2014. 03. 31. 19:50

Botrány: kitiltották a Jobbikot egy politikai vitáról (videó)

vitaVálasztási vitát szervezett hétfőre a homályos hátterű Jövőképp Fiatalok Magyarországért Egyesület a budapesti Corner rendezvényközpontban. A meghívott résztvevők között szerepelt Gulyás Gergely (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség), Jávor Benedek (Kormányváltás) és Meszerics Tamás (Lehet Más a Politika). Jobbikos képviselőt nem hívtak meg és nem is akartak beengedni a szervezők.

A rendezvény Facebook oldalán többen is rákérdeztek, illetve elfogadhatatlannak tartották, hogy a nemzeti párt képviselői közül miért nem hívtak meg senkit sem a vitára.

„Szerintem azért, mert a Jobbik nem fogadta el a meghívást” – írta az egyik hozzászóló, akinek szavait szinte azonnal cáfolta is Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke.

„A Jobbik országgyűlési képviselőjeként szeretnék érdeklődni, hogy kit kerestek meg ez ügyben? Mert nem ránk vall, hogy ne fogadnánk el az ilyen meghívásokat. Köszönöm!” – írta a jobbikos képviselő. Néhány perccel később hozzátette: „A választól függetlenül, Z. Kárpát Dániel képviselőtársam részt tud venni az eseményen, gondolom ennek nincs akadálya. Köszönjük a lehetőséget!”

Erre már az egyesület is reagált és azt írták: „Rendezvényünkön semmi keresnivalója egy olyan párt képviselőjének, amelynek elnöke világossá tette, hogy nem demokraták.”

Ezután szinte azonnal elözönlötték a hozzászólások az esemény Facebook oldalát, többen is az egyesület hivatalos álláspontját kifogásolták. Volt olyan kommentelő is, aki rávilágított, a Jobbik kitiltása a vitáról sérti az esélyegyenlőség alapelvét és a választási törvényt is.

A héten közölt állásfoglalást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) arról, hogy az esélyegyenlőség alapelvét sértette meg az ATV és a Népszabadság mikor olyan vitákat hirdettek meg a honlapjukon, amelyeken az egyik jelölőszervezet - a Jobbik - szakpolitikusai, illetve egy másikon a miniszterelnök-jelöltje nem vehetnek részt.

Közben hírportálunk arról értesült, hogy a Jobbik politikus, Z. Kárpát Dániel, a nemzeti párt ifjúsági tagozatának néhány tagjával megpróbált bejutni a Corner rendezvényközpontba szerevezett eseményre, azonban nem engedték be őket.

Telefonos megkeresésünkre Z. Kárpát Dániel elmondta, a szervezők egyértelművé tették a számukra, hogy a jobbikosokat nem látják szívesen, a Jobbik véleményére nem kíváncsiak. Z. Kárpát Dániel szerint ezzel 855 ezer szavazó magyar állampolgárt utasítottak el és sértettek meg. Ennyien szavaztak ugyanis 2010-be a Jobbikra, azonban ha az utóbbi hetek közvélemény-kutatásait vesszük figyelembe, akkor a nemzeti párt támogatottsága már ennél a számnál is jóval magasabb lehet.

A szervezők egyébként azzal is próbáltak hárítani, hogy azt állították: a rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Azt sem engedték, hogy a jobbikosok magánemberként, vendégként vehessenek részt a vitán, pedig erre lehetőség lett volna, ha a regisztráltak nem töltik fel az esemény helyszínére kibérelt rendezvényközpontot. Z. Kárpát Dániel szerint hely lett volna még, csak a jobbikosokat nem akarták beengedni, mások azonban regisztráció nélkül is beléphettek. Z. Kárpát arról is beszámolt, hogy a rendezvény helyszínén tartózkodott a zavaros ideológiájú Szarvas Koppány Bendegúz, a gyurcsányista DK ifjúsági tagozatának a vezetője, aki azt kiabálta a jobbikosoknak: „komcsik haza!” Ő nem csak azzal nem lehet tisztában, hogy mit képvisel, de azzal sem, hol és kinek ordibált össze-vissza.

A Jövőképp Fiatalok Magyarországért Egyesület történelmi, politikatörténeti, szociológiai, tudományos és közéleti kérdések iránt érdeklődő egyetemista fiatalok csoportjaként határozta meg önmagát a Facebookon. Az egyesület azt jelölte meg céljaként, hogy a közérdeklődésre számot tartó, elsősorban fiatalokat érintő és érdeklő társadalmi, tudományos, történelmi, erkölcsi kérdésekkel foglalkoznak és azokat járják körbe. A szerveződés hátteréről sokat elmond, hogy az anarchista, vélhetően a Hit Gyülekezetéhez köthető „Szavazz a Jobbik ellen” csoportosulás is a saját Facebook oldalán hirdette a hétfői vitát. „Sokan kértek tőlünk véleményt, hogy a Jobbikkal szemben melyik erőt támogassák. Mivel mi pártfüggetlen csoport vagyunk, ezért ezt a döntést továbbra is rátok bízzuk! Viszont, hogy mégis segítsünk dönteni, felhívjuk a figyelmeteket a HÖK és a Jövőképp Magyarországért! egyesület által szervezett mai három párti vitára! Mindenkinek ajánljuk a részvételt, mert szerintünk a vita a demokrácia lényege!” – áll a „Szavazz a Jobbik ellen” csoport oldalán.

Az utolsó mondat rávilágít arra, hogy milyen sajátosan értelmezik a demokráciát, mikor egy demokratikus úton parlamenti mandátumokhoz jutott politikai párttal szemben tiltást és cenzúrát alkalmaznak.

 

alfahir.hu