2014. 11. 27. 18:06

Egy bátor hölgy rántotta le a rabló fejéről a maszkot

A rendőrség honlapján közzétették a szerdai miskolci pénzintézeti rablásról készült képfelvételeket, melyek alapján a lakosság segítségét kérik a tettes azonosításához - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

tzuGaskó Bertalan tájékoztatása szerint Miskolc belvárosában az úgynevezett Bató-ház mögötti takarékszövetkezeti fiókban történt rablással egy körülbelül 170-180 centiméter magas, 35-40 év körüli, világosbarna hajú, erősen kopaszodó, magyarul akcentus nélkül beszélő férfit gyanúsítanak.

A szóvivő beszámolt arról, hogy egy ügyfélként a pénzintézetben tartózkodó nő lerántotta a rablónak az arcát is eltakaró sapkáját, akiről a bank kamerája felvételeket készített. A férfi és az őt feltartóztatni szándékozó nő között dulakodás alakult ki, ekkor a rabló megütötte az asszonyt, miközben egy alkalommal elsütötte a fegyverét is. Végül a támadó a zsákmányolt pénzzel elmenekült a helyszínről - tette hozzá. A szóvivő közlése szerint a rablóval szembeszálló nő könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a nap 24 órájában közvetlenül hívható 06-46/514-506-os telefonszámát.

A 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon szintén a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán - jelezte a szóvivő.