2014. 08. 15. 13:46

Dúró Dóra nyílt levelet írt Ádernek Kertész kitüntetése miatt

Csütörtökön az Alfahír is beszámolt arról, hogy a kormányközeli Heti Válasz értesülései szerint augusztus 20-án magas állami kitüntetést kap Kertész Imre Nobel-díjas író.

kertesz1Emlékezetes, 2009-ben egy Die Welt-interjúban így beszélt: "Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak" - jelentette ki válaszában Kertész. "Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlen egy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam" – mondta. 2012-ben Orbán Viktorral is találkozott: a miniszterelnök Berlinben tartott beszédet, amire elment maga a Nobel-díjas író is. A hírek arról szóltak, hogy Kertész a német szakfordítást vette igénybe, nem hallgatta meg magyarul. A beszéd végén Orbán odalépett Kertészhez köszönteni őt, ám a képet tanulsága szerint az író ülve fogadta a miniszterelnök kézfogását, egyesek szerint betegsége miatt nem állt fel. Kertész 2012-ben döntött úgy, hogy abbahagyja irodalmi munkásságát. A 35 ezer oldalnyi anyagából archívumot állítottak össze, ami a kutatók előtt nyílt meg a Berlini Művészeti Akadémián. Megkérdezték tőle akkor, miért oda helyezte le iratanyagát, amire úgy válaszolt, jobban megértik őt ott, mint Magyarországon.

Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Kulturális Bizottság jobbikos elnöke nyílt levelet írt Áder János köztársasági elnöknek. A jobbikos politikus szerint Kertész Imre a magyarságról tett, korábbi kijelentései miatt méltatlan arra, hogy kitüntetésben részesüljön. Dúró Dóra teljes levelét alább olvashatja:

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

duroA sajtóból értesültem róla, hogy a Magyar Szent István Rend kitüntetést kívánja adományozni Kertész Imrének a 2014. augusztus 20-ai állami ünnepségek alkalmával. Mély meggyőződésem, hogy Kertész Imre a magyarságról tett, korábbi kijelentései miatt méltatlan arra, hogy ilyen elismerésben részesüljön.

Talán elkerülte az Ön figyelmét az íróval a 80. születésnapja előtt készített, a Die Welt online kiadásában 2009. november 5-én megjelent interjú, amelyben Kertész egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha őt magyarnak bélyegeznék. Az író ekkor a nyilvánosság előtt is ismertté tett gondolatai szerint Budapest teljesen balkanizált, az ország lakosait hazugnak tartja, akik máig nem képesek szembenézni múltjukkal. Magyarországra és a magyarságra az interjúban többször is mélyen sértő kijelentést tett. A Nobel-díjnak köszönhetően a rá irányuló nemzetközi figyelmet nem szülőhazájának elismertebbé tételére, népszerűsítésére, hanem lejáratására, sőt olykor egyenesen megtagadására használta fel. Ő maga kérte a vele interjút készítő Tilman Krausétől, hogy „ne bélyegezze magyarnak.” Ön szerint ilyen embereket, gondolatokat kell a jövő generációk számára példaként állítani?

Kertész, aki szerint nem az a kérdés, hogy „hogyan tudott együtt élni a németekkel”, hiszen „még megdöbbentőbb, hogy korábban hogyan volt képes magyarokkal élni” – nem érdemel magyar állami kitüntetést, amellyel kapcsolatban a legnagyobb kérdés abszurd módon tehát mégiscsak az: hogyan lenne képes viselni azt? Úgy tűnik, magyarként bizonyosan nem.

A különböző állami kitüntetésekben közös, hogy elvileg olyan személyek kapják azokat, akik tevékenységükkel nemcsak kimagaslót hoztak létre a magyar kultúra, tudomány, sport területén, hanem személyiségükkel, példamutatásukkal, szellemi habitusukkal magyar generációk méltó példaképei lehetnek. Éppen ezért is rendkívül nagy Elnök Úr felelőssége, hogy kik azok, akiket nyugodt lelkiismerettel a jövő generációk elé példaként oda mer és oda akar állítani. Megítélésem szerint Kertész Imre önmagát zárta ki ebből a körből.

Az imént említett területeken számtalan, kimagasló magyar életmű kínálkozik a legmagasabb elismerésre Szent István ünnepén. Tisztelettel kérem Önt, tegye gondos megfontolás tárgyává, hogy kitünteti-e Kertész Imrét. Ha megteszi, a magyar állam legfőbb közjogi méltóságaként ad hitelt egy magyarságát megtagadó értelmiségi Magyarországot lejárató véleményének, s a kitüntetés társadalmunk széles körében felháborodást váltana ki.

Tisztelettel:

Dúró Dóra

a Jobbik országgyűlési képviselője

a Kulturális Bizottság elnöke

alfahir.hu