Egy évvel a G-nap után összeállt a mozaik: ezért szakított Simicska és Orbán

Egy esztendeje rúgta össze a port, a két egykori kollégiumi szobatárs, majd politikai szövetséges: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, illetve Simicska Lajos, a fideszes, gazdasági háttérország első embere, a Fidesz korábbi pénztárnoka. Egy nagy szerelem ért véget, amit nem csak a szomszédban hallottak meg, hanem az egész országban.

A Figyelő legfrissebb lapszámának szavai szerint, korábban egy gyakorlatias hatalommegosztás, kölcsönös segítségnyújtás jellemezte Simicska és Orbán viszonyát. Ez tényleg egy működő párkapcsolat volt, 2002-2010 között a milliárdos talpon tartotta a jobboldalt, 2010 után ömlött a megannyi önkormányzati és állami megrendelés a Simicska-féle cégbirodalomba. Holott korábban a konzervatív média amiatt parázott, hogy a kétharmados túlhatalom, az ellenzék széthullása miatt nem lesz szükség kormányzati sajtóra, de azért a tulajdonosok mégis tejben-mézben, közpénzben fürödhettek.

A lap szerint Simicska tömegesen küldte az embereit állami cégekbe, minisztériumokba, ahol azok vezető tisztséget kaptak, jól fizető állásokat, ennek ellenére vagy éppen ezért ezek az emberek továbbá nem államapparátushoz hanem a milliárdoshoz maradtak hűségesek. Eleinte a Fidesz örült a szakembergárdának, mert a hatalomváltás után pártkáderhiány lépett fel. Később azonban állítólag Orbán Viktornak elege lett abból, hogy miniszterei, államtitkárai, a NAV elnöke, a kormányzati cégek igazgatói a Radóc utcai Mahir-központba számolnak be annak a Simicska Lajosnak, aki előszeretettel irányította, „alternatív kormányfőként” az ország politikai elitjének eme részét. Orbán öntudatra ébredésében, nagy szerepet játszott Habony Árpád, aki folyamatosan azt súgta-búgta a miniszterelnök fülébe, hogy mutassa meg ki az úr a háznál.

Ezután kezdett nagyon-nagyon meggazdagodni Orbán közvetlen környezete, a bizalmasok:

Habony, Garancsi István, Matolcsy György, Mészáros Lőrinc, Szíjj László.

2014 áprilisában állítólag tényleg megtörtént az a beszélgetés ahol Orbán közölte Simicskával, hogy már nem egyedüli kivételezett, már nem csak őt szereti. Egyre több lett az intő jel: kilenc hónappal a G-nap előtt a Simicska-bizalmát élvező Németh Lászlóné helyett Seszták Miklós lett a fejlesztési miniszter. Majd szerződéseket mondtak fel, L. Simon László beterjesztette a reklámtörvényt, a Miniszterelnökség a 150 ezer eurónál nagyobb összegű nagybirtokosi támogatásokat megvonta, kevesebb lett az állami hirdetés, háttérbe szorult az IMG, a Szerencsejáték Zrt. már nem a Class Fm-en sorsolt.

Simicskában legvégül felment a pumpa, kitört belőle a G,

még olyanokat is elmondott, hogy nem tudja, hogy kiről mit gondoljon, célozva ezzel arra, hogy a katonaság idején egy bizonyos illető, tudjukki bevallotta neki, hogy jelentenie kell a kommunista államnak, de állítólag amaz megtagadta a beszervezést. A Figyelő szerint egyesek azt mondják a milliárdos ezekkel a lépésekkel örökre elvágta magát, néhány éven belül lehúzhatja a rolót, mások szerint a mai napig akadnak szövetségesei, megint mások annak a nézetüknek adtak hangot, hogy ez az egész mellékzönge:

Orbán Viktor lényegében azért lépett túl Simicska Lajoson, mert a paksi beruházás 3500 milliárdos volumene miatt komolyabb, nemzetközi szinten jegyzett emberekre lett szüksége, ehhez a magyar milliárdost már kevésnek érezte.

A Figyelő arra is rávilágít, hogy

Orbán nem talált tökéletes háttérembert a Századvég vagy Habony Árpád személyében sem.

Habár Habony médiacégei (888.hu, Lokál stb.) csupán például az MVM „Paks 40” médiakampányából 127 millió forintnyi zsebpénzt tettek el (s ez csak egy a sok nyílt vagy burkolt állami támogatás közül) az Ibizát megjárt celeb könnyen célkeresztbe teszi magát luxusköltekezéseivel, ami egyre kínosabb a kormányzat számára.

Félő, hogy mikor Orbán új szeretőt talál, akkor majd megint közpénzek milliárdjai folynak el, hogy a luxuskormánynak legyen megfelelő gazdasági háttere.