2015. 04. 17. 18:47

Egészséges heavy metal a’la Radar

A kisvárdai – kiállásában és megszólalásában a klasszikus HM bandákat idéző – Radar sokaknak ismerős lehet, hiszen évek óta rendületlenül járják az országot, az önálló bulijaik mellett rendre láthatók/hallhatók az Ossian, a P. Mobil, a Kárpátia vagy Rudán Joe partnereként. Tavaly év végén már a harmadik nagylemezükkel jelentkeztek, és egy tripla koncerttel ünnepelték meg a 10. születésnapjukat, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy hosszabban elbeszélgessünk Mák István ’Maku’ zenekarvezető-énekessel.

 - Mit tartasz a Radar eddigi tízéves pályafutásának legfontosabb eredményének?
 
 - Talán a legfontosabb, hogy a tíz aktív évünk alatt sikerült egy intenzíven működő rockzenekarnak lennünk. Benne vagyunk vastagon a hazai metal élet vérkeringésében. Csináltunk három lemezt és nagyon sok helyre hívnak minket játszani. Nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is rendszeresen szerepelünk. Erdély, Felvidék, Kárpátalja mellett már felléphettünk Franciaországban és Angliában is! Folyamatosan tervezünk, ötletelünk. 
 
 - A kezdetekkor milyen hazai és külföldi előadók hatottak rátok? Volt-e valamilyen előzetes koncepciótok a megalakuláskor, hogy majd mit és hogyan akartok játszani?
 
 - A zenekarból valaki a rockos vonallal indított: Deep Purple, Led Zeppelin, Whitesnake stb., másoknak a Metallica, az Iron Maiden, a Judas Priest volt a kedvence. A hazai előadók közül pedig a P. Mobil, a Pokolgép és az Ossian volt az alap. Azt már a legelején tudtuk, hogy valami heavy metalos témát akarunk majd játszani, mert mindannyian kedveljük ezt a műfajt. Persze a hard rockos vonalat sem tagadtuk meg. Sorra születtek a dalaink és ez sült ki belőle. Én csak egészséges heavy metalnak nevezem, ami nyomokban hard rockot is tartalmaz.
 
 - Ez egy új definíció, mert én korábban egy koncertajánlóban „őszinte, jó metal”-ként jellemezve találkoztam a stílusmeghatározásotokkal, a honlapotokon pedig „dallamos és érzéki”, valamint „nyers és kemény” szavakkal mutatjátok be a muzsikátokat. Teljesen lefedik a Radar zenéjét ezek a jelzők, vagy esetleg még ki lehet bővíteni ezeket?
 
 - Szó szerint ezek a legfontosabb jellemzői a zenénknek. Nem határozza meg a muzsikánkat külsős tényező, nem divat-rockozunk. A nagy rádióknak nem készítünk dalokat, mert nekik elég az a száz dal, amit játszogatnak. Olyan zenét csinálunk, amit szeretünk, ezért tud olyan lenni, mint amilyeneket a kérdésedben felsoroltál.
 
 - Miért pont Radar lett a nevetek?
 
 - Az volt a lényeg, hogy rövid és érthető legyen. Volt négy név és ezeket szavazásra bocsátottuk; a Radar nyert simán. Amúgy azért is jó, mert tükörszó és látod a visszapillantódban, hogy a nyomodban vagyunk. (nevet)
 
 - Ki vagy kik a fő dalszerzők a csapatban?
 
 - Nagyrészben az egyik gitárosunk, Rácz Ata a zeneszerző, de Papp Geri (basszusgitár) és Losonczi Peti (gitár) is szerzősködik. A szövegeket én írom, de nekem is adnak ötleteket, javaslatokat, belülről és kívülről egyaránt. A zenekar dobosát, Fagyas Sanyit is megemlíteném, hiszen neki is sok munkája van abban, hogy a megfelelő dobtémákat találja meg a zenékre.
 
 - Általában hogyan születik meg egy-egy Radar dal?
 
 - Ez mindig változó. Volt már úgy, hogy meglévő zenei ötletre raktuk a szöveget és az ének melódiát. Sokszor pedig pont fordítva van, a meglévő énekdallamra írunk zenét. A lényeg, hogy ha jön valami jó ötlet, összejövünk, és addig tekerjük, amíg nótává nem gyúrjuk.
 
 - Mi inspirálja a szövegeiteket? Hogyan látod, érzed, a közönségeteknek a zene vagy a mondanivaló a fontosabb?
 
 - Emberek között élünk és töltjük napjaink egy részét. Azt gondolom, hogy ezért is írunk sok olyan aktuális témáról, ami foglalkoztatja az embereket. Szövegeinkben az utazásokról, életről, szerelemről, hitről, múltról, jelenről, jövőről éneklünk. De van olyan témakör is, amiről a jövőben fogunk csak szólni. Az a szép ebben, amikor megérint valami, az egy új témát hozhat a felszínre. 
 
Hogy a zene, vagy a szöveg fontosabb-e a hallgatóknak, azt nem tudom. Szerintem van akinek ez, van akinek az, és persze olyan is, akinek mindkét dolog fontos. A legjobb visszajelzés természetesen az, amikor éneklik a dalainkat. Az egy nagyon felemelő érzés.
 
 
 - Az eddig megjelent három lemezeteket bemutatnád egy-két mondatban, mondanál ezekről néhány fontos tudnivalót?
 
 - Az első években nehezen indult a saját dalok írása, de aztán egy 2007-es szükség tagcsere után minden a helyére került. A 2010-ben megjelent, Új hajnal című első lemezünk számai már a kiadás előtt egy évvel megvoltak, vagyis ezek kipróbált, sokat eljátszott nóták voltak. Ugyanezt tudom elmondani a két évre rá következő, Embertelen kor CD-ről is. Annyi eltéréssel, hogy az már egy kiforrottabb, úgymond „radaros” album lett. Négy hónapja pedig megjelent a harmadik kiadványunk, Mindenáron címmel. Ez a lemez a csapat tizedik szülinapjára készült el, és úgy gondolom, hogy hű folytatása a második korongnak, tehát tudtuk tartani a fő csapásirányt.   
 
 - Nagyságrendileg mennyi időt szoktatok fordítani egy-egy lemezanyag megírására, majd rögzítésére?
 
 - Általában egy-másfél év alatt írunk annyi dalt, ami kell egy albumhoz. Négy-öt hónap pedig kell a stúdióban a rögzítésre. Tehát a mi munkaritmusunkban összesen közel két év alatt készül el egy lemezanyag. A negyedik CD-t 2017-re tervezzük. 
 
 - Említetted a csapat tizedik születésnapját. Méltó módon sikerült az első X-et magatok mögött hagyni?
 
 - Igen! Három szülinapi nagykoncertet csináltunk, három különböző városban a keleti végeken. Komoly színpad- és fénytechnikával is készültünk, és büszkén mondhatom, hogy mindegyik buli jól sikerült, és minden helyszínen nagyon bő számú közönség gyűlt össze! Külön megtisztelő a mi szempontunkból, hogy több száz kilométerről is eljöttek a zenekar barátai, rajongói. Ezúton is köszönet a felvidékieknek, jászberényieknek, ceglédieknek, miskolciaknak, pásztóiaknak, egrieknek, budapestieknek!
 
 
 - Elégedett vagy az eddig elért eredményeitekkel? Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt egy évtizedből?
 
 - Nem vagyok egy panaszkodó típus. Biztos lehetett volna többet is kihozni, vagy akár kevesebbet a tíz évünkből. Összességében nem lehetünk elégedetlenek, mivel ez egy nagyon durva, nehéz pálya. Igyekszünk résen lenni. Bízom magunkban, mert most egy nagyon termékeny, erős felállásban működünk. Így készítjük el a negyedik lemezt, ami nagyon fontos szegmense lesz az életünknek. És ami büszkeséggel tölt el, az az, hogy egyre több helyre hívnak minket játszani, és tudjuk, hogy ez azért van, mert hitelesen, elszántan, töretlenül csináljuk a dolgainkat!
 
 - Ez az egyik fő erősségetek is, hogy éves szinten nagyon sok koncertet adtok. Munka mellett csináljátok, vagy főállású zenészek vagytok?
 
 - Munka mellett működik a zenekar, de szerencsénk van, mert mindenkinek olyan a munkája, ami mellett maximálisan tudja a muzsikálást csinálni.
 
 - Van menedzseretek, netán valamilyen segítőtök vagy saját magatok intézitek a zenekar ügyeit?
 
 - Van mindig egy kis segítség innen-onnan, de a zenekart 90 %-ban mi, saját magunk irányítjuk!
 
 - A kiváló lemezek mellett szerinted mivel sikerült azt elérni, hogy már több éve a legnagyobb nevek (pl. Ossian, P. Mobil, Rudán Joe, Kárpátia stb.) állandó partnerei lehettek a színpadokon?
 
 - Mert jövünk felfelé, mint a talajvíz! (nevet) Ahogy mondod, nem csináltunk rossz lemezeket, és úgy érzem, halál komolyan vesszük ezt az egészet! Tudod, ha nem veszed komolyan magadat, akkor egyhelyben jársz és besül a mutatvány.
 
 
 - Mennyire tartod a Radart ismertnek? Nyírségi zenekar lévén – a modern technika kihasználása mellett – nem hiányzik a személyes kapcsolattartás bizonyos dolgokban? Sosem gondolkoztatok el azon, hogy egy fővárosba költözéssel esetleg több lehetőségetek lenne?
 
 - Van olyan része az országnak, ahol jól ismernek minket, kimondottan tábora van a zenekarnak, de természetesen vannak még olyan helyek, ahol hiányzik az ismertség. Dolgozunk rajta keményen, hogy eljussunk ezekre a helyekre és erősítsük magunkat. A budapestiség már rég nem meghatározó szerintem. Költözködés? Nem terveztünk soha ilyen lépést. Megvannak ma már azok az eszközök, amivel előre lehet jutni. Persze jó adag szerencse is kell hozzá. A szerencsét viszont ki kell érdemelni. Mi rakosgatjuk a dolgainkat, aztán majd kiderül, mit lök a gép.
 
 - A lemezeitekhez hol és hogyan lehet hozzájutni?
 
 - A zenekar honlapjáról, vagy a Facebook-oldalunkról rendelhetőek. Ezen kívül a legismertebb hivatalos digitális-online oldalakon (Spotify, Deezer) is ott vagyunk mindhárom lemezünkkel! Érdekes, hogy februárban ötven darabot postáztunk Japánba, de küldeni kellett néhányat Angliába is. Tehát akit érdekel, elér minket.
 
 - Mik az idei terveitek és milyen távlati ötleteitek, megvalósulásra váró feladataitok vannak?
 
 - Semmi extra. Az új lemez és klip után jó sokat kell játszani, népszerűsíteni kell az új CD-t! Az idei évre, annak is az augusztus-szeptemberi szakaszára szervezünk még koncerteket. Aztán nagyon jó bulikat szeretnénk csinálni az év további részében. Ha akad majd üres hetünk a nyáron, akkor összejövünk, mert már van egy-két új dal ötlet is. Majd jöhet az újév és a tervezése a negyedik csapásnak!