2014. 03. 09. 10:41

Dúró Dóra haja otthon nagy kincs

Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője nemcsak az általa legszebb női hivatásnak tartott anyaságban, hanem a munkájában is örömét leli. Ő is, mint sok sorstársa, igyekszik ügyesen lavírozni a család és a munka között.

Férje, Novák Előd, a Jobbik alelnöke próbál mindenben segíteni feleségének. A nagyszülők is versenyeznek, ki vigyázzon a kicsikre, a két és fél éves Novák Hunóra Kincsőre és a 10 hónapos Novák Bottyán Jánosra. Születésükkor Dóri édesanyja egy időre odaköltözött hozzájuk segíteni, anyósa pedig egy közelben lakó gyermekorvos, Dóra nélkülük nem lenne képes a munka és a család párhuzamos ellátására - írta a life.hu a politikussal készített nőnapi interjújában.

A hajam otthon nagy kincs, ezért igyekszem úgy alakítani a dolgaimat, hogy az esti fektetésre azért mindig hazaérjek. A kislányom ugyanis úgy alszik el, hogy pödri a hajamat” – árulta el Dóra, aki a szüleik harmonikus életét szeretné saját családja számára is megteremteni.

„A szüleim boldogan élnek, most fogják a 30. házassági évfordulójukat ünnepelni, anyósomék pedig tavaly voltak 40 éve házasok. A bátyám és az én születésem óta édesanyám háztartásbeliként éli boldogan az életét. Szereti biztosítani apukámnak a nyugodt hátteret a munkájához. Náluk így harmonikus a családi munkamegosztás, de én inkább dolgozni járó típus vagyok. Úgy, mint a szüleim, én is fiatalon akartam édesanya lenni, mert csak így reális a tervezett nagy családunk” – magyarázta Dóra, aki falusi lány lévén kötődik a természethez, ezért nemrég egy főváros melletti településre, kertes házba költözött a család.

„Még nem tapasztaltam, hogy bárki távolságtartóbb lenne velem vagy a gyerekemmel csak azért, mert jobbikos vagyok. És fordítva is igaz: ha egy cigány kisgyerekkel játszik a kislányom, önmagában emiatt nem szólok rá. Van egy más kultúrához tartozó gyerek a bölcsődei csoportjában is, tényleg semmi probléma nincsen a származásával. A nevelésbe olyan elemeket viszünk be, amiket a férjemmel helyesnek gondolunk, amik elősegítik a gyermekeink szebb jövőjét.”

life.hu - alfahir.hu