után számos tendert - amelyhez hasonlókat korábban még csont nélkül hozott a cégcsoport - buktak el. A miért egyszerű: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium éléről leváltották Németh Lászlónét, akinek helyére Seszták Miklós került.

Az új miniszter kipaterolta Simicska embereit a minisztériumból: április után Seszták több mint 15 vezető beosztású főhivatalnokot rúgott ki. Távozott többek között Schváb Zoltán államtitkárt is, aki 2010 előtt a Közgép egyik vezetője volt, de mennie kellett a Miniszterelnökségről Győri Tibornak is, aki 1994 és 2003 között Simicska másik fejőstehenének, a Mahirnak volt az egyik vezetője.

Ez a nap is eljött: Simicska Lajos kilépett a rivaldafénybe, szeptemberben Sárváron

(Simicska Lajos - Németh Lászlóné - Ágh Péter)

Az elbukott tenderek közé tartozott jónéhány komolyabb, több tízmilliárdos üzlet is. Ilyen volt a Várpalotát elkerülő gyorsforgalmi út, amelyet az SDD Konzorcium nyert. Ez az üzlet bizony 22 milliárd forintot jelentett volna. A tenderre eredetileg két ajánlat érkezett: a Köz-Út Várpalota Konzorcium adta be (Közgép - Útéppark Kft.), valamint a későbbi nyertes:  a Dömper Kft, Subterra-Raab Kft, a Pannon-Doprastav Kft. alkotta társaság.

Mi az ok?

Elemzők szerint a kitört konfliktus mögött számos ok húzódik meg. Simicska részéről ilyen például a reklámadó, a közútépítő cégeket sújtó különadó terve, vagy épp a nagybirtokok támogatásának megsarcolása, az állami cégek hirdetéseit összefogni hivatott Nemzeti Kommunikációs Ügynökség ötletéről nem is beszélve. Ezek mind-mind súlyosan sérthetik Simicska érdekeltségeit. Orbán részéről a konfliktust alapvetően a fejére növő és egyre nagyobb terhet jelentő gazdasági háttérember jelenléte okozza. Egyrészről a hatalmas gazdasági erő már túlnőtt a kezelhetőségen, másrészről nem tett jót (finoman szólva sem), hogy egy komplett ország kérdezgette magától az esti híradó közben: mégis ki az a Simicska Lajos és miért szereti őt ennyire Orbán Viktor. Kettejük között háború tehát törvényszerű és elkerülhetetlen volt.

Seszták Miklós

Sajtóinformációk (a kormányzati résztvevők természetesen kézzel-lábbal tiltakoztak még a feltételezés ellen is) szerint e háború miatt csúszik az M0-s déli szektorának felújítása, köztük a Nagy-Duna fölött átívelő Deák Ferenc-híd régi pályájának teljes szerkezeti cseréje. A teória szerint a kormányzatban nem akarták, hogy az igencsak nagyméretű húsosfazék a Közgépnél landoljon, ezért leállították a beruházás előkészítését.

Októberben látszólag nagyot kaszált Simicska birodalma, amikor véglegessé vált: a fonódó villamos mindkét ágának kiépítésében részt vehet a cég. A BKK által kiírt közbeszerzés és így a szerződés tárgya a budai fonódó villamosközlekedés megteremtése, a Bem rakparti ág (Budai észak-déli villamoskapcsolat kialakítása) és a Széll Kálmán téri ág kivitelezése (Budai észak-déli villamos kapcsolat kialakítása). A Bem rakparti ág kivitelezését a Swietelsky, a Strabag és a Közgép által alkotott Bem-Tram Konzorcium nyerte el 4,16 milliárd forint értékben, míg a Széll Kálmán téri ágat az Óbuda-Tram Konzorcium építheti meg 7,8 milliárd forintért. Utóbbi konzorcium tagjai egyébként megegyeznek a Bem-Tram Konzorciuméval.

A látszólagos őszi győzelem azonban valójában jóval korábbi, hiszen mint ismert, a fonódó pályáztatása az elhúzódó közbeszerzési anomáliák miatt csak októberben lett hivatalos.
Novemberben ért be az Orbán-kormány - fogalmazzunk úgy - sajátos keleti nyitás politikája. Egy azeri-magyar találkozón a felek megállapodtak, hogy több autópályahidat is a Közgép építhet majd. A megállapodást Németh Miklós, a Közgép vezérigazgatója és az Aser Road Service elnökhelyettese írta alá. Vagyis örülhetünk, valakinek már bejött a keleti nyitás.

Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a választások után már Seszták homokozója volt, azért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-re még lehetett számítani:

November közepén a Közgép és a Strabag a 813-as út építését nyerte el az M1-es autópálya Győrszentiváni csomópontja és Győr keleti iparterület déli körforgalma között. A jövő nyárig tartó építkezés eredetileg becsült értéke 3,11 milliárd forint volt, amely a végén 1,5-szeresére, 4,66 milliárdra nőtt.

Még ugyanebben a hónapban nyerte meg a 68-as számú főút egyik, 8,3 kilométeres szakaszát a Közgép a Strabaggal közösen alapított Kéthely SK 68 Konzorcium.

Decemberben is kapott állami megbízást a cég: egy júniusban kiírt Mahart-tendert nyerte meg a cég az év utolsó hónapjában, nem is akárhogyan. Az eredetileg becsült 2,99 milliárdos árnál magasabb, a visszautasíthatatlan 3,3 milliárddal győztek Simicskáék (épp a Strabag elől).

A médiabiznisz még jól pörög

Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiacégek bizony az utóbbi hónapokban is zsíros állami megrendelésekhez jutottak, többek között a Földművelésügyi Minisztériumtól, állami fenntartású Múzeumoktól, vagy épp a Miniszterelnökségtől. 2010 óta több mint 10 milliárd forint közpénz elköltésére kaptak megbízást, köztük minden idők legnagyobb kommunikációs kampányát is ők nyerték meg.

Simicskáék legnagyobb dobása februárban volt, amikor megnyerték a Magyar Nemzeti Bank hatmilliárd forintos (!) kommunikációs tenderét. Az IMG feladata az MNB növekedési hitelprogramjának népszerűsítő kampánya volt. Ehhez képest "pitiáner", 231 millió forintért pakolták tele az országot a "Magyarország jobban teljesít" táblákkal...

Idén szeptemberben a Simicska közeli I.M.G. Inter Media Group Kft., a HSC-Sprint Konzorcium, szintén Simicska érdekeltség Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft., valamint a Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft. nyerte a Földművelésügyi Minisztérium 1,4 milliárd forintos kommunikációs tenderét. A médiavásárlási 700 millió forintos keretet az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte, a 300 millió forintos keretösszegű rendezvényszervezést pedig a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. végezheti.

A magyar viszonylatban kicsi I.M.G.-ből 2012 végére lett meghatározó szereplő. Tulajdonosának, Patonai Péternek évtizedekre visszanyúló kapcsolata van a Fidesz vezetőivel és a párt legfőbb gazdasági háttéremberének tartott Simicska Lajossal: az I.M.G. által megnyert hirdetéseket a Mahir (amelynek vezérigazgatója Simicska Lajos) felületein helyezi ki. Ki van ez találva...

És így a végére, pár napos hír. Egyetlen induló volt most decemberben a Miniszterelnökség félmilliárdos keretösszegű rendezvényszervezési közbeszerzésén. A tender eredménye: a piacon egyeduralkodónak számító Mahir Kiállítás- és Rendezvény Kft. kapja a megbízást.

Most akkor sajnáljuk Simicska Lajost, vagy irigyeljük?

Előbbit semmiképpen sem ajánljuk, utóbbit pedig kinek-kinek vérmérséklete szerint önökre bízzuk. Egy biztos. Az év eleji repülőrajt után a Simicska-féle cégbirodalmat érzékenyen érintette, pontosabban érzékenyen fogják érinteni a kieső beruházások. Ennek legfőbb oka, hogy a nyáron megszakadt trend csak jövőre fogja igazán érzékeltetni hatását, hiszen jelenleg még a Közgépnek - a csúcsot jelentő 2013 győztes tendereinek kivitelezése miatt - le vannak kötve a kapacitásai.

Akárhogy is lesz, az Orbán-kormány nem fogja teljesen magára hagyni a céget, ahogyan Simicskáék sem szakítanak el minden szálat, így biztosítva a visszavonulás lehetőségét. Szinte biztos, hogy 2015 egyensúlyt, egyfajta "konszolidációt" fog hozni, ha lehet egyáltalán ilyen jelzővel illetni a rendszerszintre emelt mutyizást.

alfahir.hu