Ebből a 3 milliárdból sem állítja meg a kormány a kivándorlást

Még mindig megéri Magyarországon Fidesz-közeli szakértőnek, vállalkozónak lenni. Néha a cigányságra szánt pénzekből csöpög százmillió, máskor pedig a magyar fiatalokra szánt EU-s forrásokból esik le 3 milliárd. Farkas Gergely szolgált tanulsággal.

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a sajtóban, hogy az „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért - Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében” című pályázatra összesen több mint 3 milliárd forintot költöttek el minden látható eredmény nélkül – emlékeztetett vasárnapi sajtótájékoztatóján a nemzeti párt országgyűlési képviselője, a Jobbik Ifjúsági Tagozata elnöke.

Még a látszatra sem adtak

A pénzpazarlásról mindössze néhány kihasználatlan iroda, irreálisan gyorsan megírt felesleges tanulmány, és arculattervezésre, kommunikációs kampányok támogatására elköltött 310 millió forintos számla tanúskodik.
 
Az utóbbi összeggel kapcsolatban Farkas Gergely megjegyezte, hogy abból már egy országgyűlési választási kampányt is le lehetne vezényelni, amely során minden állampolgárhoz eljut az üzenet, azonban az Új nemzedék programról valószínűleg az emberek 99 százaléka nem is hallott még – tette hozzá.
 
Mindezek arra engedték következtetni a jobbikos honatyát, hogy a programot a Fidesz egy kifizetőhelynek tekintette.

Elszomorító párhuzamok

S mindez az elpocsékolt 3 milliárd forint párhuzamba állítva azzal még elképesztőbb, hogy a kormány – saját bevallása szerint -  mindössze 100 millió forintot szán a kényszerből külföldre távozott fiatalokra, amely összeg bevallottan csupán 50 fiatal hazahozatalára elég – hangsúlyozta az IT elnöke.
 
A 3 milliárd forint elköltésének semmi haszna nem volt, ami viszont valóban fontos lenne, arra pedig ennek az összegnek a töredékét költi a kormány (jövőre egyébként már 260 milliót különítenek el a magyar fiatalok hazahozatalára, amely így már 130 emberre terjed ki – a több százezres létszámból).
Szintén sokatmondó, hogy miközben az ex-fidelitasos Mihálovics Péter (jelenleg a közigazgatási minisztérium minisztériumi biztosa) vezette a 3 milliárdos programot, egyszer csak a semmiből lett egy százmilliós budai ingatlana (a vagyonnyilatkozata szerint). Nyilván, őt is a család segítette ki, vagy éppen arra példa az ő esete, hogy azért a magyar fiatalok itthon is építhetnek villát, karriert? Nem tudjuk.
Jól látható, hogy a Fidesz nem foglalkozik a fiatalok problémáival, a kivándorlás hónapról hónapra rekordokat döntöget, soha ennyi magyar fiatal nem élt még külföldön, és soha nem tervezték ennyien a kiköltözést – figyelmeztetett Farkas Gergely.
 
Ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy mindezek ellenére a kormány még azokat az Európai Uniós forrásokat sem a fiatalok érdekében költi el, amelyeket Brüsszelben egyébként erre szántak, hanem inkább a saját holdudvarának az embereit tömi ki pénzzel.
 
Ezen a gyakorlaton változtatni kell – szögezte le Farkas Gergely.
 
A Jobbik ezért is szorgalmazza folyamatosan egy korrupció ellenes hatóság felállítását, amely pont az ilyen pályázatok esetében vizsgálódna, hogy tisztán láthassunk ezekben az ügyekben. Például, hogy kiderüljön, mire is ment el az a 3 milliárd forint.
 
De nem akarunk addig várni, amíg feláll ez a hivatal – fogalmazott Farkas -, kikérjük a konkrét pályázati anyagokat, és ha szükség lesz rá, megtesszük a feljelentéseket is. Mert ebből az összegből egyedül csak a fiatalok, a célcsoport nem profitált, viszont azok a Fideszhez közeli szakértők, vállalkozók, akik jókor voltak jó helyen, igen jól jártak.
 
Hasonlóságot fedezhetünk fel a Farkas Flórián által vezetett Országos Roma Önkormányzat Híd a munkához! programja kapcsán is; túlárazott tételek, eredménytelenül felhasznált százmilliók. Nem nehéz tendenciát felfedezni az ilyen esetek között – húzta alá.

Plakátháború

Kérdésre válaszolva Farkas Gergely elmondta, hogy a kormány bevándorló-ellenes kampányához tartozó plakátok tépkedését a Jobbik nem tartja a véleménynyilvánítás megfelelő módjának, hiszen annak idején a nemzeti párt is elszenvedője volt ilyen megnyilvánulásoknak...
 
Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány megint túlzásba esett azzal, hogy gyakorlatilag minden plakát mellé rendőröket állítanak, és rendőrökkel őriztetik a konzultációs hirdetéseket. Sőt, halottam olyan esetről is, ahol a plakátról DNS-mintát vettek, hogy annak segítségével kapják el a rongálót – tette hozzá.
 
Magyarországon nem erre kellene elhasználni a rendőrségi kapacitást, hiszen a hazai közbiztonság helyzete nem teszi ezt lehetővé.
 
Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a bevándorlás visszaszorítása fontos kérdés, a migránsok száma csak emelkedni fog, ez ellen viszont nem plakátháborúval kell küzdeni, hanem például a Jobbik által szorgalmazott határőrség felállításával.